Betöltés

Havi 12 millió kockázat nélkül – Hol érdemes lekötni a lottónyereményt?

szerző: Bankmonitor.hu
2015-06-01

Szombaton egy szerencsés elvitte minden idők második legnagyobb lottó nyereményét, ezzel pedig egy csapásra több mint 5 milliárd forinttal lett gazdagabb. Az újdonsült milliárdosnak viszont talán még eszébe sem jutott, hogy ennél a pénznél valójában sokkal többet nyert, hiszen ha jól dönt, úgy élheti a szuper gazdagok életét, hogy ehhez a pénzhez hozzá sem nyúl. A Bankmonitor.hu utánajárt, mit is kell ehhez tennie, de az alábbiakban olvasható tanácsok természetesen bárki számára igen hasznosak lehetnek!

5 049 127 895 forint. Ennyivel lett gazdagabb az a szerencsés lottózó, aki a szombaton a közel 44 millió lehetséges variációból eltalálta a nyertes számsort. Már önmagában a nyeremény nagysága is közel elképzelhetetlen egy átlagember számára, de még inkább az lehet, ha belegondolunk, hogy mi minden mást is jelent mindez az újdonsült milliárdos hátralévő életére nézve. Ez ugyanis már akkora pénzmennyiség, amihez ha hozzá sem érünk, már a kamatából kényelmesen meg tudunk élni. A Bankmoitor.hu megvizsgálta, milyen lehetőségei vannak a szerencsés nyertesnek, ha a milliárdjaiból egy fillért sem szeretne veszíteni, vagyis a legbiztonságosabb befektetési formákban gondolkodik.

A vizsgálat során a jelenleg elérhető legjobb kamatokat ígérő állampapírokat és bankbetéteket vizsgáltuk 1 éves futamidőre. (Nem tettünk különbséget a feltétel nélkül és a feltétellel elérhető banki ajánlatok között, hiszen 5 milliárd forintos összegnél nagy valószínűséggel minden lehetséges feltételt sikerül teljesíteni.) A legjobb kockázatmentes kamatokat az alábbi grafikonon szemléltetjük.

Ha a szerencsés lottó milliomos úgy döntene, hogy a teljes nyereményt a legmagasabb kamatot fizető bankbetétben szeretné tenni, akkor minden évben 141 millió forintnyi kamat várna arra, hogy elköltse (a kamatadó és az egészségügyi hozzájárulás levonása után). Ez havonta több mint 11,8 millió forintos vagyonnövekedést jelent, és ehhez nem kell mást tenni, hogy egy évig nem nyúl a nyereményéhez, majd csak a kamatot veszi ki, a bankban tartott pénzét pedig újra és újra leköti.

 Ezt követően úgy élhet tehát havi 12 millió forintos költőpénzéből, hogy eközben az 5 049 127 895 forintja végig érintetlen marad.

A legjobb banki ajánlat, a BNP Paribas akciós betéte (aminek érvényességét június 30-ig meghosszabbították) 3,6%-os kamatot ígér 10 millió forintnál nagyobb összegekre. Ez közel háromszorosa a jelenleg elérhető átlagos banki kamatoknak (1,3%).

Bankmonitor

Keress a legjobb
Bankbetét
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

De ne legyünk ennyire szigorúak! Sokkal reálisabb, ha azt feltételezzük, hogy a nyertes előbb egész korábbi életét átalakítja, új házat és autót vesz, és minden egyebet is megvásárol, amiről korábban csak álmodhatott. Továbbra is a realitás talaján maradva, tegyük fel, hogy mindez 1 049 127 895 forintból ki is jött. A banki lekötésre tehát „mindössze” 4 milliárd forintja marad.

Szerencsére az éhhaláltól továbbra sem kell majd tartania, hiszen a legjobb banki ajánlattal számolva ez is évi 112 millió forintos kamatbevételt jelent majd, ami havi röpke 9,3 millió forintos havi fizetésnek felel meg. A 4 milliárd forint pedig továbbra is a bankban várakozik, arra az esetre, ha véletlenül elfogyna a konyhapénz.

Ha szeretnéd magad kockázatmentesen próbára tenni a befektetések világában, akkor használd a Tudatos befektetés – Portfólió és Tudatos befektetés – Befektetési szimulátor alkalmazásunkat is!

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

A legkeresettebb befektetés ma Magyarországon a lakossági állampapír, a Bankmonitor.hu Állampapír kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a hozzád illőt. Ingyenes szolgáltatásunkkal állunk a rendelkezésedre, bármilyen kérdésed is lenne, mi választ adunk és megkeressük a legolcsóbb szolgáltatót, biztosítjuk a legkényelmesebb szerződéskötést!

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Állampapír vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Címkék:

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Az állampapír visszavág, a bankbetét új korszakra vár

2018. 10. 12.

Az utóbbi években mélyrepülésben vannak a kamatok. Ez még inkább igaz a lekötött betétekre, melynek köszönhetően a bankbetétek állományán belüli részarányuk drasztikusan lecsökkent. Köszönhető ez annak, hogy a pénzintézetek a...

babakotveny

Okos segítség az unokáknak (x)

2018. 09. 22.

Két unokám van. Míg kisebbek voltak játékokat, édességet vettem nekik, de most hogy már nagyok, szeretném valami életre szólóval megajándékozni őket. Hihetetlen büszke vagyok a nagyunokámra, Fannira, hogy sikerült a...

Blogajánló

  • alapblog

    Hol a legjobb?

    Nem reprezentatív felmérés expatok között, hol a legjobb a világon élni-dolgozni (visszavonulni) külföldiként? A legjobbnak vélt helyek közül csomó egy köpésre van és EU-polgárként szabadon...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.