Hol érdemes állampapírt venni?

2015. 04. 11. szerző: bankmonitor

Egyik olvasónktól a következő kérdést kaptuk: „A postán vásárolt ÁLLÁMPAPÍR mennyire biztonságos? Az OBA vagy a BEVA által védett? Válaszukat köszönöm” Nem is gondolná az ember, hogy hiába állampapírt vett, még így is úszhat a pénze…

Az OBA (Országos Betétbiztosítási Alap) garanciája az állampapír befektetésekre semmiképpen sem vonatkozik, hiszen főként a bankbetétekre, a folyószámlákra a vállal garanciát 100 ezer euróig.

Az állampapírok állami tőke és hozamgaranciával rendelkeznek. Ám a rájuk vonatkozó garancia nagysága attól függően változhat, hogy azt kitől vásároljuk. Ha egy banktól vagy pénzügyi szolgáltatótól (mint például ebben az esetben a Magyar Posta) vásárolnánk állampapírt, arra a Befektető- védelmi Alap (BEVA) 20 ezer euróig vállal garanciát. Ráadásul 1 millió forintig 100%-ban, míg a fölött (kb még 5 millió forint ereéig) csak 90%-ban kapjuk vissza a pénzünket baj esetén. Természetesen ehhez az is kell, hogy az adott szolgáltató tagja legyen a BEVA-nak. A Magyar Posta tagja a szervezetnek, tehát a kérdésben szereplő helyzetre a válasz, hogy a postán vásárolt állampapírokra a BEVA 20.000 euróig garantálja a befektetésünket, ha valami baj történne a postával

Ha viszont közvetlenül a Kincstártól veszünk államkötvényeket, akkor a magyar állam annak teljes összegre teljes körű tőke- és hozamgaranciát vállal. Állampapír vásárlásakor tehát a Magyar Államkincstártól való közvetlen vásárlás jár a legnagyobb biztonsággal.

Ha kérdésben szereplő helyzetet nem csak a jogi szempontból nézzük, a postán vásárolt állampapírok helyzete egy picit árnyaltabb. Bár ez is egy pénzügyi szolgáltatónál történő befektetésnek számít, mégiscsak egy állami vállalatról beszélünk. Jogilag tehát bár erre is a BEVA védelme vonatkozik, a Magyar Posta fizetésképtelensége esetén, tulajdonképpen az állam is fizetésképtelenné válik. Márpedig ebben az esetben az állampapírunk sem annyit ér…

Ha kíváncsi vagy az állampapírok aktuális hozamaira, használd az alábbi keresőnket:

Bankmonitor

Keress a legjobb
Befektetési alap
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

A legkeresettebb befektetés ma Magyarországon a lakossági állampapír, a Bankmonitor.hu Állampapír kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a hozzád illőt. Ingyenes szolgáltatásunkkal állunk a rendelkezésedre, bármilyen kérdésed is lenne, mi választ adunk és megkeressük a legolcsóbb szolgáltatót, biztosítjuk a legkényelmesebb szerződéskötést!

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Állampapír vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

0 Hozzászólás

  1. abunba

    Tisztelt Bankmonitor!
    Ezzel a kérdéssel kapcsolatban korábban több pénzügyi szolgáltatót is megkérdeztem. Egymástól függetlenül azt az egyöntetű választ kaptam, hogy értékpapírok vásárlásakor (befektetési alap, kötvény – államkötvény, stb.) az értékpapír kibocsátója tartozik garanciával és nem a forgalmazó. A befektetett pénzt nem is a forgalmazó, hanem a KELER Rt. őrzi egy elkülönített számlán. Kérem, hogy a tisztánlátás érdekében tisztázzák ezt a nagyon jelentős kérdést! Köszönettel!,Ebben a témában több pénzügyi szolgáltatót is megkérdeztem. Egymástól függetlenül azt az egyöntetű választ kaptam, hogy bármely értékpapír, például befektetési alap vagy államkötvény stb., esetén a kibocsátó tartozik garanciával, amennyiben a forgalmazó ténylegesen végrehajtotta az ügyletet. A befektetett pénzt ebben az esetben nem is a forgalmazó, hanem egy elkülönített számlán a KELER Rt. őrzi. Kérem a helyzet pontos tisztázását, mert szeretnék biztos lenni ebben a kérdésben! Köszönettel!

    2015.04.11.18:25

  2. abunba

    Előző beírásom a technika ördöge miatt először eltűnt, majd elküldéskor ismét belekerült a szövegembe, e miatt van a duplázás! Elnézést kérek érte!

    2015.04.11.18:28

  3. bankmonitor.hu

    A befektetésnek a sok kockázata közül kettő a kibocsátói, illetve a szolgáltatói. A kibocsátói kockázat arra vonatkozik, hogyha például állampapírok esetén a magyar állam nem tudná fizetni a kamatokat, vagy a tőkét nem fizetné vissza. A szolgáltatói kockázat pedig az, ahol ezt a papírt vettem, nem tudják kiadni számomra. Tehát “eltűnik” a számlámról az állampapír. Keler egy köztes intézmény: a szolgáltatók nálunk tárolják az értékpapírjainkat, de általában szolgáltatónként összevontan. Így nem tudják, hogy az adott papír kihez tartozik, csak azt, melyik szolgáltatóhoz.

    2015.04.14.11:48

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Szakértői cikkek

Lakáshitel tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

Kapcsolódó tartalmak

Lehet egyáltalán 3,8%-nál magasabb a hozam?

2018. 05. 15.

Az egyik legismertebb hazai abszolút hozamú alap kezelője a közelmúltban azt mondta, hogy komoly nehézségbe ütközik a lakossági állampapírokat megverő befektetést találni. Az ügy kapcsán megnéztük, hogy mit sikerült teljesíteni...

Évi 3%-os hozam a dollárra kockázatmentesen?

2018. 04. 30.

Magyarországon gond nélkül el lehet érni állampapírral 3% feletti hozamot kisbefektetőként. Igen ám, de a világban nem mindenhol állnak ilyen lehetőségek a befektetők részére. Amerikában például nem régóta törte át...

Blogajánló

  • alapblog

    Párbeszéd a gazdaságról 9.

    Újraindítjuk az MNB-vel és az Inforádióval közös, Párbeszéd a gazdaságról című sorozatunkat. Az első adást ma este hallgathatják meg az Inforádión, 19.00 órai kezdettel. Ebben...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.