Kamattámogatott felújítási kölcsön vagy piaci felújítási hitel? Melyiket érdemes választani?

Kamattámogatott felújítási kölcsön vagy piaci felújítási hitel? Melyiket érdemes választani?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-03-02
 

Útnak indult a három százalékos, kamattámogatott otthonfelújítási hitel február elején Magyarországon. Az akár 6 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű konstrukció a felújítások előfinanszírozására szolgál. A bankok mindenesetre eddig is számos konstrukciót kínáltak felújításra, korszerűsítésre, ezért érdemes jól átgondolni, pontosan milyen büdzsé áll rendelkezésre a munkálatokra és mi érné meg a legjobban. Partnerünk Fancsali Judit, az Egyről a kettőre blog szerzője megnézte, kiknek érdemes az új, kamattámogatott felújítási kölcsönt igényelni, illetve mikor éri meg inkább egyéb felújítási hitelt választani.

Az utóbbi időben bevezetett vagy módosított családtámogatási intézkedések után február elején újabb támogatást indított útjára a kormány: a maximum tízéves futamidővel és három százalékos kamattal elérhető jelzálogalapú felújítási kölcsönt. A hitel célja, hogy a családok megfinanszírozhassák az akár 3 millió forintos felújítási támogást, amit az állam utólag fizet ki a munkálatokról benyújtott számlák alapján.

A konstrukcióval kapcsolatban a legtöbb kérdésre a Magyar Államkincstár honlapján kaphatunk választ, de akár mi magunk is érdeklődhetünk náluk, ha valamit nem sikerült ezek alapján tisztázni. Mindenesetre az otthonfelújtási kölcsön az Erste Bank, a Gránit Bank, a CIB Bank, az MKB, a Budapest Bank, a K&H, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és a Takarékbank portfóliójában már megtalálható, hamarosan pedig újabb pénzintézetek vezethetik be.

Még mielőtt azonban elvesznénk a részletekben, a feltételekben és a támogatott felújítási tevékenységek körében, úgy gondoltuk, érdemes összehasonlítani az új konstrukciót a piacon megtalálható felújítási és korszerűsítési hitelekkel, hiszen számos pénzintézet rendelkezik már a családok és magánszemélyek efféle törekvéseit segítő hiteltermékekkel. A felújítási és korszerűsítési hiteleken kívül a bankoknál még a személyi kölcsön is bevethető erre a célra: ha valakinek csak pár millió forintra van szüksége és/vagy nem szeretne jelzálogjogot bejegyeztetni ingatlanára, például ez az ajtó is nyitva áll.

Az átláthatóság kedvéért az alábbi táblázatban foglaltuk össze a legfontosabb különbségeket:

kamattámogatott otthonfelújítási hitel

Hirdetés

Hirdetés

Mikor érdemes a kamattámogatott hitelt igényelni?

Az államilag támogatott, újabb konstrukció bizonyos élethelyzetekben és családi háttérrel jól jöhet, de különösen akkor érdemes belevágni, ha valakinek:

  • Biztonságot ad, hogy az elején is és a hiteligénylésnél is ellenőrzi a bank a jogosultságot.
  • Ha fontos a fix kamatozás: 10 éves futamidővel a három százalékos kamat jobb, mint a piacon elérhető kamatkonstrukciók.
  • Bekalkulálható az előtörlesztés a konstrukcióba: a támogatásból történő előtörlesztés ugyanis ingyenes, ám az egyéb forrásból történő előtörlesztésnek már díja van. (A piaci alapú felújítási hiteleknél a támogatásból történő előtörlesztésnek is költsége van, ami rendszerint az előtörlesztett összeg 1-2%-a.)

Mikor érdemes piaci hitelt választani?

A kamattámogatott hitel számos élethelyzetre, családi büdzsére és háttérre nem ad jó megoldást, kereteit viszonylag szűkre szabták, így nem ajánljuk, ha:

  • A hitelfelvevőnek hatmillió forintnál nagyobb összegre van szüksége.
  • Az igénylési feltételek valamelyike csak a felújítási munkálatok végére fog teljesülni (például egy éves állandó lakcím).
  • 10 évnél hosszabb futamidő a cél.
  • További adós bevonása szükséges a hitelképességhez.
  • A hitelfelvevő nem szeretne a bank felé elszámolni a számlákkal, hiszen az eddig is létező felújítási hitelek esetében maximum egy újabb értékbecsléssel szükséges igazolni a munkálatok elvégzését.
  • A hitelfelvevő nem szeretné azt a kockázatot felvállalni, hogy a hitelfelvétel után, a munkálatok befejezését követően derüljön csak ki, hogy nem kapja meg a támogatást. Mert ebben az esetben a kölcsön piaci hitellé alakul át, az addig igénybe vett támogatást pedig vissza kell fizetni.
  • A hitelfelvevő nem szeretne több adminisztrációs terhet: a kamattámogatott hitelnél több a papírmunka, például igazolni kell a köztartozásmentességet, a TB-jogviszonyt és a gyermekek meglétét is.

És akkor nézzük a kamattámogatott felújítási hitel részleteit!

Kamattámogatott hitel esetén a várható törlesztőrészletek közelítő nagyságrendű összege a következő (a kezdeti költségek még nem pontosak, mert a banki ajánlatok még formálódnak):

  • 6 millió Ft 10 év futamidővel: ~ 58.000 Ft/hó
  • 3 millió Ft 10 év futamidővel számolva ~ 29.000 Ft/hó

A hitelfelvevőnek a kölcsön felhasználásával megvalósított tevékenységek elvégzését a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a számlák vagy azok másolatának a bemutatásával igazolnia kell a hitelintézet felé. A felújítást igazoló, 0 és/vagy 27%-os áfa-tartalmú számlákat 2021. január elsejétől lehet gyűjteni, egészen 2022. december 31-ig, de hitelfelvétel esetén erre maximum 1 év áll rendelkezésre.

Ha pedig ez nem teljesül, vagy valaki egyéb okból elveszti a jogosultságát a felújítási támogatásra, esetleg a felvett felújítási támogatás nem éri el a kölcsönösszeg 25%-át (vagyis egy 6 milliós kölcsön esetében az 1,5 millió forintot), akkor a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik (a kamat jelen állás szerint 5,1% fölé ugrik), és a konstrukció piaci hitellé alakul át. Illetve az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a Magyar Államkincstárnak.

Milyen feltételek teljesítése szükséges a kamattámogatott felújítási hitelhez?

  • 25 év alatti gyermek legyen a háztartásban.
  • Az egyik igénylő rendelkezzen legalább 1 éves folyamatos TB-jogviszonnyal.
  • Köztartozás-mentesség.
  • A háztartásban élő család minden tagjának legyen egy éves állandó lakcíme a felújítandó ingatlanban. (Kivétel, ha a használatba vételi engedély egy éven belül került megadásra, ha egy éven belül került megvásárlásra az ingatlan, de az egy évesnél fiatalabb gyermeknél sem várják ezt el.)
  • A család valamennyi tagjának együttvéve meglegyen az 50% tulajdoni hányada.
  • A felújítás anyag- és munkadíjának külön-külön el kell érnie a támogatás összegének felét. (6 millió forintos felújítási költségvetés esetén legalább 1,5 millió forintos anyagszámla és legalább 1,5 milliós munkadíj-számla szükséges a 3 milliós támogatáshoz.)

Milyen tevékenységek számítanak bele a támogatásba?

A tevékenységeket a jogszabály határozza meg pontosan, de kültéri- és beltéri munkákat is el lehet számolni:

  • Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel;
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
  • az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
  • a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása;
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése;
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
  • klímaberendezés beépítése, cseréje;
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje;
  • belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
  • kerítés építése;
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése;
  • térburkolat készítése, cseréje;
  • télikert kialakítása;
  • amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, meghatározott akadálymentesítési munkák;
  • alapozási szerkezet megerősítése;
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
  • használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.

Az otthonfelújítási kölcsön folyósítása után maximum egy év van igényelni a vissza nem térítendő felújítási támogatást a Magyar Államkincstárnál (MÁK). Ekkor a MÁK ismét meg fogja vizsgálni a támogatásra való jogosultságot. Tehát 2 időpontban is meg kell felelni a személyi feltételeknek. A maximális visszaigénylés 3 millió forint lehet, mely a hitelbe majd betörleszthető, vagyis a támogatás automatikusan csökkenti majd a hitel összegét.

JÓ TUDNI!

Ha valaki kamattámogatott felújítási hitelben gondolkozik, azt mindenképpen tartsa szem előtt, hogy ugyan a bankok a hitelkihelyezéseket elkezdhették február elsejétől, a termékfejlesztés nem minden banknál tudott ennyire gyorsan végbemenni. Ezek a folyamatok hosszas jogi, felügyeleti és államkincstári egyeztetéseket igényelnek, így érdemes még egy pár hetet várni, mielőtt megrohamoznánk a bankokat. Ez amiatt is hasznos lehet, mivel néhány hét elteltével már az ügyintézők is gyakorlottabbak lesznek, és az is sokáig tarthat, mire igényelni tudjuk a társadalombiztosítási jogviszonyt. Sajnos ott a sorbanállás garantált.

Sőt, ahogy már korábban említettük, érdemes a konkrét állásfoglalási kérésekkel és kérdésekkel közvetlenül a Magyar Államkincstárhoz fordulni, ahol szakértők válaszolhatnak a felmerülő problémákra.

A szerző Fancsali Judit hitelszakértő, az Egyről a kettőre blog szerzője.

Hirdetés
Hirdetés