Hírdetés

Kevés olyan jó befektetés volt az elmúlt hónapokban, mint egy budapesti panellakás

szerző: |
 

Nagyot drágultak tavaly november óta a budapesti használt ingatlanok, a pesti oldal panellakásainak átlagos kínálati négyzetméterára például 12 százalék felett emelkedett. Mindez valószínűleg annak is köszönhető, hogy sokan az infláció elől ismét ingatlanba menekítik a befektetéseiket.

Egészen elképesztő folyamatokról tanúskodik a januári Duna House Barométer, ugyanis a budapesti kínálati lakásárak 2021. november és 2022. január között jelentősen, még a rekord magas inflációt is bőven meghaladó mértékben drágultak. Ennek nagyrészt éppen a pénzromlás ellen védekező befektetők az okai, akik ismét felfedezték maguknak a fővárosi ingatlanpiacot.

Befektetési céllal ingatlant vásárlók aránya

Legalábbis erről tanúskodik, hogy Budapesten két hónap alatt 26%-ról 54%-ra nőtt a befektetési célú vásárlások aránya, bőven megelőzve az első lakásukat vásárlók (20%), a nagyobba költözők (11%), a kisebbe költözők (7%) vagy éppen a válás (2%) miatt ingatlant keresők részesedését. Érdekes módon a vidéki ingatlanpiacon éppen fordított tendencia látható, itt 2021. novembere és 2022. január között ugyanis csökkent a befektetők aránya, bár még mindig ez a leggyakoribb vásárlási ok.

Lakásárak változása Budapesten

Ha a lakások drágulását vizsgáljuk, érdemes az átlagos lakásárat és a négyzetméterárat külön kezelni, mert így kaphatunk reális képet. Az átlagos ingatlanár például a pesti tégla lakásoknál nőtt a legnagyobb mértékben (+15,7%) 2 hónap alatt, ám közben a négyzetméterár “csak” 5,5%-kal emelkedett. A pesti paneleknél éppen fordított a tendencia, itt a négyzetméterár emelkedése 12,3% volt, miközben a lakások átagára 7,8%-kal nőtt. A budai téglalakásoknál éppen fordított a tendencia: miközben 9%-kal csökkent a lakások átlagára, ezzel csaknem megegyező mértékben nőtt a négyzetméterár is, vagyis kisebb, de lényegesen drágább négyzetméterárú ingatlanok cseréltek gazdát januárban. Mivel a befektetőket az egységnyi befektetett eszközre jutó hozam érdekli, számunkra a négyzetméterár-változás a kritikus, ami jelen állás szerint a pesti panelek és a belvárosi tégla lakások esetében messze a legnagyobb.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

 

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék:
 
Hírdetés