Betöltés

Kifogyott a munkaerőből a világ – Hogyan hat ez ránk?

szerző: Bankmonitor
2017-10-14

A fejlett világban a munkanélküliségi ráta nagyon fontos mutató lehet, ha a gazdasági kilátásokról szeretnénk képet kapni. Márpedig ha ezt a mutatót nézzük, azt látjuk, hogy a fejlett országok munkanélkülisége 40 éves mélyponton van. Ennek örülhetnénk, de megközelíthetjük onnan is, hogy gyakorlatilag elfogy a rendelkezésre álló munkaerő. Ez pedig gyorsuló inflációval is jár, vagyis véget érhet az évek óta alacsony kamat és árnövekedés korszaka a következő években, ami viszont a különböző befektetésekre kedvezőtlen hatással lehet. Az Alapblogról szemezgettünk, ahol írásában Zsiday Viktor tőkepiaci szakember fejtette ki a véleményét a globális gazdasági ciklus helyzetéről.

Gyakorlatilag a ’80-as évek fordulópontot jelentettek a globális munkaerőpiac szempontjából, hiszen Kína és Közép-Kelet-Európa is ebben az időszakban szabadított hatalmas többlet-munkaerőkínálatot világba. Márpedig az olcsó munkaerő és a világszerte növekvő munkaerő-kínálat fokozódó egyenlőtlenséget, alacsony inflációt, alacsony kamatokat, és magas részvényárakat hozott.

Mára pedig azt látjuk, hogy gyakorlatilag elfogyott az olcsó munkaerő, ráadásul az erőteljes bérnövekedés miatt már Kína is elveszítette ezen a téren a versenyképességét. Emellett a fejlett világ munkanélküliségi rátája is 40 éves mélypontjára került, vagyis itt is elfogyott a munkaerő. Zsiday Viktor érvelése szerint ez az alacsony infláció és kamatok korának is véget fog vetni a következő időszakban, tehát elindulhatnak szép lassan felfelé a kamatok. Így lassan a támogató tőkepiaci környezet is megfordul, és a részvényárak emelkedése is véget ér. Sőt a globális tőzsdéken akár évtizedes sávkereskedésre van kilátás, hasonlóan az 1970-es évekhez. A témáról részletesen az Alapblog „A legfontosabb ábra” című írásában olvashatunk.

Címkék:

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

bedőlt hiteles ingatlan

Hogyan lehetne igazságosabb a hitelezés?

2019. 01. 05.

A lakásértékesítési és a hitelfelvételi adatok egyre nagyobb számokat mutatnak. A lakásárak az utóbbi 5 évben trendszerű növekedést mutattak, ezért a lakáshitelek iránti érdeklődés is ugrásszerűen megnövekedett. Apollo írt meg...

Feje tetejére állhat a világ 2019-ben

2018. 12. 15.

Korszakváltás előtt áll a fejlett tőkés világ, ugyanis olyan dolgok történhetnek 2019-ben, amelyekre a 2008-as válság óta nem volt példa. John Hardy, a Saxo Bank elemzője szerint az Európai Unió...

Még az arany sem mindig fénylik!

2018. 12. 08.

Az arany mindenkinek mást jelent. Egyesek régi idők fizetőeszközének és napjaink valódi pénzének, mások befektetésnek, míg sokan biztosítéknak, kockázatok elleni védelemnek tekintik. A jegybank szemüvegén keresztül pedig stratégiai, stabilizáló eszköz....

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.