Betöltés

Kiszivárgott a 2019-es minimálbér és bérminimum összege

szerző: Fülöp Norbert
2018-12-17

A kormányzati döntések kapcsán rendszerint jól tájékozott Magyar Idők szerint jövőre meghaladja a bruttó 200 ezer Ft-ot a garantált bérminimum összege, míg a bruttó minimálbér 150 ezer forintra nőhet. A nettó minimálbér így eléri a 100 ezer forintot, míg a bérminimum nettó összege 133-135 ezer forint lehet januártól.

Döntés egyelőre még nincs, ugyanis eddig nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), ahol a szakszervezeteknek és a munkaadóknak kellene konszenzusra jutniuk. Amennyiben a héten sem járnak sikerrel, akkor a kormány dönthet a jelenleg bruttó 138 ezer forintos minimálbér és a 180,5 ezer forintos garantált bérminimum emeléséről. Amennyiben megvalósul a dolog, akkor ez 11% illetve 8,5%-kal több pénzt jelent jövőre.

A lap információi szerint egyébként a minimálbér szerepe egyre kisebb, ugyanis a dolgozók mindössze 6-8 százaléka van erre bejelentve, ráadásul valószínűsíthető, hogy közülük is sokan visznek ennél többet haza. Többeket érinthet a garantált bérminimum változása. (A garantált bérminimum jogosultságához két feltételnek kell együttesen érvényesülnie: a munkavállalónak szakképesítéssel, középfokú végzettséggel kell rendelkeznie, valamint az adott munkakört csak olyan töltheti be, aki rendelkezik az elvárt képzettségi szinttel.)

A magasabb minimálbér és bérminimum a jobban keresőket is érinti, hiszen ha a munkáltató el akarja kerülni a bérek egymásra csúszását, akkor kénytelen ebben a sávban is emelni.

Amennyiben a megszellőztetett emelések megtörténnek, akkor ez jelentősen javítja az alacsonyabb keresetűek hitelhez – ezzel pedig saját otthonhoz  – jutási lehetőségét is. A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora szerint például a 100 ezer Ft-os nettó jövedelem elég lehet egy 5 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű, 10 évig fix kamatú lakáshitel felvételéhez, aminél a legjobb havi törlesztő jelenleg 30 300 Ft.

A KSH szerint novemberben 324 ezer Ft volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete, ami 215 ezer Ft-os nettó bérnek felel meg. Ez a jövedelem 10 éves vagy ennél hosszabb időre fixált kamatú lakáshitel esetén már 50%-ig terhelhető hiteltörlesztővel. A Lakáshitel Kalkulátor szerint ilyen időre rögzített kamatú, 15 millió Ft-os hitelösszegű, 10 éves futamidejű kölcsön 95 ezer Ft havi törlesztővel is elérhető. Rövidebb kamatperiódussal még lejjebb szorítható a havi fizetnivaló, de alacsony jövedelem mellett nem érdemes kamatkockázatot vállalni, így a hosszabb időre fixált kamatú hitelek jelenthetnek jó megoldást.

Amennyiben kisebb összegre van szüksége valakinek, akkor egy 1 millió Ft-os személyi kölcsönre – 3 éves futamidővel, végig rögzített kamattal – havi 33 400 Ft havi törlesztő a legjobb ajánlat 100 ezer Ft-os nettó bér esetén. 

Személyi hitel kalkulátor

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
A megadott adatok alapján eddig ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A pontosabb kalkulációhoz szükséges még:
Ft
hónap
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge @
havi törlesztő
THM
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
  • Várj még pár hónapot hogy meglegyen a megfelelő munkaviszony hossza.
Kérj ingyenes visszahívást személyi hitel szakértőnktől!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

A Bankmonitor.hu Személyi Kölcsön kalkulátorával 13 bank ajánlatát hasonlíthatod össze másodpercek alatt, a saját igényeidre szabva. Azon kívül, hogy forintosítható hasznot jelent a legjobb hitel kiválasztása, a Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors szerződéskötésben lehet részed.

A Bankmonitor segítségét kérem Személyi kölcsön vonatkozásában:
Ft
Ft
Ft
Összes jövedelem:
0 Ft
Bankba érkezik:
0 Ft
Szerepelsz KHR/BAR listán?
Próbaidős munkaviszonyod van?
Bevételek módosítása
0 Ft 0 Ft
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szakértői cikkek

Befektetésekről érthetően

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.