loading

Marketingcélú vállalkozói hitelajánlatok: nézz körül, mielőtt igent mondasz!

Mind gyakoribb, hogy a vállalkozások direkt marketing-levelet kapnak valamelyik pénzintézettől, benne egy indikatív ajánlattal egy bizonyos összegű hitel nyújtására. Az Ön vállalkozásának X millió forint összegű hitelt tudunk nyújtani – olvashatjuk, aztán a szép kerek nagy szám a későbbi tárgyalások során olykor jelentősen kisebbre olvad. Vannak, akik a kevesebbel is beérik, de jobban járunk, ha körülnézünk a piacon, mielőtt az eredeti szándékunktól teljesen eltérő hitelfeltételekre beszélnek rá bennünket.

A Bankmonitor.hu egyik ügyfele keresett meg bennünket azzal, hogy marketing-levet kapott a pénzintézetétől, amelyben egy szép nagy – a Széchenyi Kártya konstrukció üzletszabályzata alapján adható maximális, az előző évi árbevétel negyedével megegyező – összegű hitel nyújtását helyezték kilátásba. Miután felvette a kapcsolatot a levelet küldő bankkal, s az több kiegészítő adatot is bekért a cégtől – vagyis elvégezte az ügyfél tényleges minősítését – végül az eredeti összegnél mintegy 30%-kal alacsonyabb hitelösszegben állapította meg az ügyfél által felvehető kölcsön plafonját.

Hogyan is lehetséges ez? – kérdezte ügyfelünk, akinek aztán szerencsére tudtunk segíteni azzal, hogy egy másik pénzintézethez irányítottuk, ahol az iménti, lefelé módosított összeghez képest lényegesen nagyobb összegű hitelt tudott felvenni. De nem mindenki ilyen szerencsés: hiteltanácsadó nélkül a legtöbben elfogadják azt, amit a marketing-levelet küldő bank ajánl, még akkor is, ha esetleg nemcsak összegében kevesebb, de futamidejében, a hitel céljában is más, mint amire az ügyfélnek szüksége volna.

De miért is vegyünk szoknyát, ha egyszer nadrágra van szükségünk?

Fontos, hogy a bankok által kiküldött direkt marketing levelek nyilvános cégadatbázisokon alapulnak, amelyekből viszonylag könnyű kihalászni a vállalkozás előző évi árbevételének összegét. (Ez ugye az alapja a Széchenyi Kártya konstrukció keretében nyújtható hitelek limitjének.) Azt azonban már nem teszik hozzá a marketing-levelekben, hogy az így kalkulált hitelösszeg csupán egy elméleti felső határérték, ami a tényleges banki adósminősítés elvégzése – különböző üzleti adatok, valamint a tulajdonosokra vonatkozó információk – után jelentősen módosulhat lefelé.

Az adósminősítés módja pedig bankonként annyira eltérő, hogy ez alapján igencsak különböző hitelösszegek jöhetnek ki az egyes pénzintézeteknél. Jelen esetben például négy különböző banknál annyira eltérő összegű végső ajánlat született, hogy a legmagasabb összeg csaknem háromszorosa volt a legalacsonyabbnak.

Minősítés után már más a kép

Amit tehát a bankok a marketing-levelekben kiajánlanak, az csupán egy standard ajánlat, amit aztán a hitelfelvevő igényei és pénzügyi-gazdálkodási helyzete igencsak befolyásolhat. Néhány információt (alapítás, előző évi forgalom) a bankok már a marketing levél kiküldése előtt ellenőrizni tudnak, hiszen különböző céges adatbázisokban ezek fellelhetők. Akárcsak az, ami szintén fontos kizáró tényező, hogy a vállalkozás nem állhat csőd-, vagy felszámolási eljárás, esetleg végelszámolás alatt és nem lehet ellene folyamatban végrehajtási eljárás. Az már a hitelminősítés során szokott kiderülni, hogy a hiteligénylőnek van-e lejárt köztartozása, vagy késedelmesen teljesített, lejárt hiteltartozása, miként az is, hogy a megjelölt hitelcél a vállalkozás által igényelt összegben milyen futamidővel, milyen biztosítékok felajánlásával teljesíthető, figyelembe véve a vállalkozás már meglevő kötelezettségvállalásait is – hiszen ezek sem haladhatnak meg egy bizonyos mértéket.

Szóval, a fenti adatok alapján a bankok a saját módszertanuk alapján elkészítik az ügyfél hitelminősítését, ami alapján szinte minden bank más és más összeget és konstrukciót fog ajánlani ugyanannak a vállalkozásnak. A végeredmény sok esetben távol áll a hitelfelvevő eredeti szándékától mind összegében, mind más kondíciók tekintetében.

Jobban járunk egy jó tanácsadóval!

Ideális esetben tehát célszerű, ha a hitelt felvenni kívánó vállalkozás nem a marketing-levelek alapján tájékozódik. Helyette inkább felkeres egy a piaci lehetőségeket jól ismerő hiteltanácsadót és vele konzultálja meg, hogy pontosan milyen célra, milyen összegű és milyen futamidejű banki finanszírozásra van szüksége. A tanácsadó ez alapján feltérképezi az elérhető banki termékeket és azokból igyekszik az ügyfél igényeinek leginkább megfelelőt kiválasztani. Hiszen, ha egyszer nadrágot szeretnénk, akkor lehetőség szerint maradjunk is ennél a ruhadarabnál!

Kalkulátorunk segítségével nézd meg, hogy céged alkalmas-e egyéb feltételek tekintetében a fix 0,00-0,50%-os kamatozás mellett elérhető új Széchenyi Hitelkonstrukció termékeinek felvételére:

 

Szakértői cikkek
Kapcsolódó tartalmak