Betöltés

Mégis megadóztatják a szingliket Magyarországon

szerző: Bankmonitor.hu
2016-03-19

A szokásosnál is nagyobb felbolydulást okozott, amikor kormányközeli politikusok a szinglik megadóztatását lengették be két hónappal ezelőtt. Bár a népharag akkor azt az elképzelést csírájában fojtotta el, mint kiderült, a szinglik mégsem úszták meg a többletadókat. Sőt, már most is fizetik, csak éppen a tudtuk nélkül.

Óriási felháborodást keltett, amikor kormányközeli politikusok a szingli-adó tervezett bevezetéséről beszéltek néhány hónapja. A felbolydulás következtében pedig az ötlet látszólag el is halt.

Nagyon meglepődnél viszont, ha azt mondanánk, hogy ennek ellenére is folyamatosan többletadókkal sújtják a szingliket?

Pedig így van. Ha nem hiszed el, olvasd el az Alapblog „Szingli adó – Nincs és mégis van” című írását, be fogod látni, hogy igazat mondtunk.

Címkék:

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Így hallgatnak a jegybankok

2018. 10. 13.

A fogyasztói árinfláció a jegybankok szerint rendben van. Vagyis talán ennek köszönhető, hogy ölbe tett kézzel nézik, ahogy az árak emelkednek. A 2000-es évek közepén, még a 2008-as válság előtt...

Ez a jövő vár a magyarokra

2018. 10. 06.

A 2008-ban megtapasztalt nagy egyensúlytalanságok megszűntek Magyarországon és egy hirtelen összeomlás réme elég elképzelhetetlennek látszik. Azonban a gazdasági növekedés mértékének fennmaradását sokan egyre kevésbé tudják elképzelni. Köztük van a Citadella...

A világ és benne Hazánk egy hitelminősítő szemével

2018. 09. 29.

A Fitch a 3 legnagyobb és legismertebb hitelminősítő egyike. A cég Nyugat-Európa osztályán dolgozó, a portugál és a francia hitelbesorolásért felelő vezető elemzője, Kiss Gergely Balásy Zsoltnak adott interjút. Így...

A befektetések szent grálja nem is olyan tuti?

2018. 09. 22.

A tőkepiacokon az előző évtizedek legnagyobb találmánya az ETF-ek (Exchange Traded Fund), azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok voltak. Ezek egy-egy indexet, például részvényindexet követve nagyon olcsón megadták a lehetőséget...

Blogajánló

  • alapblog

    Hírcsokor

    1.Számomra a hét, sőt a hónap legfontosabb híre az, hogy Kínában esnek az autóeladások, 1992 óta először (negyedéves alapon). Illetve az okostelefon-eladások is esnek. Ez...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.