Megvan az első Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítás

Megvan az első Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítás
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-04-25 Frissítve: 2020-04-26
 

A Magyar Nemzeti Bank már közel 3 éve vezette be az úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) rendszerét, melynek célja a hitelek átláthatóságának növelése és a bankok közötti verseny erősítése volt. A jegybank olyannyira sikeresnek ítélte meg a projektet, hogy tavaly novemberben hasonló mintára a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) tanúsítványát is meghirdette. Nem is kellett sokat várni az első elfogadott pályázatra: idén márciusban az egyik biztosító megszerezte a minősítést. szerző: Süle-Szigeti Bulcsú

Magyarországon 4-ből 3 család rendelkezik lakásbiztosítás-szerződéssel. A lakásbiztosítások lényege, hogy a biztosító bizonyos káresemények kockázatát átvállalja az ingatlantulajdonostól, díjfizetésért cserébe. Amikor bekövetkezik egy lakáskár – és arra kiterjedt a kockázatviselés -, akkor a biztosító felméri annak mértékét, és a kárt megtéríti az ügyfele számára. A legtöbb pénzügyi szolgáltatáshoz hasonlóan az ügyfelek a lakásbiztosításukat is ritkán vizsgálják felül, például sok éve ugyanazt a biztosítást fizetik, amit annak idején a lakáshitelük mellé kötöttek. Emiatt aztán gyakran előfordul, hogy valaki egy kedvezőtlenebb feltételeket nyújtó szerződést tart fenn, mint amit a piacon körülnézve egyébként könnyedén elérhetne.

Hirdetés

Hirdetés

Mitől fogyasztóbarát egy lakásbiztosítás?

A projekt céljaként a jegybank azt nevezte meg, hogy élénkítsék a jelenleg gyenge versenyt a biztosítók között, és emeljék a különböző termékek összehasonlíthatóságát. A tanúsítvánnyal rendelkező biztosítások várhatóan egyszerűbbek, kényelmesebbek és rugalmasabbak is lesznek a korábban megszokottaknál.

Ennek fényében a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (OMF) jellemzői:
10 munkanapon belül lezajló kárrendezési folyamat kell kínálniuk;
– Minden ügyintézést digitálisan is lehetővé kell tenniük,
– Elvárás, hogy ne csak évfordulókor, hanem negyedévente is fel lehessen mondani a biztosítást;
– A 15 környezeti csapáson és külső okokra visszavezethető kockázaton kívül további 5 olyan elemet is tartalmaznia kell a biztosításnak, amelyek gyakori káreseménynek számítanak (pl. vízkár, beázás, betöréses lopás, rongálás), mégis sokszor csak feláras kiegészítő szolgáltatásként kaphatták meg eddig az ügyfelek.

Fontos továbbá, hogy ezekben a konstrukciókban nem lehet önrészt megszabni az ügyfelek részére. Amennyiben kár történik, a biztosítónak tételesen be kell mutatnia, hogy miként határozta meg a térítési összeget, ha pedig elutasítja a kárigényt, vagy annál alacsonyabb összeget folyósít, akkor írásos indoklással kell azt alátámasztania.

Az első nyertes pályázó

Sokat elárul a helyzetről, hogy a pályázat meghirdetésekor egyetlen biztosítási termék sem felelt meg a követelményeknek. A biztosítótársaságok 2020. január 10-étől kezdve jelentkezhettek az MFO-minősítésre az újonnan kifejlesztett szolgáltatásaikkal. A várakozások szerint a minősítést elnyerő termékeknek már az év első negyedévben is elérhetővé kellett válniuk, és ez be is igazolódott.

Az elsők között nyújtotta be a pályázatát az Union Vienna Biztosító, és az „Union Értem” lakásbiztosítással március elején el is nyerte a minősítést, az összes magyarországi biztosítótársaság közül elsőként.

A jegybank tervei szerint üzemeltetni fognak egy olyan weboldalt is, ahol az MFO-minősítésű lakásbiztosítási ajánlatokat lehet majd összehasonlítani egymással – ez várhatóan idén ősztől lesz elérhető, addig is remélhetőleg minél több termék fogja még megszerezni az elismerő tanúsítványt.

Bankmonitor tipp: bár a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel koncepció mindenképp jó, fontos tudni, hogy a bankok a lakáshitelek esetében kamatkedvezményt adnak akkor, ha náluk kötjük meg a lakásbiztosításunkat is. Előfordulhat, hogy ez drágább, mint  piacon elérhető legjobb ajánlat, ám a kamatkedvezmény ezért bőven kárpótolhat.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Hirdetés