Mi lesz veled Európa? A fellendülés, vagy a bukás a tét

2017. 08. 12. szerző: bankmonitor.hu

Az európai gazdaság habár a válsághoz képest már jobb színben van, még mindig számos gyengeséget mutat. Egyrészről ott van a két, nagy visszaesést elszenvedő ország, Görögország és Olaszország, akik még gyakorlatilag mindig a csőd szélén táncolnak. Ugyanakkor az egyik híres londoni egyetem közgazdásza szerint Európa szerte mély problémák vannak, melyek a demográfiai válságból, és a termelékenység emelkedésének hiányában gyökereznek. Az Alapblog egyik írásában éppen ezt a témát feszegeti.

Ugyan az angol gazdaság szénája nem áll túl jól, de az eurózóna gazdaságai már egyre kedvezőbb képest festenek. Ugyanakkor sok EU-s tagállamban még mindig nagyon magas a munkanélküliség, ami főleg a fiatalok sújtja. Emellett a magas adósságállomány és a bankok gyengeségei is további problémát jelentenek. Ugyanakkor a londoni egyetem közgazdásza szerint a legfőbb probléma a demográfiai folyamatokban keresendő (a népesség rohamos öregedése, és az országok lélekszámának csökkenése), ami problémákat okoz a munkerőpiacon. Továbbá a termelékenység is igen gyatra, a szakértő szerint hiányoznak az innovációt elősegítő beruházások.

A nagyobb problémát mégis Görögország és Olaszország jelenti. Mindkét országot hatalmas államadósság jellemez, továbbá már évek óta fenyegetést jelent a csőd és ezzel párhuzamosan az euró elhagyása. A szakértő szerint a mostani gazdasági rend Németországnak kedvez leginkább, ugyanakkor a német hozzáállás változatlansága fenyegetést is jelenthet Európa számára. A részletekért érdemes elolvasni az Alapblog „Európa menthetetlen”.

Címkék:

1 Hozzászólás

  1. Anna

    Ha Junckeren és Angelan múlik, akkor a bukás

    2017.08.12.12:19

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Szakértői cikkek

Lakáshitel tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

Kapcsolódó tartalmak

Hogy lehetne a lakásáfával kedvezni a családoknak?

2018. 05. 19.

A lakáspiacon, főként Budapesten a befektetői kereslet dominált, mielőtt a saját célra vásárlók is vásárlásba kezdtek volna. Igen ám, de ez együtt jár a lakásárak nagyfokú emelkedésével is, így a...

Ideje izgulni a következő válság miatt?

2018. 05. 12.

1980 óta 4 nagyobb gazdasági visszaesés is volt a világgazdaságban, a legutóbbi és egyben legtöbb országot érintő recesszió pedig 10 éve ütött be. Az eseményeket figyelve felmerül a kérdés, hogy...

Mégis milyen befektetést érdemes választani?

2018. 05. 05.

Egy alapkezelő szemszögéből mindig más a világ, és ezt be is bizonyította a Citadella Alap portfólió menedzserével, Zsiday Viktorral készített interjú. Ő úgy látja, hogy nagyon nehéz jelenleg a befektetési...

Fektess a kiváló cégekbe – Na de hogyan?

2018. 04. 28.

A vállalati felvásárlásokat fokozott figyelemmel szokták kísérni a befektetők, hiszen a pénzügyi logika alapján azt várjuk, hogy a létrejövő nagyobb vállalat plusz előnyöket lesz képes felmutatni. Igen ám, de a...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.