Betöltés

Mikor kapják meg az utolsó devizahitelesek az elszámoló levelet?

szerző: Bankmonitor.hu
2015-05-26

Továbbra is jelentős számban érkeznek be a Bankmonitorhoz észrevételek még meg nem érkezett elszámoló levelekkel kapcsolatban. A felfokozott izgalom érthető, hiszen ezen értesítésből derül ki az ingatlan fedezetes hitelekkel kapcsolatban: 1. a bank által visszafizetett összeg, 2. a forintosított hitel kondíciói, ezen belül 3. az új törlesztő részlet.

A nagybanki szereplők közül a K&H az a bank, amely még nagyobb mennyiségben fog postázni elszámoló leveleket. A Bank által kiadott hivatalos tájékoztató szerint legkésőbb június 15-ig kerülnek postai feladásra a levelek. Az általános szabályozásban szereplő április 30-i határidővel szembeni jelentős csúszást az indokolja, hogy a Bank által indított vonatkozó per az állammal szemben elhúzódott.

A június 15-i végső határidő természetesen nem jelenti azt, hogy a K&H ügyfelek korábban biztosan nem fogják megkapni az elszámoló levelet. A postázás vélhetően többé-kevésbé folyamatos lesz és egyes csoportokhoz előbb is megérkezhet a levél.

Az elszámoló levelet már kézhez vett adósok számára ajánljuk alábbi kalkulátorunkat, mely azt segít számszerűsíteni, hogy van-e kedvezőbb hitelajánlat az immár forintosított hitel kiváltására. A tét nem kicsi, akár több százezer forintos megtakarítás is elérhető egy hitelcserével.

Lakáshitel kalkulátor

step-1
Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
X Ft hitel Y év futamidőre:
Kategóriánként a legolcsóbbak:

Havi törlesztő

THM
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz. Az összes megtekintése
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken!
hitel futamidőre
havi -tól, THM-től.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szakértői cikkek

Lakáshitel kisokos

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

építkezés

Kapok hitelt egy még csak tervezőasztalon létező ingatlanra?

2019. 03. 20.

Az újépítésű lakások esetében az árak annál kedvezőbbek, minél hamarabb teszi le a foglalót a vásárló, egy sok tízmilliós ingatlannál pedig minden kedvezmény számít. Ezért szerződéskötéskor sokszor még egyetlen kapavágás...

Blogajánló

  • alapblog

    Irányt váltott a FED?

    Tegnap este az amerikai FED nem emelte az irányadó kamatlábat, maradt a 2,25-2,50%-os sáv. A kamatdöntést nem okozott különösebb meglepetést. A Világgazdaság napilap a mai...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.