loading

Mit kezdj a magyar számlával, ha külföldön élsz?

Egyre többen döntenek úgy, hogy hosszabb – rövidebb ideig külföldön próbálnak szerencsét. Itthoni pénzügyeikről azonban nekik is gondoskodniuk kell, de ez sokszor költséges teher. Mit tehetnek azok, akik a leghatékonyabban szeretnék ezt megoldani?

Az Európai Uniós tagságunk egyik hozományaként több honfitársunk választja ideiglenes vagy állandó lakhelyéül valamelyik másik országot. Ám nekik is vannak itthon pénzügyi kötődéseik. Például akadnak akik, azért választják az idegen hont, hogy az itthoni hitelüket vissza tudják fizetni. Ám találunk olyat is, aki csak tanulmányaik idejére költöznek ki, és azt befejezve vissza kívánnak térni. Természetesen mindkét csoportnak más lesz a jó megoldás.

Először is azt érdemes tisztázni, hogy egyáltalán vissza kívánunk-e költözni Magyarországra, vagy csak látogatóba érkezünk a későbbiek során. Ha véglegesen külföldre települünk, akkor nem biztos, hogy érdemes fenntartani egy önálló magyar bankszámlát. Gondoljunk csak bele: ha mindig Ausztriába megyünk síelni, sőt alkalom adtán még ott is vásárolunk, akkor sem kell egy osztrák bankszámlát nyitnunk. Tehát ilyen esetben elég külföldön bankszámlával rendelkeznünk, és itthon a kinti kártyánkat használnunk, valamint nagy ritkán előforduló forint átutalásunkat is arról bonyolítanunk. 

Amennyiben viszont egyéb pénzügyeink (hitel, vagy lakáskiadásból származó bevétel) is kishazánkhoz kötnek, az itthoni bankszámla elkerülhetetlen, vagy ha pár év után tervezünk visszaköltözni Magyarországra (ahol ráadásul addig is sűrűn megfordulunk), már más a helyzet.  Ilyen esetekben érdemes a számlát annyira „lecsupaszítani” amennyire csak lehetséges. Tehát nem feltétlenül szükséges egy olyan drágább számlacsomag, aminek a keretében ingyenesen vehetünk fel készpénzt Magyarországon, ha itthon sem vagyunk. Sőt, az utazási biztosításunkat is lemondhatjuk, hiszen huzamosabb külföldi tartózkodás esetében egyébként sem érvényes. Sőt, akár a kártyánktól is megválhatunk, hiszen a külföldi készpénzfelvétel általában igen költséges vele, a vásárlásnál meg a devizaváltások miatt nem biztos, hogy túl kedvező a használata.

A netbankot azonban érdemes megtartanunk, hiszen külföldről is ellenőrizhetjük egyenlegünket, utalásokat bonyolíthatunk, kezelhetjük lekötéseinket. Ha eddig még nem állandó átutalásokkal, illetve csoportos beszedési megbízásokkal egyenlítettük ki számláinkat, akkor mindenképp érdemes erre áttérni. Természetesen a szükséges fedezetről sem feledkezhetünk meg! Tehát rendszeres időközönként ellenőrizzük a számlánk egyenlegét, hogy minden kötelezettségünknek eleget tudjunk tenni. 

Sokan választják azt a megoldást, hogy itthoni számlájukon egy családtagjukat, vagy jó barátjukat meghatalmazzák, és ők intézik helyettük a banki ügyeket. Ilyenkor mindig olyan személyt válasszunk, akiben maximálisan megbízunk. Ha nincs semmi kötelezettségünk, és külföldi tartózkodásunk alatt nem használnánk a számlánkat, akkor érdemes egy olyan választani, amihez a bank nem vár el aktív használatot:

Bankmonitor

Keress a legjobb
Bankszámla
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz




Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Kapcsolódó tartalmak
Külföldön élő magyarként is jár a 30%-os állami támogatás?

„Lakástakarékkal kapcsolatban merült fel bennem, hogy egy 9 éve külföldön élő magyar családtag adószámára lehetséges-e kihasználni a támogatást? Egyáltalán bármiben különböznek-e a külföldön élő magyarokra vonatkozó feltételek?” A kérdés a...

Blogajánló
  • alapblog Mr. Wolf szép üzenete

    Mi az az ESG? Hova utazunk? A bróker érzelmei Harrari és Kahneman hülyézik A SPAC-huszárok bukdácsolása Többek közt ezekről beszéltünk e heti adásunkban. Kedves Olvasóink,...

  • KonyhaKontrolling Megélni minimálbérből?

     A mai bejegyzésben szeretném bemutatni a saját életszínvonalam összetételét. Ugyan valamivel magasabb életszínvonalon élek, mint a minimálbér, de a bejegyzésben arra is kitérek, hogy hol lehetne spórolni, hogy abba is beleférjek. Iratkozz fel a youtube csatornámra, ott hétről-hétre tudod követni a kiadásaimat. (Valamint ha kicsit több időm van, akkor a bejegyzések is felkerülnek.) Azt gondolom, Tovább olvasom "Megélni minimálbérből?" →...

  • Haszon.hu Vigyázz, mihez nyúlsz, önkielégítős álvideókkal támadnak a zsarolók

    A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet riasztást adott ki az interneten terjedő, magyar nyelvű, zsaroló levelekkel kapcsolatban. Kormányzati intézményekre támadnak a csalók. Az elmúlt napokban ismételten megnövekedett az olyan zsaroló hangvételű levelek száma, amelyek állami és önkormányzati szerveket, közintézményeket és magánszemélyeket céloznak.A levelek szövegezése egyforma, tartalma szerint a címzett készülékét megfertőzték egy trójai vírussal, amely segítségével az áldozat adatait átmásolták...