Hírdetés

Mit nekünk infláció, amíg nincs lényeges változás!

szerző: |
Frissítve:
 

Az utóbbi időben megugrott az infláció, gyakorlatilag a világ minden fejlett országában magasabb szintet jelzett a mutató. Igen ám, de teljesen mindegy, hogy hol áll az infláció, ha egy bizonyos határon belül mozog, és nem hívja fel a figyelmet nagy problémára a gazdaságban. Ráadásul, a jelenlegi környezetben, amikor az egekben vannak az eszközárak, fontosabb lenne a jegybankok számára, hogy miként lehet normalizálni a kamatokat, mintsem az infláción rugózni– véli Zsiday Viktor befektetési szakember.

Az infláció, vagyis az árak emelkedése lényeges paraméternek számít, amit a jegybankok is folyamatosan figyelnek, és ehhez igazítják az intézkedéseiket. A jegybankok fő feladata nyilvánvalóan a gazdasági stabilitása fölötti őrködés, amihez az egyik kulcstényező az árstabilitás. Azonban úgy tűnik, hogy a közelmúltban itt vétették a legnagyobb tévedéseket is.

Zsiday Viktor szerint miután egyértelműen nincsen inflációs vagy deflációs veszély jelenleg, a jegybankoknak inkább a pénz és tőkepiacokon kialakult buborékra kellene figyelni, amit a stimulációs céllal a gazdaságba öntött pénzek okoznak (mennyiségi lazítás).  Az infláció szintje helyett inkább az a releváns kérdés, hogyan lehet normalizálni a kamatokat 2-3%-os szint közelébe, hogy az eszközárbuborék kipukkanásának veszélyét meg lehessen akadályozni. Európában egyelőre nem ez az út, és az infláció szintje a fontosabb, azonban Amerikában már látszik, hogy jobban törődnek azzal is, ami a tőzsdéken megy. A részletekért érdemes elolvasni az Alapblog „Mennyi az infláció? Mindegy!” című írását.

Hírdetés