Miért nőnek veszettül a magyar lakásárak?

Miért nőnek veszettül a magyar lakásárak?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-12-18
 

Biztosan benned is megfogalmazódott már a kérdés, hogy miért emelkednek Magyarországon, különösen pedig Budapesten ilyen elképesztően a lakásárak? Összegyűjtöttük az okokat.

Az ingatlanok drágulása alapján az Európai Unió topligájába tartozunk a magunk 2018 első félévi 10,4%-os éves növekedésével. Nálunk jobban mindössze Szlovéniában (13,4%), Írországban (12,6%) és Portugáliában (11,2%) nőttek jobban az árak, de a 4,3%-os EU átlagot is alaposan felülteljesítettük. Persze, már érezhetőek a lassulás jelei, így az első negyedévhez képest mindössze 1,4%-os volt a drágulás, ami pontosan megegyezik az uniós és az euroövezeti átlaggal.

Még durvább az áremelkedés, ha kicsit nagyobb időtávot nézünk, hiszen Budapesten 10 év alatt 84%-os volt az áremelkedés, amit 46%-kal követ a nyugat-dunántúli, 37%-kal pedig a dél-alföldi régió. Az utóbbi felfutásában mind nagyobb szerepe van a Mercedes magyarországi autógyárának otthont adó Kecskemétnek is.

Hirdetés

Hirdetés

Az áremelkedés a következő elemek együttes meglétének miatt ilyen magas:

Ausztriai ingázók: a KSH és a szakmai szervezetek rendszeresen méri a naponta külföldi munkahelyre ingázók számát, akik most nagyjából 80-100 ezren lehetnek. Egy 2016-os KSH felmérés szerint például csak Győr-Moson-Sopron megyéből 25 ezren jártak ki nap, mint nap dolgozni Ausztriába, ami a megye összes foglalkoztatottjának 12%-a volt akkor. Azóta ez a szám tovább nőtt, ezért aztán csillagászati árakon kelnek el a határhoz közeli, például soproni és szombathelyi ingatlanok. A Numbeo statisztikai adatbázis szerint mindkét városban 300-400 ezer Ft jelenleg az átlagos négyzetméterár, a sok ingázó miatt pedig a határhoz közeli lokációk a leginkább felkapottak.

Ha megnéznéd, milyen lakáshiteleket adnak most a bankok, akkor hasonlítsd össze ajánlataikat ezzel a Lakáshitel Kalkulátorral

Mind kevesebb munkanélküli: az ingatlanpiac felfutásában fontos szerepet játszik a munkanélküliség folyamatos csökkenése, hiszen a 2008-as 8%-ról mostanra 3,7%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta a 15-64 éves korosztályban. Ez már annyira alacsony, hogy gyakorlatilag munkaerőhiányt jelent. Ahogy a határon túli munkalehetőség, ez sem minden régiót és települést érint azonban egyformán.

A munkanélküliség csökkenésével párhuzamosan a foglalkoztatottak számának növekedése is fontos: 2008 óta már több, mint 600 ezerrel nőtt a dolgozók száma. Hogy miért fontos ez? Azért, mert ez több elkölthető jövedelmet jelent, ráadásul a magasabb igazolt jövedelem a hitelezhetőséget is támogatja, ami a lakáspiac egyik fontos motorja.

Folyamatos bérnövekedés: az elmúlt években jelentősen nőtt az átlagos nettó jövedelem, ami az elmúlt négy évben 156 ezer Ft-ról 221 ezer Ft fölé emelkedett. Ez óriási bérkiáramlást jelent, ennek jelentős része pedig a lakáspiacon jelent meg a vásárlói oldalon.

Alacsony kamatszint: a betéti és a hiteloldalon egyaránt rendkívül alacsony kamatokkal találkozhatunk, ami nehéz helyzetbe hozza a befektetéseikért értelmes hozamot megszerezni kívánókat, a másik oldalon ugyanakkor remek lehetőséget jelent a hitelből vásárlóknak. Azok a befektetők, akik nem elégszenek meg a 3% körülire várt infláció alatti betéti kamatokkal és keveslik a Magyar Prémium Állampapírok jelenleg évi 3,5-3,8%-os kamatait is (előző évi infláció +1,1-1,4%-os kamatprémium), azok közül sokan ingatlanba fektettek. Jó vásárlással a számításuk be is vált, hiszen az áremelkedés bőven verte az inflációt, a kiadással szerezhető bevétel pedig plusz hozamot jelentett számukra.

Közben hitelkamatok is a mélybe estek, és bár már érezni a kamatemelkedés előszelét, drasztikus változásra 2019-ben még nem nagyon lehet számítani. A hosszú, 10-15 éves kamatperiódusú hitelekkel azonban a kamatkockázat kivédhető, hiszen ezeknél a kamatperiódus alatt nem emelhet kamatot a bank. A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora szerint jelenleg egy 20 évre felvett, 10 évre fixált kamatú, 10 millió Ft-os lakáshitel kamata mindössze 4,45%, ami lényegesen kedvezőbb a válság előtt 6%-os kamattal kínált államilag támogatott forinthitelekénél is. Így aztán nem meglepő, hogy dinamikusan nő a hitelt felvevők száma.

Külföldi befektetők megjelenése: a budapesti árrobbanás a külföldi vásárlókat is ide vonzotta, akik főleg a belvárosi, központi elhelyezkedésű lakásokat vásárolják nagy számban. Bécs belvárosában 1,4 millió Ft a lakások átlagos négyzetméterára, ugyanez Dublinben 1,9 millió Ft, de Berlinben is 1,6 milliót kell fizetni a vásárlóknak. Ehhez képest a budapesti 880 ezer Ft-os belvárosi átlagos négyzetméterár még mindig viszonylag alacsony, ezért sokan látnak benne befektetési lehetőséget.

Dübörög a turizmus: A budapesti turizmus dübörög, amit jól mutat, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér forgalma az elmúlt öt évben 8,5 millió utasról 15 millióra nőtt. Az idegenforgalmon belül mind nagyobb szeletet harapnak ki az „egyéb szálláshelyek”, amelyek főként magántulajdonban lévő, rövidtávra kiadott lakások. Ilyenből csak Józsefvárosban (Budapest VIII. kerülete) több mint 900 működik, nem meglepő, hogy a kerület újabban meg szeretné adóztatni ezeket, hogy plusz bevételekhez jusson.

Ha lakást vennél, de előtte összehasonlítanád a bankok ajánlatait, akkor a Részletes Lakáshitel Kalkulátorral pillanatok alatt kiválaszthatod a számodra leginkább megfelelőt.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés