Hírdetés

Nem mindenhol haladta meg az inflációt a lakások drágulása 2019-ben

szerző: |
 

Múlt héten jelent meg a legfrissebb Duna House Barométer, melyben többek között a 2020. januári ingatlanpiaci statisztikák is szerepelnek. Eszerint általánosságban a magyar lakáspiac intenzív drágulása 2019-ben is folytatódott, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy hol és milyen típusú ingatlanról van szó. (szerző: Süle-Szigeti Bulcsú)

Mind az öt vizsgált régióban (Kelet-Magyarország, Nyugat-Magyarország, Buda, Pest és belváros) emelkedett a használt téglaépítésű ingatlanok ára, és négyből három területen a panellakásoké is. A négyzetméterárak átlagosan 10-20 százalékkal nőttek vidéken, így gyakran meghaladták a 300 ezer forintot, Budapesten pedig – bár az arányos drágulás ennél valamelyest mérsékeltebb volt – sokkal magasabb szinten álltak meg. A pesti oldal téglaépítésű lakásainál most 600 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárakat látunk, a belvárosban (ahol csak téglaépítésű lakásokra van adat) és Budán pedig a 800 ezer forintos négyzetméterárak sem számítanak kiugrónak.

A panelek idén is gyengébben teljesítettek az átlagnál: Kelet-Magyarországon a téglaépítésűekkel nagyjából azonos mértékben (kicsit jobban) drágultak, Nyugaton jóval (csaknem 7 százalékponttal) elmaradtak tőlük, Budán 2 százalékpont körüli hátrányba kerültek, Pesten pedig – teljesen kiugró módon – nominális és reálértéken egyaránt olcsóbbak lettek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az infláció mértéke 2019-ben az MNB céljához közelinek számító 3,4 százalékon alakult, az ábrán ezt fekete szaggatott vonallal jelöltük. Ez azok szempontjából lehet fontos információ, akik befektetési céllal vásárolnak ingatlant: ők egyébként a vevők 49%-át tették ki tavaly. Számukra jó hírnek mondható, hogy szinte minden régióban reálértéken is nyereséget tudtak elkönyvelni, az egyetlen kivétel a már említett pesti panelek piaca, ahol infláció mögött kb. 5%-kal maradt el az árak változása.

Az ingatlanokénál is erősebb növekedési fázisban jár a lakáshitelek piaca: az MNB statisztikái szerint 2019-ben 7 százalékkal több jelzálogkölcsönt vettek fel a vásárlók, mint 2018-ban, idén januárban pedig 20%-kal többet, mint egy évvel korábban, ami látványos növekedést jelent. Az összes kihelyezett hitel így 2020. első hónapjában megközelítette a 75 milliárd forintot, ami a nagyjából 10 ezer tranzakcióra vetítve átlagosan 7,5 millió forintos hitelösszeget jelent.

Érdekes adat továbbá, hogy az ingatlanok értékesítési ideje a panelek esetében 2-3 hónap, a téglaépítésű lakásoknál 3-4 hónap átlagosan, amiben jelentős szerepet játszhat a jelzáloghitelek igénylésének és folyósításának időtartama is.

A lakásvásárlókat mindig nagyon foglalkoztatja az ingatlanpiac jövőbeni alakulása, hiszen midenki abban bízik, hogy amit megvásárol, annak nőni fog majd az értéke. A gyors drágulás miatt a lakáshitellel vásárlók például az elmúlt időszakban azt tapasztalhatták, hogy lakáshitelük 10-15 éves költségeit akár egy év alatt kitermelte az ingatlan árnövekedése, ami a jövőben már nem feltétlenül lesz így. Ezért aztán mind fontosabb a banki ajánlatok összehasonlítása, hiszen két 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel között havi törlesztőben akár 20 ezer forint is lehet a különbség, ami a két évtized alatt majdnem 5 millió forintot jelent. 

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hírdetés