Az infláció nagyon sokáig az egyik legfontosabb mutató volt a jegybankok számára, azonban az elmúlt évtizedekben az intézkedéseket irányító összefüggések gyökeresen megváltoztak. Egyre inkább az extrém eszközárak időközönkénti kialakulása okozza a veszélyt, hiszen a lakossági pénzügyi- és reáleszközei egyre nagyobb részarányt tesznek ki a GDP-n belül. Az Alapblog egyik írásában éppen ezzel a témával foglalkozik.
A gazdaságok működésére a ciklikusság jellemző, tehát a hullámhegyek és-völgyek bizonyos időközönként váltják egymást. Ahhoz, hogy a visszaesési, illetve a növekedési időszakok ne legyenek túl kritikusak a jegybankok is közbe tudnak szólni, mégpedig a kamatszint befolyásolásán keresztül. Ahhoz, hogy ne vakon cselekedjenek természetesen valamilyen mutatóra támaszkodni kell, ez pedig nagyon gyakran az infláció. A ’70-es és ’80-as évek keserű tapasztalatainak köszönhetően már évtizedek óta működik a jegybankoknál az infláció célkövetés eszköze, azonban az utóbbi években átrajzolódni látszanak az összefüggések, amire a rendszer régebben épült.
Az USA-ban például az utóbbi nagy recessziók során az infláció szintje nem okozott problémát, viszont a másik oldalról extrém eszközárak (részvény, kötvény, ingatlan) tudtak kialakulni. Úgy tűnik, hogy az utóbbi évtizedek eredményeként a fejlett gazdaságok, egyre inkább eszköz központúak, vagyis a lakosság kezében lévő pénzügyi kötelezettségek, pénzügyi – és reáleszközök aránya egyre magasabb a GDP-hez. Márpedig ilyen szempontból az eszközárak alakulása rendkívül fontos a lakosság helyzete és a gazdaság ciklikusságának szempontjából is.
Ezért is fontos, hogy az eszközárak is a jegybankok fókuszába kerüljenek, hiszen ezek összeomlása jóval drasztikusabb hatású recessziókat eredményezhet. Az Alapblog „Miért adnak a jegybankok fegyvert az ellenség kezébe?”című elemzéséből bővebben is olvashatsz a részletekről.
