Jelentős hátrányba kerülhetnek a moratóriumos ügyfelek új hitel igénylésekor

Jelentős hátrányba kerülhetnek a moratóriumos ügyfelek új hitel igénylésekor
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-02-22
 

A moratóriumban lévő ügyfelek meglepő felismeréssel találkozhatnak a bankokban új hitelfelvétel kapcsán. A sokakat érintő megkülönböztetésnek komoly következményei lehetnek, így szakértőink utánajártak, hogy mely bankok milyen eljárást vonatkoztatnak az érintett igénylőkre.

A hiteltörlesztési moratórium eredetileg 2020. március 19-től, többszöri hosszabbítás után 2021. október 31-ig tartott. Ezután kizárólag a rászorulók vehették továbbra is igénybe, 2022. június 30-ig. (Belépni már nem lehet a törlesztés szüneteltetésbe, de a bent lévő adósok bármikor kiléphetnek.) 

A hosszabbítást a nyugdíjasok, a gyermeket várók és nevelők, a munkanélküliek, valamint a közfoglalkoztatottak és azon magánszemélyek vehetik igénybe, akiknek jövedelme tartósan csökkent. (Emellett azon vállalkozások élhetnek a törlesztés szüneteltetésével, amelyeknek bevétele legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest.)

Ennek értelmében a jogosultak részére – akik igénybe veszik a fizetési moratóriumot – a kormány lehetőséget ad arra, hogy a meglévő, 2020. március 18-ig folyósított hiteleik törlesztőrészleteinek fizetését szüneteltessék a türelmi idő végéig.

Arról már írtunk, hogy milyen hatásai és következményei vannak a törlesztés szüneteltetésének, most pedig vegyük sorra, hogy hogyan viszonyulnak a bankok a moratóriumot igénybe vevő ügyfelekhez egy új hitelügylet kapcsán.

Hirdetés

Hirdetés

Hiteligénylés moratórium alatt és után

Azt már mindannyian tudjuk, hogy aki teheti, vagyis aki tudja fizetni a kölcsöneit, annak nem érdemes igénybe vennie a szüneteltetést, hiszen emiatt jelentős anyagi hátránya keletkezhet. Az már más kérdés, hogy akinek jelentősen csökkent a jövedelme, az nem igen tehet mást.

Ugyanakkor más árnyoldala is lehet a törlesztési moratórium igénybe vételének, amiről csak kevés szó esik. Ez pedig igen kellemetlen meglepetést okozhat az érintetteknek, ha egy új hitel igénylését tervezik.

Megkérdeztük a pénzintézeteket, hogyan kezelik a moratóriumban lévő, vagy volt moratóriumos ügyfeleket. A válaszok pedig rendkívül eltérőek.

  • Több bank is van, ahol a jelenleg moratóriummal érintett ügyfelek nem vehetnek fel új hitelt, legyen szó fedezetet igénylő (például lakáshitel) vagy fedezetlen kölcsön (például személyi kölcsön) igényléséről.
  • A legtöbb pénzintézetnél nincsenek automatikusan elutasítva a moratóriumban lévők, ugyanakkor nagy figyelmet fordítanak a bankok arra, hogy a leendő adósnak ne legyenek fizetési nehézségei, hiszen egy korábbi hiteltörlesztési teher magasabb kockázatnak minősül. Hitelbírálatkor, ha az ügyfélnek nem túl magas kockázatú hitelt nyújtani, akkor nem zárható ki csak emiatt egy új ügyletből.
  • Szerencsére olyan bankokat is találunk, ahol minden ügyfél azonos elbírálás alá esik és a szokásos eljárásrend alapján ítéli meg a bank, hogy az adott ügyfél kaphat-e új kölcsönt.
  • Ezen kívül pedig olyan hitelintézet is van, aki figyelembe veszi, hogy a moratóriummal érintett ügyfél az ő bankjának tartozik, vagy egy másik banknál van tartozása. Ilyenkor, ha külső ügyfélről van szó, a kérelmét elutasíthatják, ha pedig saját ügyfele, akkor a moratórium miatt az igénylésben résztvevő adós és adóstárs vizsgálatát saját belső eljárásrend szerint végzi a pénzintézet.

Hol indítsak hiteligénylést?

Látható tehát, hogy több bank is elutasítja a hitelmoratórium alatt álló ügyfelek új igényléseit. Ez sokaknak fájó pont lehet, ugyanakkor a pénzintézetek ezirányú döntését is meg kell érteni, hiszen semelyik bank nem szívesen hitelez magas kockázatot jelentő esetben.

A Bankmonitor szakértői azt javasolják a moratóriumban lévő olvasóknak, hogy ha új hitelt igényelnének, először keressenek fel egy megbízható, független pénzügyi tanácsadót, aki az egyéni célok és pontos adatok ismeretében tájékoztatást tud adni (akár online, vagy telefonon is) az elérhető lehetőségekről. A szolgáltatás igénybevétele mindenki számára díjmentes. 

A legtöbb bank személyi kölcsön ajánlatát összehasonlító kalkulátorunk már jó kiindulási alap lehet a legjobb fedezetlen hitelkonstrukció feltérképezéséhez. 

Amennyiben pedig lakásvásárlás, felújítás, korszerűsítés, vagy bővítés, esetleg építkezés előtt állsz, használd lakáshitel kalkulátorunkat és állítsd be a megfelelő hitelcélt az ajánlatok összehasonlításához.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés