A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás.
A magyar helyreállítási terv megjelenése óta sokan találgatják, hogy milyen változások jöhetnek majd a jelenleg fennálló nyugdíjrendszer paramétereiben. Általánosan elterjedt módszer a fenntarthatóság javítására a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése – de kérdés, hogy hazánkban van-e még mozgástér ebben az irányban. Most megnéztük, hogyan állunk a többi európai országhoz képest, és középtávon van-e realitása a korhatáremelésnek Magyarországon.
Húsz évet jósoltak, már a hetedikben járunk
A Magyar Nemzeti Bank kutatói 2016-ban készítették el a sokat idézett elemzésüket, melyben azt írták, 20 évig biztosítottnak tekinthető a hazai nyugdíjrendszer finanszírozása. Megállapításuk szerint a fenntarthatóság érdekében meghozott döntések hatásai a 2030-as évek közepéig kitartanak – igaz, hogy akkor még nem láthatták előre az azóta bekövetkezett változtatásokat. A 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése és a nyugdíjkiadások egyik fő fedezeteként szolgáló szociális hozzájárulási adó többszöri csökkentése ugyanis már árnyalja ezt a képet.
Azt mindenesetre az említett elemzés is leszögezi, hogy hosszú távon a kedvezőtlen demográfiai folyamatok finanszírozási nehézségekhez fognak vezetni a nyugdíjkasszát illetően. Tekintve, hogy az eredetileg problémamentesnek jósolt 20 évből is már közel 7 év eltelt, de az új intézkedések fényében a jóslat aktualitása is megkérdőjelezhetővé vált, érdemes áttekintenünk a ma ismert folyamatokat.
Hirdetés
Hirdetés
Európa-szerte súlyos probléma az elöregedés
A társadalom elöregedése nem magyar sajátosság, a fejlett világ legtöbb országában, így gyakorlatilag egész Európában megfigyelhető jelenség a lakosság korösszetételének átalakulása. A folyamat mérésére többek között az időskori eltartottsági rátát alkalmazhatjuk: ez a mutató az idősek (65 év felettiek) és az aktív korúak (15-64 év közöttiek) arányát jelzi. Az Eurostat vonatkozó előrejelzése szerint a következő néhány évtizedben drasztikus elöregedésre kell felkészülniük az európai államoknak – ezeket a statisztikákat az első ábrán szemléltetjük.
Látható, hogy 2020-ban a vizsgált országok mindegyikében 20-36% közé volt tehető az idősek és az aktív korúak aránya. Az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 32%-os értéket vett fel a mutató, azaz a közelmúltban még kb. 3 aktív lakos jutott egy időskorúra. Ezzel szemben 2060-ra rendkívüli mértékben eltolódhatnak az arányok, így teljesen felborulhat a korösszetétel korábban megszokott egyensúlya. A vizsgált mérőszám uniós átlaga akár 54 százalékra emelkedhet, azaz akkoriban már kevesebb mint 2 aktív jutna egy idősre.
Magyarország ebből a szempontból a középmezőnyben szerepel, nagyjából az uniós átlaghoz hasonló adatokkal. 2020-ban még alig 30% volt az időskori eltartottsági rátánk, de 2060-ra várhatóan eléri az 52 százalékot. (A gyorsabban idősödő társadalmakban akár 60 százalék fölé is emelkedhet a mutató, de a „legfiatalosabb” országok is kivétel nélkül 40 százaléknál magasabb rátára számíthatnak majd.) Mondanunk sem kell, hogy ilyen körülmények között alapjaiban remegnének meg a ma ismert nyugdíjrendszerek: a krízist csak fájdalmas intézkedésekkel, például a nyugdíjkorhatár emelésével lehetne elkerülni.
Szinte mindenhol napirenden van a korhatáremelés
A vizsgált országok között abból a szempontból nagy különbségek vannak, hogy hol milyen életkor betöltésével válnak jogosulttá a polgárok az öregségi nyugdíjra. Jelenleg 62 és 67 éves életkor között szóródnak az európai nyugdíjkorhatárok, nem számítva a kedvezményes lehetőségeket. Például Magyarországon létezik a „Nők40” intézménye, melynek keretein belül a nők 40 évnyi szolgálati idő összegyűjtése révén 65 évnél fiatalabb korban is nyugdíjba vonulhatnak. (A magyar férfiak számára nincs korkedvezményes lehetőség.)
A második ábrán látható, hogy hazánk a korhatár alapján is az európai középmezőnybe sorolható. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a korhatárok folyamatosan változnak (általában növekednek), ami az országok sorrendjét is évről évre átírhatja. Erre Magyarországon is számos példát láthattunk: 2021-ben még 64,5 év volt a korhatár, de 2022-től 65 évre emelkedett, így az 1957-ben vagy annál később születettekre már ez utóbbi vonatkozik.
Az elöregedés kihívására adott válaszok között rendre szerepel a nyugdíjkorhatárok fokozatos emelése. A vizsgált 25 országban kevés kivétellel (ezek: Izland, Magyarország, Luxemburg, Lengyelország, Szlovénia) mindenütt deklarálták, hogy a jövőben emelni tervezik a nyugdíjba vonulásra jogosító életkori limitet – ami az előjelzett eltartottsági rátákból kiindulva bizony teljesen érthető.
Van realitása a korhatáremelésnek Magyarországon?
A kérdés vizsgálatához először érdemes felidéznünk, milyen élettartam-kilátások jellemzők a magyar társadalomban. A Központi Statisztikai Hivatal közzétételei szerint 2020-ban a születéskor várható, egészségben eltöltött élettartam a férfiak esetében 61.7 év volt, a nőknél valamivel több, 63.6 év. Sajnos ezek alapján a férfiak 3.5 év, a nők 2.3 év elmaradásban vannak a 27 uniós tagállam átlagától.
Azt mondhatjuk tehát, hogy a tavaly befejeződött korhatáremelési menetrend következtében az egészséges várható élettartam mindkét nem esetében alulmúlja az általános nyugdíjkorhatárt. Ebből a szempontból kifejezetten nehéz a magyar helyzet: számos európai országban lényegesen jobb kilátásaik vannak az időseknek, mégis alacsonyabb nyugdíjkorhatár van érvényben. A már most is meglehetősen feszes állapotok miatt tehát azt mondhatjuk, hogy középtávon egyelőre kevéssé reális forgatókönyv a magyar korhatár további emelése.
Hosszú távon azonban minket is erősen érinteni fog a visszafordíthatatlan elöregedési folyamat. A következő szűk 40 évben 72 százalékkal fog nőni az egy aktívra jutó idősek száma, míg az európai átlag ennél némileg alacsonyabb, várhatóan 69%. Mai ismereteink szerint így előbb-utóbb valószínűleg ismét napirendre fog kerülni a nyugdíjkorhatár-emelés, máskülönben az egyre csökkenő arányú aktív generációk nem lennének képesek gondoskodni az egyre nagyobb arányú idősebb korosztály megélhetéséről.
Hogyan védekezhetünk a bizonytalanság ellen?
Habár a hivatalos tervek között egyelőre nem szerepel a korhatáremelés, mégis nagyon sokan keresnek alternatív megoldásokat időskori megélhetésük bebiztosítására. A leginkább elterjedt stratégia szerint érdemes számottevő megtakarítást felhalmozni, amelyből majd jövedelemkiegészítést biztosíthatunk önmagunk számára az állami nyugdíjon felül. Erre a célra hazánkban legalább három lehetőség kínálkozik: ilyenek az önkéntes nyugdíjpénztárak (1,1 millió fős tagság), a nyugdíjbiztosítások (kb. 460 ezer fő), és a nyugdíj-előtakarékossági számla (kb. 100 ezer fő).
Az öngondoskodás természetesen nem csak intézményesített megtakarítások keretein belül történhet: hasonlóan működőképes megoldás lehet például egy kiadott ingatlan is, amelyből az idős tulajdonos bérleti díj formájában tesz szert kiegészítő jövedelemre. A tőkeképzés konkrét formája tehát másodlagos szempont, de a szükségessége alapvetés: ezzel a módszerrel kézben tarthatjuk az időskori anyagi helyzetünket, és védekezhetünk az esetleges negatív fejleményekkel szemben, legyen szó akár a nyugdíjkorhatár emeléséről, akár a nyugdíjak vásárlóerejének további csökkenéséről.
