10 tipp, ha lakásfelújításon töröd a fejed

10 tipp, ha lakásfelújításon töröd a fejed
Hirdetés
Hirdetés

Otthonteremtési Kisokos2020-11-10 Frissítve: 2020-11-11
 

Egy lakás vagy ház teljes felújítása jelentős költség és persze logisztikai bravúr, hiszen megfelelő szakemberek sokszor egy évre előre le vannak kötve, így összehangolni, hogy mind a megfelelő időben érjen rá, rendkívül nehéz. Az elvégzett munka minősége is sokszor kérdéses, az esetleges hibák miatti garancia pedig nehezen érvényesíthető. Összegyűjtöttünk ezért néhány tippet, ami segíthet abban, hogy egy felújítás mégis sikeres projekt lehessen.

1. Nagy kockázat egy ismeretlen szakember!

Az ember jó barátja a Google, így sokan szakembert is az interneten kezdenek el keresni. Igen ám, de ebben az esetben könnyű melléfogni, ugyanis a találati listák élén nem feltétlenül a legjobb szakemberek és cégek oldalai jelennek meg.

Ezért hasznos az ismerőseinknél érdeklődi, hogy ajánlanának nekünk olyan szakembert, aki náluk már bevált. A dolog már csak azért is működni fog, mert az emberek jellemzően szeretik megosztani másokkal a pozitív élményeiket, hiszen ez egyben az ő korábbi választásuk helyességét is igazolja. Az ajánlás önmagában persze még nem garancia a jó munkára, ráadásul meg van az a veszélye is, hogy egy esetleges kudarc miatt a kapcsolat is megromlik.

2. Kérdezz, kérdezz és kérdezz!

Sokunkban él az a rossz beidegződés, hogy félünk kérdezni, illetve ha a válaszokban nem világos valami, akkor ezekre már tényleg nem merünk újra és újra rákérdezni. Pedig nagyon fontos, hogy megértsük, hogy mi, miért történik, illetve pontosan milyen eredményt várhatunk. Az előzetes megbeszélés, a közösen gondolkodás bár időigényes tud lenni, de ez később busásan megtérülhet.

3. Jegyzetelj!

Amikor megbeszélsz valamit a szakemberekkel, akkor ezt érdemes írásba is foglalni. Itt be lehet írni ilyeneket is például, mint hogy a laminált parketta alatt lesz aljzatkiegyenlítés, amire azután a párazáró fólia kerül, így nem fordulhat elő az az egyébként megtörtént eset, hogy a méregdrága alátétet a „mesterek” végül takarófóliaként használták a festéshez.

Egyébként egy pontos, tételes feladatlista a mesterembereket is védi, mert ha a megrendelő ehhez képest újabb és újabb plusz igényekkel áll elő, akkor ezekért többletköltséget számíthatnak fel.

4. Kösd magadhoz a jó szakembereket!

A jó és lelkiismeretes szakember ritka, mint a fehér holló, ezért érdemes megbecsülni őket. Munka közben ezért legyünk figyelmesek, gondoskodhatunk például az étkezésről és a kávéról, de a beszélgetés is fontos lehet, hogy kialakuljon egyfajta szimpátia. Ez nem csak az aktuális munka miatt fontos, hanem azért is, hogy ha a későbbiekben szükségünk lesz rá, akkor szívesen jöjjön hozzánk dolgozni. Természetesen az ajánlások is sokat segíthetnek, ezért minden ismerősünknek mondjuk el, hogy amikor megkeresik az általunk ajánlott szakembert, feltétlenül hivatkozzanak ránk.

5. Érdemes generálkivitelezővel dolgozni?

A generálkivitelező az olyan nagyobb munkálatoknál vehet le sok terhet a vállunkról, amelyeknél több szakember összehangolt munkájára van szükség. Ilyen lehet egy házépítés, vagy egy teljes lakásfelújítás, ahol kőművesre, segédmunkásra, villanyszerelőre, burkolóra, víz- és gázszerelőre is szükség lehet, ezen kívül az építőanyagok és a sitt szállítását is meg kell oldani. Előny még, hogy elég egyetlen személlyel tartani a kapcsolatot, ám hátránya, hogy így mi magunk nehezebben tudunk belefolyni a részletekbe, emiatt nehezebben ellenőrizhetjük az egyes munkafolyamatokat. Éppen ezért a generálkivitelező kiválasztása igazi bizalmi döntés. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a generálkivitelező bizony többletköltséget jelent, ugyanis 20-40%-ot maga is rátesz az árra.

6. Minden számlát tegyünk el!

Minden létező számlát tegyünk el, valamint a műszaki cikkek dokumentumait is őrizzük meg, mégpedig egyetlen helyen, hogy ha később szükségünk lesz valamire, könnyen megtaláljuk.

7. Nézzünk szét a piacon!

Amikor találunk végre egy megbízhatónak tűnő, ráadásul még rá is érő szakembert, akkor is igyekezzünk tájékozódni a piacon. Ha van rá mód, próbáljunk meg több ajánlatot bekérni, már csak azért is, mert előfordulhat, hogy így új szempontok is felmerülnek a munkával kapcsolatban.

8. Nem a legolcsóbb ajánlat mindig a legjobb

Amikor több beérkező ajánlatot kell mérlegelned, akkor nem szabad kizárólag az ár alapján dönteni, fontos tisztázni azt is, hogy miből adódhatnak a jelentősebb különbségek. Egy gázkazán cserénél például jelentős, akár 100 -150 ezer forintos plusz tétel lehet a régi fűtési rendszer gondos átmosása, míg valahol ezt egyszerűen elhagyják, vagy a lehető leggyorsabban letudják. Ilyen esetben érdemes tisztázni, hogy az adott munkafolyamat milyen előnyökkel jár, és ennek tudatában dönteni, akár a magasabb árat kínáló szakember mellett.

9. Okosan válassz finanszírozást

Előfordul, hogy egy felújítási munkálat költsége meghaladja a rendelkezésre álló forrásainkat, ezért hitelre lehet szükségünk. Alapvetően a személyi kölcsönök jelenthetnek megoldást, hiszen itt nincs szükség ingatlanfedezetre, a bank kizárólag az igazolt jövedelem alapján dönti el, hogy mennyi hitelt ad számunkra. Egy 3 millió forintos személyi kölcsön havi törlesztője a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor szerint 5 éves futamidő és 300 000 Ft nettó jövedelem esetén 59 000 Ft-nál kezdődik, de akad olyan ajánlat, ahol 76 700 Ft-ot kell ugyanezért fizetni. (A 2021-től érvényes havi törlesztőket vettük figyelembe.)

10. Használd ki a támogatási lehetőségeket

A legalább egy gyermeket nevelő, felújítást tervező családoknak érdemes lehet számolniuk a 2021-től elérhető lakásfelújítási támogatással is, ugyanis legfeljebb 3 millió forintig a számlákkal igazolt költségek 50%-át utólag megtérítheti számukra az állam. Mivel ez utófinanszírozást jelent, az elvégzett munkák a családoknak ki kell tudniuk fizetni előre, ami ugyancsak történhet hitelfinanszírozással, az állami támogatás pedig később akár ennek részleges előtörlesztésére is fordítható.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés