Sajnos az elmúlt pár évtizedben a magyar emberek már megszokhatták, hogy Magyarországot több mutató szerint sereghajtónak tekintik. Ez alól a nyugdíjmegtakarítások sem jelentenek kivételt, ami nagyrészt az akkori kormány 2011-es döntésére vezethető vissza.
A 2010-es évtized elején a magánnyugdíjpénztárak vagyonát beolvasztották az állami nyugdíjrendszerbe. Akkoriban a nyugdíjrendszer rövid távú finanszírozhatóságának helyreállításával és az államadósság csökkentésével magyarázták a lépését.
A hivatalos indoklás szerint a befizetéseket „vissza kell terelni” a tb-alapba, a magánpénztári vagyon átvételére létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap pedig a Nyugdíjbiztosítási Alap és a központi költségvetés javára teljesít befizetéseket, s – e cél veszélyeztetése nélkül – kifejezetten az államadósság mérséklésére használható.
A kormányzati kommunikációban ez utóbbi hangsúlyosan meg is jelent: a pénztáraktól átvett – jelentős részben állampapírban tartott – vagyon közvetlenül csökkentette a bruttó adósságot, nagyságrendileg 1 300–1 400 milliárd forinttal.
Visszatekintve teljesen egyértelmű, hogy ez a lépés nem oldotta meg érdemben problémát, a nyugdíjrendszer továbbra is komoly hiánnyal küzd, az államadósság pedig ma is magas szinten van. Ráadásul mindez maradandó bizalmi válságot idézett elő a magyar társadalomban a nyugdíjmegtakarítások terén. Még napjainkban is sokan tartanak attól, hogy az állam újra elveheti a megtakarításaikat – ahogyan azt 2011-ben tette.
Hirdetés
Hirdetés
A bizalomhiány hatása
A 2011-es döntés hatása mind a mai napig érezhető. Az egyik legszembetűnőbben a GDP-arányos nyugdíjmegtakarítások alacsony szintjében mutatkozik meg.
A 2000-es években a nyugdíjmegtakarítások dinamikusan növekedtek, (OECD szerint) 2010-re elérve a GDP 14,4%-át, ami jelentősen meghaladta a 2008-as 10,7%-os szintet. Látható tehát, hogy a gazdasági világválság nem hagyott mély nyomot a magyar nyugdíjmegtakarításokon. Ám 2011-ben, az állami rendszerbe terelést követően, ezek az összegek drasztikusan, mindössze a GDP 3,7%-ára zsugorodtak, és azóta sem sikerült érdemben visszakapaszkodni.
Bár az elmúlt 14 évben némi növekedés megfigyelhető, ez nem tekinthető jelentősnek: 2023-ra a nyugdíjmegtakarítások aránya mindössze a GDP 4,5%-áig emelkedett. Be kell látni, hogy ez nem nagy eredmény, különösen az egykori szinthez képest.
Hol állunk a régióban?
Ezzel a mindössze 4,5%-os aránnyal sajnos Kelet-Közép-Európa uniós tagországai között az utolsó helyen állunk. Nem lenne önmagában gond, ha egy olyan mezőnyben lennénk utolsók, amely világszinten vagy legalább európai szinten kiemelkedő teljesítményt nyújt – de ez a régió nyugdíjmegtakarításaira sajnos nem igaz.
A 2011-es nyugdíjvagyoni visszaterelés – vagyis a magánnyugdíjpénztárak vagyonának állami rendszerbe történő beolvasztása és a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap létrehozása – rövid távon valóban javította az államháztartás helyzetét, és csökkentette a bruttó államadósságot. Hosszabb távon viszont visszaszorította a magánnyugdíjpénztárak szerepét, és növelte az állami nyugdíjrendszer jövőbeni (implicit) terheit.
Mit tehetsz egyénileg?
A 2011 utáni helyzetből nem következik, hogy ma ne lenne értelme saját nyugdíjmegtakarítást építeni. A magyar állami nyugdíjrendszer alapvetően felosztó-kirovó, vagyis az aktuális járulékfizetők tartják fenn a nyugdíjakat; ilyen rendszerben az öregedő népesség hosszabb távon komoly finanszírozási nyomást okozhat.
Épp ezért érdemes kiegészítő, egyéni megtakarítást is képezni. Magyarországon a harmadik pillér termékei (ÖNYP, NYESZ, nyugdíjbiztosítás) a befizetések 20%-ának megfelelő, összesen legfeljebb évi 280 000 Ft személyi jövedelemadó-jóváírást kínálnak, termékenkénti plafonokkal (ÖNYP 150 ezer, nyugdíjbiztosítás 130 ezer, NYESZ 100 ezer).
A lényeg: építs saját nyugdíjvagyont, hogy az állami rendszer kockázataitól függetlenebb, kényelmesebb időskorod legyen — és közben használd ki a rendelkezésre álló adóvisszatérítést.
Használd a Bankmonitor kalkulátorát és derítsd ki, mekkora megtakarításod gyűlne össze 65 éves korodra!
