Az infláció, vagyis az árak változásának üteme igen fontos gazdasági mutatónak számít, de a befektetők is jól ismerik, hiszen ez az érték, amitől nagyobb hozamot szeretnének elérni. Ugyanakkor az árak változásának mérése korántsem egyszerű feladat és a módszertanának is megvannak a maga hiányosságai. Ezért lehet például, hogy a béreket érzékelhetően megdrágító munkaerőhiány ellenére sem jelez kiugró értéket a szolgáltatások árváltozását mérő infláció. Az Alapblog egyik írásában éppen az okokat vesézgeti.
Hazánkban az árak változását a Központi Statisztikai Hivatal méri rendszeresen. A legutóbb éppen 2,2%-os inflációt mért, ami érdekesebb, hogy szolgáltatások ára csupán 1,6%-kal nőtt az elmúlt egy év alatt. Márpedig azzal mindenki szembesülhet, hogy szakembert egyre nehezebb találni és ők is igen megkérik a szolgáltatás árát (akár 10%-kal is többet, mint tavaly). Ráadásul a megszűnő termékek problémájával sem tud mit kezdeni a KSH-s inflációs mutató.
Ez alapján is lehet sejteni, hogy a fogyasztó árindex messze áll attól, hogy egyénként milyen árdrágulást képezünk. Ez csupán egy átlagos fogyasztói kosarat képez le, azonban ez az árváltozás lényegében senkire nem igaz. Ennél sokkal hasznosabb lenne a nyugdíjas infláció fogalmához hasonlóan létrehozni néhány alcsoportot, amely legalább valamilyen létező embernek megfeleltethető. Például teljesen más lehetne a kisvárosban és nagyvárosban élők inflációjának a mérése is. A részletekről az Alapblog „Az én inflációm, de leginkább a senkié” című írásában olvashatunk.
