A felhőinformatika Kelet-Európában és hazánkban is egyre elterjedtebb, a hozzá kapcsolódó technológiai innovációk is folyamatosan tudnak újat mutatni a szakembereknek. A magyarországi AWSome Day Budapest szakkonferencián a TC2 szakemberei és meghívott szakértői sikereken, esettanulmányokon keresztül mutatták be az új norma hasznosíthatóságát.
A felhőinformatika térnyerésével drasztikusan felgyorsult a technológia transzfer Kelet-Európába érkezése. Egy webböngészőből majdnem minden szolgáltatás ugyanúgy elérhető Magyarországon, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban. A cloud computing vált mára az új normává. Előreláthatólag 2020-ra a hozzá kapcsolódó költések elérik és meghaladhatják a klasszikus informatikára szánt keretet, ezáltal túllépheti a teljes IT budget 50%-át. Az Amazon Web Services Kelet-Közép-Európában is folyamatos, erőteljes éves növekedést produkál, így érthető, hogy az AWSome Day Global Series egyik állomásának idén Budapestet választotta. A magyarországi AWSome Day szakkonferencián a TC2 szakemberei és meghívott szakértői sikereken, esettanulmányokon keresztül mutatták be az új norma hasznosíthatóságát, ezen kívül bejelentették a 2019-es szakmai eseményeket is, többek között egy szakmai webinar sorozatot, amely meghatározott témákban kínál elmélyült tájékoztatást.
Hirdetés
Nagyon felhő, adaptív működés
A gyorsabb gazdasági folyamatok, a versenyképesség agilitást igényelnek a vállalatoktól, ennek egyik informatikai leképezése a DevOps. A rugalmas változásnak kulcsa az ún. Microservice architektúra kialakítása is, ami a monolitikus rendszerek teljes átalakítása, újraírása helyett egyszerű lehetőséget biztosít az alkalmazások kialakítására és fenntartására. A monolitikus alkalmazások részekre bontása (menedzselt microservice-k) magasabb minőségű és gyorsabb fejlesztést eredményez. Az informatikai rétegekben lefelé haladva – a fizikai szerverek telepítése és üzemeltetése helyett – az ún. Serverless működés óriási terhet vesz lesz az informatikai szervezetről, kiválthatja a fizikai szerverekkel kapcsolatos folyamatos teendőket. Ezek együttese a szervezet összehangoltabb működését és az informatikai rendszerek rugalmasabb, gyorsabb változtatását segítik a gazdasági feltételekhez való alkalmazkodásban.
Felhőben újjászületett informatika
Ne hanyagoljuk el a klasszikus informatikai rendszereket, és gondoljuk át, hogyan újítják meg azok működését az Amazon Web Services szolgáltatásai. A vállalatirányítási rendszerek magyarországi piacán veretlen SAP infrastruktúra költségét (TCO) több mint 60%-kal csökkentheti az SAP on AWS platform. Az SAP ezen rendszereket a klasszikus IT infrastruktúrával megegyező módon támogatja. A virtualizációban piacvezető VMware Cloud on AWS terméke a földi környezettel megegyező licenceket, megoldásokat kínál a meglévő szaktudás hasznosítása mellett, de migrációs feladat nélkül, kiegészítve a felhő korlátlanul skálázható infrastruktúra és platform szolgáltatásaival. A biztonságos működés egyik alapja a megfelelő adatvagyon gazdálkodás (adatmentés, archiválás). Az adatok AWS-be mentését 99,999999999% elérhetőséggel, töredék költségen, biztonsági és szabályozói megfelelőség mellet kínálja az AWS. A strukturált RDBMS és „schemaless” NoSQL adattárolás elengedhetetlen eszköze a modern IT iparnak, viszont sokszor nehézségekbe ütközik ezen szolgáltatások menedzsmentje, licencek kezelése, skálázása, mentés-visszaállítás megoldása. Az AWS-en több mint 10 éve elérhetők az ún. menedzselt SQL szolgáltatások. Így a legújabb Amazon Web Services Aurora fejlesztések lehetővé teszik az automatikus skálázódást, automatikus tárhely allokációt és az ún. „serverless” üzemet is. A menedzselt NoSQL DynamoDB pedig egy magas rendelkezésre állású, korlátlan tárhelyet biztosító, gyors adatbázis. Ezen specializált AWS szolgáltatásokat azért tartja fontosnak a TC2, mert jelentős költség- és működési terhet vesznek le a szervezetekről, rugalmasabb működés mellett.
Informatikai biztonság, megfelelőség
„A felhőinformatikai szolgáltatások nem létezhetnének magas szintű IT biztonsági követelmények és előírások teljesítése nélkül. Mivel ez a terület kiemelten fontos a cégek életében hazai és nemzetközi viszonylatban is, azon vagyunk, hogy ezekre a biztonsági megoldásokra, mint pl. a jogosultságkezelés, titkosítás, kulcskezelés, naplózás és naplóelemzés, azonosítás, validáció és szabályozói megfelelőség minél inkább felhívjuk a figyelmet és sztenderd, beépített megoldást kínáljunk” – tette hozzá Révész Róbert, a TC2 ügyvezető igazgatója.
Ebben a témában nem feledkezhetünk meg az üzletileg kritikus rendszerek hibatűrő, nagy rendelkezésre állásáról, vagy a katasztrófa környezetek kialakításáról sem. A nemzeti és globális szabályozók bizonyos iparágakban rendelkeznek az éles üzemű és a teszt/fejlesztő/oktató környezetek szétválasztásáról, valamint a katasztrófa környezetek kialakításáról is, így a szakemberek felhívták a figyelmet – publikus felhő alapú – költséghatékony megvalósítás lehetőségére és fontosságára is.