Az elmúlt években tapasztalható rendkívül magas infláció a megtakarítási célú befizetések értékét is megtépázta. Bár létezik módszer a pénzromlás kivédésére, a statisztikák alapján ezt nem sikerült hatékonyan alkalmazni.
A Bankmonitor számításai szerint a nyugdíjcélú befizetések nem tartanak lépést az inflációval, ezért fennáll a veszélye a megtakarítások drasztikus elértéktelenedésének. Azt is bemutatjuk, hogy miért fontos rászokni az infláció kivédésére.
Hogyan lehet védekezni az infláció ellen?
A megtakarítók egyik fő ellensége az infláció: a fogyasztói árak emelkedéséből kifolyólag a félretett pénz évről évre veszít az értékéből. Rövid távon ez kevésbé szembetűnő, különösen alacsony infláció idején, de hosszú távon már nagyon súlyos károkat okozhat a megtakarítóknak a ki nem védett pénzromlás. Ráadásul a feladat kettős, hiszen nem csak a megtakarítási számlán már meglévő tőkét, hanem az új befizetéseket is védeni kellene az inflációtól.
Az utóbbi célra találták ki az úgynevezett „indexálás” módszerét, azaz a rendszeres megtakarítási célú befizetések fokozatos növelését. A hazai piacon létező gyakorlat például az évi 5%-os indexálás, ami azt jelenti, hogy egy havi 20 ezer forinttal elindított előtakarékosságnál a második évben már havi 21 ezer forintot fizet be a megtakarító. A harmadik évben további 5%-kal többet (22 050 forintot), és így tovább. A folyamatos inflációkövető indexálás segítségével garantálható, hogy a befizetések több évtizeden át is megtartsák az értéküket.
Hirdetés
Hirdetés
A nyugdíjbiztosításoknál nem sikerül az indexálás
A rendelkezésre álló statisztikák alapján a Bankmonitor megvizsgálta, hogy az utóbbi években sikerült-e széleskörűen alkalmazni a nyugdíjcélú megtakarítási számlákra érkező befizetések inflációkövető indexálását. Elsőként nézzük a folyamatos díjfizetésű nyugdíjbiztosítások adatait, melyekhez a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) évkönyveiben foglalt információkat használtuk fel.
Látható, hogy 2015. és 2022. között a nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar megtakarítók jellemzően havi 20-22 ezer forint körüli összeget tettek félre. Érdemi és tartós növekedésről nem beszélhetünk, 2015-ben és 2022-ben szinte hajszálpontosan megegyezett a nyugdíjcélú befizetések becsült átlagos értéke.
A problémát az okozza, hogy időközben a fogyasztói árak rendkívül sokat emelkedtek, így a változatlan nominális szintű befizetések reálértelemben nagyot zuhantak. Ha inflációval korrigáljuk az adatokat, akkor megkapjuk, hogy 2015-ös értéken már csak havi 16 500 forintot ért a 2022-es átlagos havi befizetés! Ez azt jelenti, hogy a vizsgált időszakban egyáltalán nem sikerült lépést tartani az inflációval, és a megtakarítók trendszerűen egyre kisebb reálértékű összegeket tettek félre.
Más jellegű a probléma az önkéntes nyugdíjpénztáraknál
A Magyar Nemzeti Bank jóvoltából az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokról is elérhetők a szükséges adatok, melyek alapján erről a szektorról is készíthettünk becsléseket. Az átlagértékek megfelelő értelmezéséhez fontos tudni, hogy a vizsgált időszakban a pénztártagok nagyon jelentős része (2022-ben pl. 48%-a) inaktív volt, azaz nem teljesített befizetést a számlájára.
Látható, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagok körében évről évre növekedett az egy főre jutó átlagos havi befizetés, tehát úgy tűnik, hatékonyabban működött az infláció követése. (Bár az indexálás itt kevésbé jellemző, de a minimáldíjak emelésével a pénztárak is képesek magasabb összegű befizetésekre ösztönözni a megtakarítókat.) A fokozatosan emelkedő nominális befizetéseknek köszönhetően a reálértékek is stabilabban alakultak: 2015-től 2018-ig trendszerű emelkedést láthattunk, az infláció későbbi felfutása azonban némileg visszavetette a reálértékeket.
Mennyit számít hosszú távon az inflációkövetés?
Az infláció kivédésére szolgáló indexálás alkalmazása hosszú távon óriási hatással van a megtakarítás eredményességére. Ennek szemléltetésére hasonlítsunk össze két megtakarítót, akik mindketten 30 évesek, most kezdték el a nyugdíj-előtakarékosságot, eleinte havi 30 ezer forintot tesznek félre, kihasználják az elérhető 20%-os SZJA-visszatérítést, továbbá képesek évente nettó 7% hozamot elérni, miközben az infláció mindvégig évi 5%.
A két megtakarító közti egyetlen különbség, hogy egyikük évente 5%-kal emeli a befizetéseit, míg a másik változatlanul havi 30 ezer forintot tesz félre a számlájára. A nyugdíjkorhatár elérésének idején, azaz 65 éves korukban döbbenetes különbség lesz a kettejük vagyona között. Aki alkalmazta az indexálást, ő mai értéken 21,3 millió forinttal mehet nyugdíjba, míg társának kb. feleennyi, mai értéken 11,6 millió forint lesz a számláján.
Elmondhatjuk tehát, hogy a hosszú távú megtakarítások világában kritikus fontosságú az inflációkövető indexálás. Mégis az rajzolódik ki az elérhető statisztikákból, hogy a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek általánosságban nagyon kevés figyelmet szentelnek ennek a tényezőnek, emiatt az elmúlt években közel sem sikerült megőrizniük a befizetéseik reálértékét. Ha ez a trend még sokáig folytatódik, akkor ezek a megtakarítók komoly veszteséget (pénzkiesést) szenvedhetnek el az évtizedek során.
