Hírdetés

55 milliárd forintot kell befizetniük a bankoknak a válság miatt. Hogyan hathat ez ránk?

szerző: |
 

Gulyás Gergely szombaton bejelentette két alap létrehozását – egy a járvány kezelésére, egy a gazdaság újra indítására -, amelybe a központi költségvetésből csoportosítanak át összeget. Ezt egészíti ki az önkormányzatok és a gazdaság különböző szereplőinek befizetései. Emiatt a bankszektornak 55 milliárd forintot kell befizetnie az egyik alapba a válság leküzdésére. Lehet valamilyen hatása egy hitel adósára, vagy egy számlatulajdonosra ennek?

 Szombaton délelőtt a kormány bejelentette két alap létrehozását, melyeket a járvány kezelésére, illetve a gazdaság újra indítására hoznak létre. Az alapokba a központi költségvetés mellett a párttámogatások egy része is befizetésre kerül. Emellett az önkormányzatoknak, multinacionális kereskedelmi láncoknak és a bankoknak szükséges befizetniük az alapokba. A hazai pénzintézeteknek összesen 55 milliárd forinttal kell hozzájárulniuk a válság elleni harchoz.

Ezt a plusz kiadást beszedhetik ügyfeleiktől, azaz tőlünk a bankok? Ez valószínűleg sokakban felmerült.

Először is nézzük át eddig mi érintheti a bankok nyereségességét, bevételeit:

  1. A hitel moratórium, azaz a törlesztőrészletek szüneteltetése miatt az adósok fizetési kötelezettségei alól mentesülnek 2020. december végéig. Ez nem jelent tartozáselengedést, kamatmentességet, mégis negatívan érintheti a bankok nyereségességét, mivel a törlesztési moratórium alatt felhalmozott kamatot később a futamidő alatt egyenlő részletekben, kamatmentesen kell visszafizetni. Ez az MNB számításai alapján összességében, a futamidő alatt 50 milliárd bevételkiesést eredményezhet a bankrendszernek, amennyiben valamennyi adós él a moratóriummal.
  2. A szombaton bejelentett “adó” miatt a bankoknak 55 milliárd forinttal kell hozzájárulniuk a védekezéshez. Arról még nincs információ, hogy ez az összeg az egyes bankok között milyen elv szerint lesz felosztva – mérlegfőösszeg, bevétel, stb. – de a bankszektornak ezzel hozzá kell járulnia a vészhelyzet kezeléséhez.
  3. Várhatóan a hitelezés – ami a bankok nyereségének egyik fő forrása – visszaeshet. Emiatt is elmaradhat a bankok bevételei a tervezettől.
Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a pénzintézetek és a Bankszövetség elkötelezett a járvány leküzdése mellett. Mindent megtesznek  annak érdekében, hogy a válságon hamar túljussunk és segítsenek a bajba jutott adósoknak is. Vannak pénzintézetek, amelyek adakoztak a járvány leküzdéséért.

Hírdetés

Hírdetés

Megemelhetik hitelünk kamatát?

Meglévő hitelünk kamatát pénzintézetünk nem változtathatja meg bármikor. Kölcsönünknek ugyanis van kamatperiódusa – az az időszak, amelyen belül a bank egyoldalúan nem módosíthatja meg a kamatot, így törlesztőrészletünk sem változhat meg -, ezen időszak alatt nem emelkedhet a fizetési kötelezettségünk. Jelenleg számos különböző konstrukció érhető el a piacon.

Vannak konstrukciók, melyeknél éven belül változhat a törlesztőrészlet és vannak futamidő végéig fix kamatozású hitelek is. Jelenleg a személyi kölcsönök jellemzően fix kamatozással érhetők el. Ugyanakkor a meglévő lakáshitelek között még számos 3 havi kamatperiódusú konstrukció is van. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bank három havonta úgy módosítja a kamatunk, ahogy neki tetszik.

A lehetséges kamatváltozás mértékére is szabályok vannak:

  1. Vannak referencia mutatóhoz kötött kamatozású hitelek – ezeknél a kamat maximum egy évig változatlan -, melyeknek kamata a referencia mutató értékéből és a kamatfelárból áll össze. A referencia mutató jellemzően a kamatperiódus hosszával megegyező futamidejű BUBOR. Ezt a mutatót az MNB publikálja, nincs rá hatása a bankoknak. A referencia mutató változásának mértékével módosulhat meg a kamatunk nagysága kamatfordulókor.
  2. Vannak hosszú kamatperiódusú – 3, 5, 10, 15, 20 év – hitelek, melyek törlesztőrészlete jóval hosszabb ideig állandó. Ezen konstrukciók kamatát sem változtathatják meg a bankok tetszőleges mértékben, a hitelszerződésben foglalt kamatváltoztatási mutató kamatfordulókor érvényes nagysága alapján módosíthatja meg a pénzintézet hitelünk kondícióit. A mutatót pedig a jegybank publikálja minden hónapban. (A referencia mutatóhoz kötött kamatozású hitelek kamatfelára is megváltozhat, arra hasonló szabályok érvényesek, mint a hosszú kamatperiódusú hitelekre.)
  3. Fix kamatozású kölcsön kamata nem módosulhat, vagyis a teljes futamidő alatt változatlan törlesztőrészletet kell fizetnünk.

A hitelünk kamatát tehát módosíthatja egyoldalúan a bank, de a változás időpontját és annak mértékét jogszabály és a hitelszerződésünk rögzíti.

Megemelkedhet bankszámlánk költsége?

A bankszámlánk díjait, a megbízások költségeit sem emelheti meg a bank tetszőlegesen, ezek módosítására is szigorú szabályok érvényesek. A legtöbb esetben az éves változás mértéke a fogyasztói árindexhez, azaz az inflációhoz kötött. Azaz nem módosulhat bankszámla költségeink nagyobb mértékben, mint az infláció.

Azonban a visszavonásig érvényes kedvezmények, akciók megszűntetésére lenne lehetősége az egyes bankoknak. Összességében nem számíthatunk számlaköltségeink emelkedésére sem.

Mi a helyzet az új hitelekkel?

A bankok várhatóan a jelenlegi válsághelyzetben hitelbírálatuk megszigorítják. Vagyis jóval nehezebben fogunk hitelt kapni, különösen akkor, ha valamilyen speciális élethelyzetben vagyunk. Ha veszélyeztetett ágazatban dolgozunk – turizmus, autógyártás, vendégátás -, egyéni vállalkozók vagyunk, határozott munkaszerződéssel rendelkezünk, akkor várhatóan nehezebben fogunk hitelt kapni, mint az év elején.

Ugyanakkor a személyi kölcsönöknél a kormány 5,9%-os THM plafont vezetett be, mely 2020. december végéig érvényes. Jelenleg a lakáshitelek kamata sem változott nagyobb mértékben a bank kamatköltségeinél. (Egyes bankok ugyanis lekövették a BUBOR, vagy épp az állampapírhozamok változását a hitelkamatokkal.)

Ha jelenleg nehezebben is lehet hitelhez jutni, közvetlen járványveszély elmúltával a hitelkihelyezés felpörgetése lehet a gazdaság úra indításának  egyik motorja.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

 

 

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hírdetés