Az amerikai részvények szektorbeli megoszlásának alakulása az utóbbi 200 évben

Az amerikai részvények szektorbeli megoszlásának alakulása az utóbbi 200 évben
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-02-16 Frissítve: 2019-02-18
 

Nemrég a visualcapitalist.com megírta, hogy az amerikai tőzsdéken az utóbbi 200 évben hogyan alakult a cégek szektoronkénti megoszlása. A gazdaság fejlődésével egyre több iparág jön létre, ezért ahogy az már eleve sejthető is, az amerikai tőzsdéken manapság többféle szektor képviselteti magát, mint például 100-200 évvel ezelőtt. A visualcapitalist.com-on megjelent cikket Comment vette észre, és az Alapblogon írt is róla egy összefoglalót.

A XIX. században két szektor volt uralkodó az amerikai tőzsdéken: először a pénzügyi szektor, utána pedig a vasúti közlekedés szerepelt a részvények között a legnagyobb súllyal.

Az amerikai polgárháború után, az 1868-1973-as időszakban 33 ezer mérföld vasutat építettek. A kormány ugyanis földterületet és támogatást is adott a kivitelezéshez. Ebből következett, hogy az amerikai tőzsdei kapitalizáció (azaz az amerikai tőzsdei vállalatok együttes piaci ára) több mint 60 százaléka a vasúthoz volt köthető.

Ha emlékeztek a „Volt egyszer egy vadnyugat” című örökzöld filmre, és benne Mr. Morton (Gabriele Ferzetti) szerepére, akkor világos lehet, hogy mekkora üzlet volt egykor a vasútépítés. Mr. Morton a csonttuberkulózisa következtében alig tudott mozogni a luxusvagonjában, de felbérelte a főgonoszt, Frank-et (Henry Fonda), hogy takarítsa el a vasút építését nehezítő akadályokat. A kezében vastag bankókötegekkel is megjelenő Mr. Morton kihasználta az akkori vasúti buborékot. Akkoriban sokan dolgoztak a vasútnál, és az állomásoknál hónapok alatt épültek új városok. A spekulánsok és a korán érkezők pedig hatalmas vagyonra tehettek szert.

Az 1900-as évek elején a befektetők már a többi szektort is megtalálták, ezért az arányok elkezdtek megváltozni. Az 1929-1933-as nagy világválság óta csak a 2000-2001-ben kipukkadó dotcom buborék tudta ilyen hamar megváltoztatni a szektorok arányát.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk Nektek, hogy az amerikai tőzsdéken 1900-ban és 2018-ban a teljes kapitalizáción belül milyen volt a szektorok megoszlása:

Ha érdekelnek a további részletek, akkor olvasd el Comment „Huuliharppukostaja” című bejegyzését az Alapblogon!

Korábban már megírtuk, hogy mit várunk 2019-re a befektetések terén. Használd a befektetési alap kalkulátorunkat, ha kíváncsi vagy rá, hogy az utóbbi években milyen teljesítményt nyújtottak a Magyarországon elérhető befektetési alapok! Ha pedig más pénzügyi termékek érdekelnek, akkor válassz az alábbi kalkulátoraink közül!

1
Hirdetés
Hirdetés