Hírdetés

Az első gyermekünk születéséhez kapcsolódó költség jelentős lehet

szerző: |
 

Ha gyermekvállalást tervezünk fontos kérdés lehet, hogy milyen kiadásokra kell számítanunk a baba érkezéséig. Első gyermeknél ezek a költségek elérhetik akár a 600 ezer forintot is. Sok családnak még akkor sem áll a teljes összeg rendelkezésére, ha készül a baba érkezésére. De miből tudjuk finanszírozni a költségeket ebben az esetben?

A gyermekvállalás nem lehet anyagi kérdés. Ugyanakkor kapcsolódnak hozzá olyan jelentős kiadások, amiket előre be kell terveznünk ahhoz, hogy a költségvetésünk ne érezze meg jelentősen a család bővülését.

A kiadások jelentősen eltérhetnek a különböző élethelyzetekben. Első gyermekünk születése jóval több kiadással járhat, mint a második baba érkezése, hiszen számos bútort, játékot, használati tárgyat megörökölhet a második gyermek idősebb testvérétől.

Az első gyermek születéséhez kapcsolódó kiadások nagysága egy átlagos családnál

Egy átlagos első gyermekét váró fiatal pár példáján keresztül szeretnénk bemutatni a felmerülő kiadásokat. Mindkét szülő jövedelme megegyezik a magyar nettó átlagbérrel – ennek mértéke 2019 májusában a KSH adatai alapján nettó 242 300 Ft/fő volt -, a család készült a gyermek érkezésére. Jelenleg is olyan lakásban élnek, melyben van egy gyerekszobának megfelelő helység, továbbá rendelkeznek némi saját megtakarítással is.

Az adott bútorok, eszközök kiválasztásánál törekedtünk jó minőségű és kedvező árú termékeket felkutatni, ennél jóval többet is el lehet költeni egy baba születésekor.

Ha nincs 632 ezer forint saját megtakarításunk, akkor át kell gondolunk mi az, amire mindenképpen szükségünk lenne. Egy jó akció megtalálásával több 10 ezer forintot spórolhatunk. Nagyon jó minőségű bútorokat, babakocsit vásárolhatunk használtan is, sőt szükség esetén az orvosi költségekből is lefaraghatunk bizonyos vizsgálatok elhagyásával.

Ha a példában szereplő család nem tud/szeretne élni a fenti költségcsökkentő elemekkel és nem rendelkezik kellő megtakarítással sem, akkor még esetleg hitelt tud igényelni a kiadások finanszírozására. Egy 500 ezer forintos kölcsön elégséges lehet, ha a fennmaradó rész kifizetéséhez saját megtakarításaikat használná fel a házaspár.

Hírdetés

Hírdetés

Milyen hitelt érdemes választani?

Ilyen relatív kisösszegű kiadás finanszírozására ideális megoldás lehet a személyi kölcsön, de érdemes akár babaváró támogatásból fedezni az esetleges költségeket.

Mivel a Babaváró hitel egy gyermek születése esetén már a futamidő végéig kamatmentes– 8 éves futamidőnél 360 ezer forint előnyt jelentene egy személyi kölcsönhöz képest -, ezért jó megoldásnak tűnhet. Ugyanakkor lehetnek hátrányai is egy személyi hitelhez képest.

A Babaváró támogatás maximális összege 10 millió forint és ezt a konstrukciót minden család csak egyszer igényelheti. Ha most a példánkban szereplő pár felveszi a tervezett kiadásaihoz szükséges 500 ezer forintot, akkor a fennmaradó 9,5 milliótól már elesik. De csak azért nem érdemes nagyobb összeget igényelni egy hitelből, mert olcsó. akkor mégis mely esetekben érdemes inkább a Babaváró hitelt felvenni?

  • Ha a családnak szüksége lehet nagyobb összegre is, például meglévő hiteleinek kiváltására.
  • Ha a pár nem tervez több gyermeket, mert akkor később nem tudná kamatmentesen felvenni a konstrukciót.
  • Ha a személyi kölcsön havi terhei már túl nagyok lennének. Ebben az esetben a kisebb összegű Babaváró hitel igénylése jó megoldás lehet.

A 10 millió forint Babaváró konstrukció törlesztőrészlete már 45 834 forint lenne – maximális 20 éves futamidő mellett is -, ez pedig már nem biztos, hogy belefér a család jövedelmébe. Ez különösen fontos a gyermeket váró pároknál, ugyanis az bankok eltérően számolnak a terhesség alatti bevételekkel. Egyes hitelintézetek csak csökkentett mértékben fogadják el a táppénzt például, sőt vannak olyan pénzintézetek is, melyek egyáltalán nem számolnak ezzel a jövedelem típussal.

A havi kiadások alakulása gyermek megszületését követően

Az egyszeri költségek mellett számításba kell venni a rendszeres, havonta felmerülő kiadásokat is. Minden hónapban vennünk kell pelenkát, bébitápszert, babaápoló készítményeket és ruhát is. Ráadásul a családunk jövedelme is átalakul, egyikünk fizetése ugyanis lecsökkenne a gyermek születését követően.

A példában szereplő család jövedelme a választott megoldástól függőn a korábbi bevételeinek 76- 84%-ra csökkenne – előbbi esetben 9,5 millió forint szabadon elkölthető összeg is maradna -, emellett lehetnek egyszeri támogatások is melyek átsegíthetik a háztartást a kezdeti anyagi nehézségeken.

Egy gyermek vállalása nem szabad, hogy anyagi döntés legyen, ugyanakkor mielőtt bárki belevágna alaposan át kell gondolni azt is, hogy a baba ékezése milyen hatással lenne a család költségvetésére. Érdemes előre félretenni az esetleges kiadások fedezésére, így biztosítani a megfelelő anyagi körülményeket a gyermek számára.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

Hírdetés