Az első lakásukat keresők mentik meg a budapesti ingatlanpiacot?

Az első lakásukat keresők mentik meg a budapesti ingatlanpiacot?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-02-19
 

A budapesti ingatlanpiacnak jórészt hátat fordítottak a befektetők, ami érthető, hiszen az idegenforgalom behúzta a kéziféket, így az egykor turistáknak kiadott, szépen tejelő lakások vagy üresen állnak, vagy hosszú távú bérlők laknak bennük, ami lényegesen kisebb hozamot biztosít a tulajdonosoknak. Ugyanakkor megjelentek a piacon az első lakásukat megvásárolni kívánó fiatalok, arányuk már meghaladja a 30%-ot. Az ő igényeik azonban egészen mások, így a kerületek népszerősége is változóbban van. 

A Duna House ingatlanhálózat becslése szerint az ingatlanpiac erősen kezdte az idei évet, ugyanis a januárban gazdát cserélt 11 185 ingatlan az elmúlt öt év legjobb eredménye. Ugyanakkor a budapesti kerületek között óriási a különbség a népszerűséget illetően, a budai oldal hagyományos sztárja a II. és a XI. kerület, míg Pesten a XIII. a favorit, amit a XIV. kerület követ általában. (Fontos, hogy a számok nem a megvalósuló tranzakciókat mutatják kerületi bontásban, hanem azt, hogy a lakást keresők mely területeket preferálnak, ami természetesen lehet több kerület is.)

Hirdetés

Hirdetés

Eltűntek a befektetők

Ez alapján látványos a belváros népszerűségvesztése, amiben biztosan nagy szerepe van annak, hogy jelentősen megfogyatkozott (49-ről 38%-ra csökkent) a befektetési célú vevők aránya, miközben többen lettek az első lakásukat vásárlók, az ő arányuk 21-ről 31%-ra nőtt. A belváros pedig az elmúlt években jellemzően a befektetők terepe volt, hiszen itt a lakások turisztikai szálláshelyként könnyen kiadhatók voltak , ami a hosszú távú bérbeadásnál lényegesen magasabb hozammal kecsegtetett.

 

Mi kell a családalapítás előtt állóknak?

Az első lakásukat kereső, általában családalapítás előtt állók számára azonban vontóbbak a családiasabb, zöldebb területek, nem beszélve arról, hogy a pesti oldal külső kerületeiben még mindig kedvezőbbek a négyzetméterárak, így kisebb összegből vásárolható meg ugyanakkora ingatlan. Az alapterület pedig fontos, hiszen már az első lakást érdemes úgy megválasztani, hogy a közeljövőben tervezett gyermekek abban elférjenek. De ha a pár például vállalt gyermekkel igényelne csok (családi otthonteremtési kedvezmény), akkor eleve kalkulálniuk kell az alapterületre vonatkozó megkötésekkel is.

Három gyermek vállalásakor a megvásárolni kívánt használt lakásnak ugyanis legalább 60 nm alapterületűnek kell lennie, míg újépítésű lakásnál 50 nm, háznál pedig 80 nm az alsó limit. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy a minimálisan elvárt alapterületet 600 ezer forintos vagy 800-900 ezer forintos négyzetméteráron vásárolja meg a család!

A támogatások az újépítésű ingatlanokra vannak kihegyezve

Szerepet játszhat a kerületek népszerűségében az is, hogy számos újépítésű projekt a külső kerületekben valósul meg, ahol olcsóbbak az építési telkek, az első lakást vásárlók pedig a támogatási rendszernek köszönhetően érdekeltek abban, hogy újépítésű ingatlant keressenek. A csok összege például 3 gyermeknél használt lakás vásárlásakor  2,2 millió forint, míg újépítésűre 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni.

Ráadásul meglévő(!) gyermekeknél a csok összege önerő lehet egy lakáshitelnél, ami azért lényeges, mert a vételár legfeljebb 80%-át finanszírozhatják meg a bankok, a többi saját erőből kell biztosítani. (Persze önerőként használható fel a Babaváró hitel is, itt annyi csak a megkötés, hogy a Babaváró összegének 75%-a számít majd csak önerőnek, 25%-ot pedig hitelként számítanak majd bele az előbb említett 80%-ba.)

Az első lakást vásárolni szándékozók arányának megugrása a lakást vásárlók átlagéletkorát is alaposan lenyomta: a 30 év alattiak aránya egy év alatt 15-ről 21%-ra ugrott, míg a 30 és 40 év közöttiek aránya 24-ről 31%-ra emelkedett, így a vásárlók több mint fele már 40 alatti. 

Az első lakásukat kereső fiatalok előretörése és a befektetők elmaradása miatt a lakásvásárlók között magasabb lett a munkaviszonyban foglalkoztatottak aránya is (32 helyett 48%), míg a vállalkozói jövedelemmel rendelkezők részesedése csökkent (38-ról 18%-ra). Ez azért érdekes, mert lakáshitelek esetében fontos a megfelelő nagyságú igazolt jövedelem, a bankok pedig a foglalkoztatotti munkaiszonyból származó jövedelmet jelenleg könnyebben elfogadják.

Ha megkeresnéd a számodra elérhető legkedvezőbb lakáshitelt, akkor az alábbi kalkulátorral pillanatok alatt megversenyezheted a hazai bankok ajánlatait: 

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés