Falusi CSOK 2023 – aktuális feltételek és friss településlista
Már egy ideje tudni lehetett, hogy a Falusi CSOK támogatás egészen 2024-ig velünk marad, az erről szóló rendelet pedig már a Magyar Közlönyben is megjelent. Ez tartalmaz egy apró, keveseket érintő módosítást, ám ami ennél fontosabb, frissült a Falusi CSOK-kal érintett települések listája is. Cikkünkben közreadjuk a teljes aktuális listát.
Frissült a Falusi CSOK településlista, néhány helység kikerült, míg helyettük újakon nyílt meg a támogatási lehetőség. 2023-ban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében van a legtöbb preferált kistelepülés (szám szerint 336), ezt követi Baranya (281), illetve Somogy (230), míg Pest vármegyében mindössze 57, Komárom-Esztergom megyében pedig 50 ilyet találtak a Bankmonitor szakértői.
Ezen kívül egy másik, keveseket érintő módosítás, hogy nem lehet Falusi CSOK támogatással olyan ingatlant vásárolni, amit 5 éven belül maga az igénylő adott el.
Mi a Falusi CSOK?
A Falusi CSOK a családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális típusa, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Fontos, hogy a falusi CSOK összegének fele fordítható csak az adott ingatlan megvásárlására, míg a fennmaradó részt korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell költeni. A „normál” CSOK-hoz képest különbség, hogy akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, ám az feltétel, hogy a korszerűsítést és/vagy bővítést követően a ház vagy lakás komfortos és lakható legyen.
Hirdetés
Hirdetés
A Falusi CSOK összege
A Falusi CSOK összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:
– 1 gyermek: 600 ezer forint
– 2 gyermek: 2,6 millió forint
– 3 vagy több gyermek: 10 millió forint
A Falusi CSOK összege meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:
– 1 gyermek: 300 ezer forint
– 2 gyermek: 1,3 millió forint
– 3 vagy több gyermek 5 millió forint
Kik igényelhetik a Falusi CSOK-ot?
Alapvetően a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) személyi feltételeit kell teljesíteni, vagyis igényelhetik élettársak, házastársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők egyaránt. Jövőben születendő (vállalt) gyermek után igényelt támogatást csak házasok igényelhetnek, amennyiben az igényléskor legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40. életévét.
Falusi CSOK települések Bács-Kiskun vármegyében:
- Bács-Kiskun vármegye, Ágasegyháza
- Bács-Kiskun vármegye, Akasztó
- Bács-Kiskun vármegye, Apostag
- Bács-Kiskun vármegye, Bácsbokod
- Bács-Kiskun vármegye, Bácsborsód
- Bács-Kiskun vármegye, Bácsszentgyörgy
- Bács-Kiskun vármegye, Bácsszőlős
- Bács-Kiskun vármegye, Balotaszállás
- Bács-Kiskun vármegye, Bátmonostor
- Bács-Kiskun vármegye, Bátya
- Bács-Kiskun vármegye, Bócsa
- Bács-Kiskun vármegye, Borota
- Bács-Kiskun vármegye, Bugac
- Bács-Kiskun vármegye, Bugacpusztaháza
- Bács-Kiskun vármegye, Császártöltés
- Bács-Kiskun vármegye, Csátalja
- Bács-Kiskun vármegye, Csávoly
- Bács-Kiskun vármegye, Csengőd
- Bács-Kiskun vármegye, Csikéria
- Bács-Kiskun vármegye, Csólyospálos
- Bács-Kiskun vármegye Dávod
- Bács-Kiskun vármegye Drágszél
- Bács-Kiskun vármegye Dunaegyháza
- Bács-Kiskun vármegye Dunafalva
- Bács-Kiskun vármegye Dunapataj
- Bács-Kiskun vármegye Dunaszentbenedek
- Bács-Kiskun vármegye Dunatetétlen
- Bács-Kiskun vármegye Dunavecse
- Bács-Kiskun vármegye Dusnok
- Bács-Kiskun vármegye Érsekcsanád
- Bács-Kiskun vármegye, Érsekhalma
- Bács-Kiskun vármegye, Fajsz
- Bács-Kiskun vármegye, Felsőlajos
- Bács-Kiskun vármegye, Felsőszentiván
- Bács-Kiskun vármegye, Foktő
- Bács-Kiskun vármegye, Fülöpháza
- Bács-Kiskun vármegye, Fülöpjakab
- Bács-Kiskun vármegye, Fülöpszállás
- Bács-Kiskun vármegye, Gara
- Bács-Kiskun vármegye, Gátér
- Bács-Kiskun vármegye, Géderlak
- Bács-Kiskun vármegye, Hajós
- Bács-Kiskun vármegye, Harkakötöny
- Bács-Kiskun vármegye, Harta
- Bács-Kiskun vármegye, Hercegszántó
- Bács-Kiskun vármegye Homokmégy
- Bács-Kiskun vármegye Imrehegy
- Bács-Kiskun vármegye Jakabszállás
- Bács-Kiskun vármegye Jászszentlászló
- Bács-Kiskun vármegye Kaskantyú
- Bács-Kiskun vármegye Katymár
- Bács-Kiskun vármegye, Kelebia
- Bács-Kiskun vármegye, Kéleshalom
- Bács-Kiskun vármegye, Kisszállás
- Bács-Kiskun vármegye, Kömpöc
- Bács-Kiskun vármegye, Kunadacs
- Bács-Kiskun vármegye, Kunbaja
- Bács-Kiskun vármegye, Kunbaracs
- Bács-Kiskun vármegye, Kunfehértó
- Bács-Kiskun vármegye, Kunpeszér
- Bács-Kiskun vármegye, Kunszállás
- Bács-Kiskun vármegye, Ladánybene
- Bács-Kiskun vármegye, Madaras
- Bács-Kiskun vármegye, Mátételke
- Bács-Kiskun vármegye, Mélykút
- Bács-Kiskun vármegye, Miske
- Bács-Kiskun vármegye, Móricgát
- Bács-Kiskun vármegye, Nagybaracska
- Bács-Kiskun vármegye, Nemesnádudvar
- Bács-Kiskun vármegye, Nyárlőrinc
- Bács-Kiskun vármegye, Ordas
- Bács-Kiskun vármegye, Orgovány
- Bács-Kiskun vármegye, Öregcsertő
- Bács-Kiskun vármegye, Páhi
- Bács-Kiskun vármegye, Pálmonostora
- Bács-Kiskun vármegye, Petőfiszállás
- Bács-Kiskun vármegye, Pirtó
- Bács-Kiskun vármegye, Rém
- Bács-Kiskun vármegye, Soltszentimre
- Bács-Kiskun vármegye, Sükösd
- Bács-Kiskun vármegye, Szakmár
- Bács-Kiskun vármegye, Szalkszentmárton
- Bács-Kiskun vármegye, Szank
- Bács-Kiskun vármegye, Szentkirály
- Bács-Kiskun vármegye, Szeremle
- Bács-Kiskun vármegye, Tabdi
- Bács-Kiskun vármegye, Tass
- Bács-Kiskun vármegye, Tataháza
- Bács-Kiskun vármegye, Tázlár
- Bács-Kiskun vármegye, Tiszaug
- Bács-Kiskun vármegye, Tompa
- Bács-Kiskun vármegye, Újsolt
- Bács-Kiskun vármegye, Újtelek
- Bács-Kiskun vármegye, Uszód
- Bács-Kiskun vármegye, Városföld
- Bács-Kiskun vármegye, Vaskút
- Bács-Kiskun vármegye, Zsana
Falusi CSOK települések Baranya vármegyében:
- Baranya vármegye, Abaliget
- Baranya vármegye, Adorjás
- Baranya vármegye, Ág
- Baranya vármegye, Almamellék
- Baranya vármegye, Almáskeresztúr
- Baranya vármegye, Alsómocsolád
- Baranya vármegye, Apátvarasd
- Baranya vármegye, Aranyosgadány
- Baranya vármegye, Áta
- Baranya vármegye, Babarc
- Baranya vármegye, Babarcszőlős
- Baranya vármegye, Bakóca
- Baranya vármegye, Bakonya
- Baranya vármegye, Baksa
- Baranya vármegye, Bánfa
- Baranya vármegye, Bár
- Baranya vármegye, Baranyahídvég
- Baranya vármegye, Baranyajenő
- Baranya vármegye, Baranyaszentgyörgy
- Baranya vármegye, Basal
- Baranya vármegye, Belvárdgyula
- Baranya vármegye, Beremend
- Baranya vármegye, Berkesd
- Baranya vármegye, Besence
- Baranya vármegye, Bezedeks
- Baranya vármegye, Bicsérd
- Baranya vármegye, Bikal
- Baranya vármegye, Birján
- Baranya vármegye, Bisse
- Baranya vármegye, Boda
- Baranya vármegye, Bodolyabér
- Baranya vármegye, Bogádmindszent
- Baranya vármegye, Bogdása
- Baranya vármegye, Boldogasszonyfa
- Baranya vármegye, Borjád
- Baranya vármegye, Bosta
- Baranya vármegye, Botykapeterd
- Baranya vármegye, Bükkösd
- Baranya vármegye, Bürüs
- Baranya vármegye, Cún
- Baranya vármegye, Csányoszró
- Baranya vármegye, Csarnóta
- Baranya vármegye, Csebény
- Baranya vármegye, Cserdi
- Baranya vármegye, Csertő
- Baranya vármegye, Csonkamindszent
- Baranya vármegye, Dencsháza
- Baranya vármegye, Dinnyeberki
- Baranya vármegye, Diósviszló
- Baranya vármegye, Drávacsehi
- Baranya vármegye, Drávacsepely
- Baranya vármegye, Drávafok
- Baranya vármegye, Drávaiványi
- Baranya vármegye, Drávakeresztúr
- Baranya vármegye, Drávapalkonya
- Baranya vármegye, Drávapiski
- Baranya vármegye, Drávaszabolcs
- Baranya vármegye, Drávaszerdahely
- Baranya vármegye, Drávasztára
- Baranya vármegye, Dunaszekcső
- Baranya vármegye, Egerág
- Baranya vármegye, Egyházasharaszti
- Baranya vármegye, Egyházaskozár
- Baranya vármegye, Ellend
- Baranya vármegye, Endrőc
- Baranya vármegye, Erdősmárok
- Baranya vármegye, Erdősmecske
- Baranya vármegye, Erzsébet
- Baranya vármegye, Fazekasboda
- Baranya vármegye, Feked
- Baranya vármegye, Felsőegerszeg
- Baranya vármegye, Felsőszentmárton
- Baranya vármegye, Garé
- Baranya vármegye, Gerde
- Baranya vármegye, Gerényes
- Baranya vármegye, Geresdlak
- Baranya vármegye,Gilvánfa
- Baranya vármegye, Gordisa
- Baranya vármegye, Gödre
- Baranya vármegye, Görcsöny
- Baranya vármegye, Görcsönydoboka
- Baranya vármegye, Gyöngyfa
- Baranya vármegye, Gyöngyösmellék
- Baranya vármegye, Hásságy
- Baranya vármegye, Hegyhátmaróc
- Baranya vármegye, Hegyszentmárton
- Baranya vármegye, Helesfa
- Baranya vármegye, Hetvehely
- Baranya vármegye, Hidas
- Baranya vármegye, Himesháza
- Baranya vármegye, Hirics
- Baranya vármegye, Hobol
- Baranya vármegye, Homorúd
- Baranya vármegye, Horváthertelend
- Baranya vármegye, Husztót
- Baranya vármegye, Ibafa
- Baranya vármegye, Illocska
- Baranya vármegye, Ipacsfa
- Baranya vármegye, Ivánbattyán
- Baranya vármegye, Ivándárda
- Baranya vármegye, Kacsóta
- Baranya vármegye, Kákics
- Baranya vármegye, Kárász
- Baranya vármegye, Kásád
- Baranya vármegye, Katádfa
- Baranya vármegye, Kátoly
- Baranya vármegye, Kékesd
- Baranya vármegye, Kémes
- Baranya vármegye, Kemse
- Baranya vármegye, Kétújfalu
- Baranya vármegye, Királyegyháza
- Baranya vármegye, Kisasszonyfa
- Baranya vármegye, Kisbeszterce
- Baranya vármegye, Kisbudmér
- Baranya vármegye, Kisdér
- Baranya vármegye, Kisdobsza
- Baranya vármegye, Kishajmás
- Baranya vármegye, Kisharsány
- Baranya vármegye, Kisherend
- Baranya vármegye, Kisjakabfalva
- Baranya vármegye, Kiskassa
- Baranya vármegye, Kislippó
- Baranya vármegye, Kisnyárád
- Baranya vármegye, Kistamási
- Baranya vármegye, Kistapolca
- Baranya vármegye, Kistótfalu
- Baranya vármegye, Kisvaszar
- Baranya vármegye, Kisszentmárton
- Baranya vármegye, Kórós
- Baranya vármegye, Kovácshida
- Baranya vármegye, Kovácsszénája
- Baranya vármegye, Köblény
- Baranya vármegye, Kökény
- Baranya vármegye, Kölked
- Baranya vármegye, Kővágószőlős
- Baranya vármegye, Kővágótöttös
- Baranya vármegye ,Lánycsók
- Baranya vármegye, Lapáncsa
- Baranya vármegye, Liget
- Baranya vármegye, Lippó
- Baranya vármegye, Liptód
- Baranya vármegye, Lothárd
- Baranya vármegye, Lovászhetény
- Baranya vármegye, Lúzsok
- Baranya vármegye, Mágocs
- Baranya vármegye, Magyarbóly
- Baranya vármegye, Magyaregregy
- Baranya vármegye, Magyarhertelend
- Baranya vármegye, Magyarlukafa
- Baranya vármegye, Magyarmecske
- Baranya vármegye, Magyarsarlós
- Baranya vármegye, Magyarszék
- Baranya vármegye, Magyartelek
- Baranya vármegye, Majs
- Baranya vármegye, Mánfa
- Baranya vármegye, Maráza
- Baranya vármegye, Márfa
- Baranya vármegye, Máriakéménd
- Baranya vármegye, Markóc
- Baranya vármegye, Marócsa
- Baranya vármegye, Márok
- Baranya vármegye, Martonfa
- Baranya vármegye, Matty
- Baranya vármegye, Máza
- Baranya vármegye, Mecseknádasd
- Baranya vármegye, Mecsekpölöske
- Baranya vármegye, Mekényes
- Baranya vármegye, Merenye
- Baranya vármegye, Meződ
- Baranya vármegye, Mindszentgodisa
- Baranya vármegye, Molvány
- Baranya vármegye, Monyoród
- Baranya vármegye, Mozsgó
- Baranya vármegye, Nagybudmér
- Baranya vármegye, Nagycsány
- Baranya vármegye, Nagydobsza
- Baranya vármegye, Nagyhajmás
- Baranya vármegye, Nagyharsány
- Baranya vármegye, Nagynyárád
- Baranya vármegye, Nagypall
- Baranya vármegye, Nagypeterd
- Baranya vármegye, Nagytótfalu
- Baranya vármegye, Nagyváty
- Baranya vármegye, Nemeske
- Baranya vármegye, Nyugotszenterzsébet
- Baranya vármegye, Óbánya
- Baranya vármegye, Ócsárd
- Baranya vármegye, Ófalu
- Baranya vármegye, Okorág
- Baranya vármegye, Okorvölgy
- Baranya vármegye, Olasz
- Baranya vármegye, Old
- Baranya vármegye, Oroszló
- Baranya vármegye, Ózdfalu
- Baranya vármegye, Palé
- Baranya vármegye, Palkonya
- Baranya vármegye, Palotabozsok
- Baranya vármegye, Páprád
- Baranya vármegye, Patapoklosi
- Baranya vármegye, Pécsbagota
- Baranya vármegye, Pécsdevecser
- Baranya vármegye, Pécsvárad
- Baranya vármegye, Pereked
- Baranya vármegye, Peterd
- Baranya vármegye, Pettend
- Baranya vármegye, Piskó
- Baranya vármegye, Pócsa
- Baranya vármegye, Rádfalva
- Baranya vármegye, Regenye
- Baranya vármegye, Romonya
- Baranya vármegye, Rózsafa
- Baranya vármegye, Sámod
- Baranya vármegye, Sárok
- Baranya vármegye, Sásd
- Baranya vármegye, Sátorhely
- Baranya vármegye, Sellye
- Baranya vármegye, Siklósbodony
- Baranya vármegye, Siklósnagyfalu
- Baranya vármegye, Somberek
- Baranya vármegye, Somogyapáti
- Baranya vármegye, Somogyhárságy
- Baranya vármegye, Somogyhatvan
- Baranya vármegye, Somogyviszló
- Baranya vármegye, Sósvertike
- Baranya vármegye, Sumony
- Baranya vármegye, Szabadszentkirály
- Baranya vármegye, Szágy
- Baranya vármegye, Szajk
- Baranya vármegye, Szalánta
- Baranya vármegye, Szalatnak
- Baranya vármegye, Szaporca
- Baranya vármegye, Szárász
- Baranya vármegye, Szászvár
- Baranya vármegye, Szava
- Baranya vármegye, Szebény
- Baranya vármegye, Szederkény
- Baranya vármegye, Székelyszabar
- Baranya vármegye, Szellő
- Baranya vármegye, Szemely
- Baranya vármegye, Szentdénes
- Baranya vármegye, Szentegát
- Baranya vármegye, Szentkatalin
- Baranya vármegye, Szentlászló
- Baranya vármegye, Szilágy
- Baranya vármegye, Szilvás
- Baranya vármegye, Szőke
- Baranya vármegye, Szőkéd
- Baranya vármegye, Szörény
- Baranya vármegye, Szulimán
- Baranya vármegye, Szűr
- Baranya vármegye, Tarrós
- Baranya vármegye, Tékes
- Baranya vármegye, Teklafalu
- Baranya vármegye, Tengeri
- Baranya vármegye, Tésenfa
- Baranya vármegye, Téseny
- Baranya vármegye, Tófű
- Baranya vármegye, Tormás
- Baranya vármegye, Tótszentgyörgy
- Baranya vármegye, Töttös
- Baranya vármegye, Túrony
- Baranya vármegye, Udvar
- Baranya vármegye, Újpetre
- Baranya vármegye, Vajszló
- Baranya vármegye, Várad
- Baranya vármegye, Varga
- Baranya vármegye, Vásárosbéc
- Baranya vármegye, Vásárosdombó
- Baranya vármegye, Vázsnok
- Baranya vármegye, Vejti
- Baranya vármegye, Vékény
- Baranya vármegye, Velény
- Baranya vármegye, Véménd
- Baranya vármegye, Versend
- Baranya vármegye, Villány
- Baranya vármegye, Villánykövesd
- Baranya vármegye, Vokány
- Baranya vármegye, Zádor
- Baranya vármegye, Zaláta
- Baranya vármegye, Zengővárkony
- Baranya vármegye, Zók
Falusi CSOK települések Békés vármegyében:
- Békés vármegye, Almáskamarás
- Békés vármegye, Békéssámson
- Békés vármegye, Békésszentandrás
- Békés vármegye, Bélmegyer
- Békés vármegye, Biharugra
- Békés vármegye, Bucsa
- Békés vármegye, Csabacsűd
- Békés vármegye, Csabaszabadi
- Békés vármegye, Csanádapáca
- Békés vármegye, Csárdaszállás
- Békés vármegye, Csorvás
- Békés vármegye, Doboz
- Békés vármegye, Dombegyház
- Békés vármegye, Dombiratos
- Békés vármegye, Ecsegfalva
- Békés vármegye, Elek
- Békés vármegye, Gádoros
- Békés vármegye, Gerendás
- Békés vármegye, Geszt
- Békés vármegye, Hunya
- Békés vármegye, Kamut
- Békés vármegye, Kardos
- Békés vármegye, Kardoskút
- Békés vármegye, Kaszaper
- Békés vármegye, Kertészsziget
- Békés vármegye, Kétegyháza
- Békés vármegye, Kétsoprony
- Békés vármegye, Kevermes
- Békés vármegye, Kisdombegyház
- Békés vármegye, Kondoros
- Békés vármegye, Körösladány
- Békés vármegye, Körösnagyharsány
- Békés vármegye, Köröstarcsa
- Békés vármegye, Körösújfalu
- Békés vármegye, Kötegyán
- Békés vármegye, Kunágota
- Békés vármegye, Lőkösháza
- Békés vármegye, Magyarbánhegyes
- Békés vármegye, Magyardombegyház
- Békés vármegye, Medgyesbodzás
- Békés vármegye, Medgyesegyháza
- Békés vármegye, Méhkerék
- Békés vármegye, Mezőgyán
- Békés vármegye, Mezőhegyes
- Békés vármegye, Murony
- Békés vármegye, Nagybánhegyes
- Békés vármegye, Nagykamarás
- Békés vármegye, Nagyszénás
- Békés vármegye, Okány
- Békés vármegye, Örménykút
- Békés vármegye, Pusztaföldvár
- Békés vármegye, Pusztaottlaka
- Békés vármegye, Sarkadkeresztúr
- Békés vármegye, Szabadkígyós
- Békés vármegye, Tarhos
- Békés vármegye, Telekgerendás
- Békés vármegye, Újkígyós
- Békés vármegye, Újszalonta
- Békés vármegye, Végegyháza
- Békés vármegye, Zsadány
Falusi CSOK települések Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújalpár
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújkér
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújlak
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújszántó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújszolnok
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abaújvár
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Abod
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Aggtelek
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alacska
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsóberecki
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsódobsza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsógagy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsóregmec
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsószuha
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsótelekes
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Alsóvadász
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Arka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Arló
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Arnót
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ároktő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Aszaló
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Baktakék
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Balajt
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bánhorváti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bánréve
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Baskó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Becskeháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bekecs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Berente
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Beret
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bodroghalom
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bodrogkeresztúr
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bodrogkisfalud
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bodrogolaszi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bódvalenke
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bódvarákó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bódvaszilas
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bogács
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Boldogkőújfalu
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Boldogkőváralja
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Boldva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodbóta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodgeszt
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodivánka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodnádasd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodszentgyörgy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Borsodszirák
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bózsva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bőcs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bükkábrány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bükkaranyos
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bükkmogyorósd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bükkszentkereszt
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Bükkzsérc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Büttös
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Cigánd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csenyéte
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Cserépfalu
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Cserépváralja
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csernely
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csincse
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csobád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csobaj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csokvaomány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Damak
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Dámóc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Debréte
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Dédestapolcsány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Detek
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Domaháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Dövény
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Dubicsány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Egerlövő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Égerszög
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Emőd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Erdőbénye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Erdőhorváti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Fáj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Fancsal
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Farkaslyuk
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőberecki
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsődobsza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőgagy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőkelecsény
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőnyárád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőregmec
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsőtelekes
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Felsővadász
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Filkeháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Fony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Forró
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Fulókércs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Füzér
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Füzérkajata
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Füzérkomlós
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Füzérradvány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gadna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gagyapáti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gagybátor
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gagyvendégi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Galvács
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Garadna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gelej
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gesztely
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gibárt
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Girincs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Golop
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gömörszőlős
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Gönc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Göncruszka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Györgytarló
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Halmaj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hangács
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hangony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Háromhuta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Harsány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hegymeg
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejce
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejőbába
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejőkeresztúr
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejőkürt
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejőpapi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hejőszalonta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hercegkút
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádbűd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádcéce
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádkak
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádkércs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádnémeti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádpetri
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádszentandrás
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádszurdok
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hernádvécse
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hét
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hidasnémeti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hidvégardó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Hollóháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Homrogd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Igrici
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Imola
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ináncs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Irota
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Izsófalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Jákfalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Járdánháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Jósvafő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kács
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kánó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Karcsa
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Karos
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kázsmárk
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kéked
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kelemér
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kenézlő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Keresztéte
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kesznyéten
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Királd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kiscsécs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kisgyőr
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kishuta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kiskinizs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kisrozvágy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kissikátor
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Komjáti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Komlóska
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kondó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Korlát
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Köröm
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kovácsvágás
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Krasznokvajda
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kupa
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Kurityán
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Lácacséke
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ládbesenyő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Lak
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Legyesbénye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Léh
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Lénárddaróc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Litka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Makkoshotyka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mályinka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Martonyi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Megyaszó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Méra
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Meszes
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mezőkeresztes
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mezőnagymihály
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mezőnyárád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mezőzombor
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mikóháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Mogyoróska
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Monaj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Monok
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Múcsony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Muhi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nagybarca
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nagycsécs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nagyhuta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nagykinizs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nagyrozvágy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Négyes
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Nekézseny
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nemesbikk
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Novajidrány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nyékládháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nyésta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nyíri
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Nyomár
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Olaszliszka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ónod
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ormosbánya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Oszlár
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pácin
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pálháza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pamlény
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pányok
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Parasznya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pere
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Perecse
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Perkupa
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Prügy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pusztafalu
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Pusztaradvány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Radostyán
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ragály
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rakaca
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rakacaszend
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rásonysápberencs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rátka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Regéc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Répáshuta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Révleányvár
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ricse
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rudabánya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Rudolftelep
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóbábony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóecseg
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajógalgóc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóhídvég
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóivánka
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajókápolna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajókaza
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajókeresztúr
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajólád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajólászlófalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajómercse
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajónémeti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajópálfala
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajópetri
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajópüspöki
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajósenye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóvámos
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sajóvelezd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sály
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sárazsadány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sáta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Selyeb
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Semjén
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Serényfalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sima
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Sóstófalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szakácsi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szakáld
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szalaszend
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szalonna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szászfa
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szegi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szegilong
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szemere
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szendrő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szendrőlád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szentistván
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szentistvánbaksa
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szin
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szinpetri
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szirmabesenyő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szomolya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szögliget
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szőlősardó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szuhafő
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szuhakálló
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szuhogy
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Taktabáj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Taktaharkány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Taktakenéz
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Taktaszada
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tállya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tarcal
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tard
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tardona
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Telkibánya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Teresztenye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tibolddaróc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszabábolna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszacsermely
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszadorogma
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszakarád
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszakeszi
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszaladány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszalúc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszapalkonya
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszatardos
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszatarján
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tiszavalk
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tokaj
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tolcsva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tomor
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornabarakony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornakápolna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornanádaska
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornaszentandrás
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornaszentjakab
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tornyosnémeti
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Trizs
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Újcsanálos
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Uppony
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vadna
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vágáshuta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vajdácska
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vámosújfalu
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Varbó
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Varbóc
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vatta
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vilmány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vilyvitány
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Viss
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Viszló
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Vizsoly
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zádorfalva
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zalkod
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zemplénagárd
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Ziliz
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zubogy P
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Zsujta
Falusi CSOK települések Csongrád-Csanád vármegyében:
- Csongrád-Csanád vármegye, Ambrózfalva
- Csongrád-Csanád vármegye, Apátfalva
- Csongrád-Csanád vármegye, Árpádhalom
- Csongrád-Csanád vármegye, Ásotthalom
- Csongrád-Csanád vármegye, Baks
- Csongrád-Csanád vármegye, Balástya
- Csongrád-Csanád vármegye, Csanádalberti
- Csongrád-Csanád vármegye, Csanádpalota
- Csongrád-Csanád vármegye, Csanytelek
- Csongrád-Csanád vármegye, Csengele
- Csongrád-Csanád vármegye, Derekegyház
- Csongrád-Csanád vármegye, Dóc
- Csongrád-Csanád vármegye, Eperjes
- Csongrád-Csanád vármegye, Fábiánsebestyén
- Csongrád-Csanád vármegye, Felgyő
- Csongrád-Csanád vármegye, Ferencszállás
- Csongrád-Csanád vármegye, Forráskút
- Csongrád-Csanád vármegye, Földeák
- Csongrád-Csanád vármegye, Királyhegyes
- Csongrád-Csanád vármegye, Kiszombor
- Csongrád-Csanád vármegye, Klárafalva
- Csongrád-Csanád vármegye, Kövegy
- Csongrád-Csanád vármegye, Kübekháza
- Csongrád-Csanád vármegye, Magyarcsanád
- Csongrád-Csanád vármegye, Maroslele
- Csongrád-Csanád vármegye, Mártély
- Csongrád-Csanád vármegye, Nagyér
- Csongrád-Csanád vármegye, Nagylak
- Csongrád-Csanád vármegye, Nagymágocs
- Csongrád-Csanád vármegye, Nagytőke
- Csongrád-Csanád vármegye, Óföldeák
- Csongrád-Csanád vármegye, Ópusztaszer
- Csongrád-Csanád vármegye, Öttömös
- Csongrád-Csanád vármegye, Pitvaros
- Csongrád-Csanád vármegye, Pusztamérges
- Csongrád-Csanád vármegye, Pusztaszer
- Csongrád-Csanád vármegye, Ruzsa
- Csongrád-Csanád vármegye, Szegvár
- Csongrád-Csanád vármegye, Székkutas
- Csongrád-Csanád vármegye, Tiszasziget
- Csongrád-Csanád vármegye, Üllés
- Csongrád-Csanád vármegye, Zákányszék
Falusi CSOK települések Fejér vármegyében
- Fejér vármegye, Aba
- Fejér vármegye, Alap
- Fejér vármegye, Alcsútdoboz
- Fejér vármegye, Alsószentiván
- Fejér vármegye, Bakonycsernye
- Fejér vármegye, Bakonykúti
- Fejér vármegye, Balinka
- Fejér vármegye, Beloiannisz
- Fejér vármegye, Besnyő
- Fejér vármegye, Bodajk
- Fejér vármegye, Bodmér
- Fejér vármegye, Cece
- Fejér vármegye, Csákberény
- Fejér vármegye, Csősz
- Fejér vármegye, Daruszentmiklós
- Fejér vármegye, Dég
- Fejér vármegye, Előszállás
- Fejér vármegye, Füle
- Fejér vármegye, Gánt
- Fejér vármegye, Hantos
- Fejér vármegye, Igar
- Fejér vármegye, Isztimér
- Fejér vármegye, Iváncsa
- Fejér vármegye, Jenő
- Fejér vármegye, Káloz
- Fejér vármegye, Kincsesbánya
- Fejér vármegye, Kisláng
- Fejér vármegye, Lajoskomárom
- Fejér vármegye, Lepsény
- Fejér vármegye, Lovasberény
- Fejér vármegye, Mátyásdomb
- Fejér vármegye, Mezőfalva
- Fejér vármegye, Mezőkomárom
- Fejér vármegye, Mezőszentgyörgy
- Fejér vármegye, Mezőszilas
- Fejér vármegye, Moha
- Fejér vármegye, Nádasdladány
- Fejér vármegye, Nagykarácsony
- Fejér vármegye, Nagylók
- Fejér vármegye, Nagyveleg
- Fejér vármegye, Óbarok
- Fejér vármegye, Perkáta
- Fejér vármegye, Sáregres
- Fejér vármegye, Sárkeresztes
- Fejér vármegye, Sárkeresztúr
- Fejér vármegye, Sárkeszi
- Fejér vármegye, Sárosd
- Fejér vármegye, Sárszentágota
- Fejér vármegye, Seregélyes
- Fejér vármegye, Soponya
- Fejér vármegye, Söréd
- Fejér vármegye, Szabadegyháza
- Fejér vármegye, Szabadhídvég
- Fejér vármegye, Szár
- Fejér vármegye, Tabajd
- Fejér vármegye, Újbarok
- Fejér vármegye, Vajta
- Fejér vármegye, Vereb
- Fejér vármegye, Vértesacsa
- Fejér vármegye, Vértesboglár
- Fejér vármegye, Zámoly
- Fejér vármegye, Zichyújfalu
Falusi CSOK települések Győr-Moson-Sopron vármegyében
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Acsalag
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Árpás
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Babót
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bágyogszovát
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bakonygyirót
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bakonypéterd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bakonyszentlászló
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Barbacs
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Beled
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bezenye
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bezi
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bodonhely
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bogyoszló
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bőny
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Bősárkány
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Cakóháza
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Cirák
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Csáfordjánosfa
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Csapod
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Csér
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Csikvánd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Darnózseli
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Dénesfa
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Dunaremete
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Dunaszentpál
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Ebergőc
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Edve
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Egyed
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Egyházasfalu
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Enese
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Farád
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Fehértó
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Felpéc
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Fenyőfő
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Fertőboz
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Fertőd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Fertőendréd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Gyalóka
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Gyóró
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Gyömöre
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Győrasszonyfa
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Győrsövényház
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Hidegség
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Himod
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Hövej
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Iván
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Jobaháza
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Kajárpéc
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Károlyháza
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Kimle
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Kisbabot
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Kisbodak
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Kisfalud
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Lázi
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Lipót
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Lövő
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Maglóca
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Magyarkeresztúr
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Markotabödöge
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mecsér
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mérges
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mezőörs
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mihályi
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mórichida
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Mosonudvar
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Nagyszentjános
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Nemeskér
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Nyalka
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Osli
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Páli
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Pásztori
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Petőháza
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Pinnye
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Potyond
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Pusztacsalád
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Püski
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábacsanak
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábacsécsény
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábakecöl
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábapordány
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábasebes
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábaszentandrás
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábaszentmihály
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábaszentmiklós
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábatamási
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rábcakapi
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Ravazd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Répceszemere
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Répcevis
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Rétalap
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Románd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Röjtökmuzsaj
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Sarród
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Sikátor
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Sobor
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Sopronhorpács
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Sopronnémeti
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Szakony
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Szany
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Szerecseny
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Szil
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Szilsárkány
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Táp
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Tápszentmiklós
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Tarjánpuszta
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Tárnokréti
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Újkér
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Újrónafő
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Und
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Vadosfa
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Vág
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Várbalog
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Vásárosfalu
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Vének
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Veszprémvarsány
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Vitnyéd
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Völcsej
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Zsebeháza
- Győr-Moson-Sopron vármegye, Zsira
Falusi CSOK települések Hajdú-Bihar vármegyében
- Hajdú-Bihar vármegye, Álmosd
- Hajdú-Bihar vármegye, Ártánd
- Hajdú-Bihar vármegye, Bagamér
- Hajdú-Bihar vármegye, Bakonszeg
- Hajdú-Bihar vármegye, Báránd
- Hajdú-Bihar vármegye, Bedő
- Hajdú-Bihar vármegye, Berekböszörmény
- Hajdú-Bihar vármegye, Bihardancsháza
- Hajdú-Bihar vármegye, Biharkeresztes
- Hajdú-Bihar vármegye, Biharnagybajom
- Hajdú-Bihar vármegye, Bihartorda
- Hajdú-Bihar vármegye, Bojt
- Hajdú-Bihar vármegye, Csökmő
- Hajdú-Bihar vármegye, Darvas
- Hajdú-Bihar vármegye, Egyek
- Hajdú-Bihar vármegye, Esztár
- Hajdú-Bihar vármegye, Folyás
- Hajdú-Bihar vármegye, Földes
- Hajdú-Bihar vármegye, Furta
- Hajdú-Bihar vármegye, Fülöp
- Hajdú-Bihar vármegye, Gáborján
- Hajdú-Bihar vármegye, Görbeháza
- Hajdú-Bihar vármegye, Hajdúbagos
- Hajdú-Bihar vármegye, Hajdúszovát
- Hajdú-Bihar vármegye, Hencida
- Hajdú-Bihar vármegye, Hortobágy
- Hajdú-Bihar vármegye, Kismarja
- Hajdú-Bihar vármegye, Kokad
- Hajdú-Bihar vármegye, Komádi
- Hajdú-Bihar vármegye, Konyár
- Hajdú-Bihar vármegye, Körösszakál
- Hajdú-Bihar vármegye, Körösszegapáti
- Hajdú-Bihar vármegye, Magyarhomorog
- Hajdú-Bihar vármegye, Mezőpeterd
- Hajdú-Bihar vármegye, Mezősas
- Hajdú-Bihar vármegye, Monostorpályi
- Hajdú-Bihar vármegye, Nagykereki
- Hajdú-Bihar vármegye, Nagyrábé
- Hajdú-Bihar vármegye, Nyírábrány
- Hajdú-Bihar vármegye, Nyíracsád
- Hajdú-Bihar vármegye, Nyírmártonfalva
- Hajdú-Bihar vármegye, Pocsaj
- Hajdú-Bihar vármegye, Sáp
- Hajdú-Bihar vármegye, Sáránd
- Hajdú-Bihar vármegye, Sárrétudvari
- Hajdú-Bihar vármegye, Szentpéterszeg
- Hajdú-Bihar vármegye, Szerep
- Hajdú-Bihar vármegye, Tépe
- Hajdú-Bihar vármegye, Tetétlen
- Hajdú-Bihar vármegye, Tiszacsege
- Hajdú-Bihar vármegye, Tiszagyulaháza
- Hajdú-Bihar vármegye, Told
- Hajdú-Bihar vármegye, Újiráz
- Hajdú-Bihar vármegye, Újléta
- Hajdú-Bihar vármegye, Újszentmargita
- Hajdú-Bihar vármegye, Újtikos
- Hajdú-Bihar vármegye, Váncsod
- Hajdú-Bihar vármegye, Vekerd
- Hajdú-Bihar vármegye, Zsáka
Falusi CSOK települések Heves vármegyében
- Heves vármegye, Abasár
- Heves vármegye, Adács
- Heves vármegye, Aldebrő
- Heves vármegye, Andornaktálya
- Heves vármegye, Apc
- Heves vármegye, Átány
- Heves vármegye, Atkár
- Heves vármegye, Balaton
- Heves vármegye, Bátor
- Heves vármegye, Bekölce
- Heves vármegye, Bélapátfalva
- Heves vármegye, Besenyőtelek
- Heves vármegye, Boconád
- Heves vármegye, Bodony
- Heves vármegye, Boldog
- Heves vármegye, Bükkszék
- Heves vármegye, Bükkszenterzsébet
- Heves vármegye, Bükkszentmárton
- Heves vármegye, Csány
- Heves vármegye, Demjén
- Heves vármegye, Detk
- Heves vármegye, Domoszló
- Heves vármegye, Dormánd
- Heves vármegye, Ecséd
- Heves vármegye, Egerbakta
- Heves vármegye, Egerbocs
- Heves vármegye, Egercsehi
- Heves vármegye, Egerfarmos
- Heves vármegye, Egerszólát
- Heves vármegye, Erdőkövesd
- Heves vármegye, Erdőtelek
- Heves vármegye, Erk
- Heves vármegye, Fedémes
- Heves vármegye, Feldebrő
- Heves vármegye, Gyöngyöshalász
- Heves vármegye, Gyöngyösoroszi
- Heves vármegye, Gyöngyöspata
- Heves vármegye, Gyöngyössolymos
- Heves vármegye, Gyöngyöstarján
- Heves vármegye, Halmajugra
- Heves vármegye, Heréd
- Heves vármegye, Hevesaranyos
- Heves vármegye, Hevesvezekény
- Heves vármegye, Hort
- Heves vármegye, Istenmezeje
- Heves vármegye, Ivád
- Heves vármegye, Kál
- Heves vármegye, Kápolna
- Heves vármegye, Karácsond
- Heves vármegye, Kerecsend
- Heves vármegye, Kerekharaszt
- Heves vármegye, Kisfüzes
- Heves vármegye, Kisköre
- Heves vármegye, Kisnána
- Heves vármegye, Kompolt
- Heves vármegye, Kömlő
- Heves vármegye, Ludas
- Heves vármegye, Maklár
- Heves vármegye, Markaz
- Heves vármegye, Mátraballa
- Heves vármegye, Mátraderecske
- Heves vármegye, Mátraszentimre
- Heves vármegye, Mezőszemere
- Heves vármegye, Mezőtárkány
- Heves vármegye, Mikófalva
- Heves vármegye, Mónosbél
- Heves vármegye, Nagyfüged
- Heves vármegye, Nagykökényes
- Heves vármegye, Nagyréde
- Heves vármegye, Nagytálya
- Heves vármegye, Nagyút
- Heves vármegye, Nagyvisnyó
- Heves vármegye, Novaj
- Heves vármegye, Pálosvörösmart
- Heves vármegye, Parád
- Heves vármegye, Parádsasvár
- Heves vármegye, Pély
- Heves vármegye, Pétervására
- Heves vármegye, Petőfibánya
- Heves vármegye, Poroszló
- Heves vármegye, Recsk
- Heves vármegye, Rózsaszentmárton
- Heves vármegye, Sarud
- Heves vármegye, Sirok
- Heves vármegye, Szajla
- Heves vármegye, Szarvaskő
- Heves vármegye, Szentdomonkos
- Heves vármegye, Szihalom
- Heves vármegye, Szilvásvárad
- Heves vármegye, Szúcs
- Heves vármegye, Szűcsi
- Heves vármegye, Tarnabod
- Heves vármegye, Tarnalelesz
- Heves vármegye, Tarnaméra
- Heves vármegye, Tarnaörs
- Heves vármegye, Tarnaszentmária
- Heves vármegye, Tarnaszentmiklós
- Heves vármegye, Tarnazsadány
- Heves vármegye, Tenk
- Heves vármegye, Terpes
- Heves vármegye, Tiszanána
- Heves vármegye, Tófalu
- Heves vármegye, Újlőrincfalva
- Heves vármegye, Vámosgyörk
- Heves vármegye, Váraszó
- Heves vármegye, Vécs
- Heves vármegye, Verpelét
- Heves vármegye, Visznek
- Heves vármegye Zagyvaszántó
- Heves vármegye, Zaránk
Falusi CSOK települések Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Abádszalók
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Alattyán
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Besenyszög
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Cibakháza
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Csataszög
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Csépa
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Cserkeszőlő
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Hunyadfalva
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jánoshida
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászágó
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászalsószentgyörgy
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászboldogháza
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászdózsa
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászfelsőszentgyörgy
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászivány
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászjákóhalma
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászkisér
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jászszentandrás
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Jásztelek
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kenderes
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kengyel
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kétpó
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kőtelek
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kuncsorba
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Kunmadaras
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Mesterszállás
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Mezőhék
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Nagyiván
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Nagykörű
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Nagyrév
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Öcsöd
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Örményes
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Pusztamonostor
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Rákócziújfalu
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szajol
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szászberek
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Szelevény
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tiszabő
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszabura
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaderzs
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszagyenda
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaigar
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszainoka
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszajenő
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszakürt
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaörs
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszapüspöki
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaroff
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszasas
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszasüly
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaszentimre
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszaszőlős
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszatenyő
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tiszavárkony
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tomajmonostora
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Tószeg
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Vezseny
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Zagyvarékas
Falusi CSOK települések Komárom-Esztergom vármegyében
- Komárom-Esztergom vármegye, Ácsteszér
- Komárom-Esztergom vármegye, Aka
- Komárom-Esztergom vármegye, Almásfüzitő
- Komárom-Esztergom vármegye, Annavölgy
- Komárom-Esztergom vármegye, Ászár
- Komárom-Esztergom vármegye, Bábolna
- Komárom-Esztergom vármegye, Bajna
- Komárom-Esztergom vármegye, Bakonybánk
- Komárom-Esztergom vármegye, Bakonysárkány
- Komárom-Esztergom vármegye, Bakonyszombathely
- Komárom-Esztergom vármegye, Bana
- Komárom-Esztergom vármegye, Bársonyos
- Komárom-Esztergom vármegye, Bokod
- Komárom-Esztergom vármegye, Császár
- Komárom-Esztergom vármegye, Csatka
- Komárom-Esztergom vármegye, Csém
- Komárom-Esztergom vármegye, Csép
- Komárom-Esztergom vármegye, Csolnok
- Komárom-Esztergom vármegye, Dad
- Komárom-Esztergom vármegye, Dág
- Komárom-Esztergom vármegye, Dömös
- Komárom-Esztergom vármegye, Dunaszentmiklós
- Komárom-Esztergom vármegye, Epöl
- Komárom-Esztergom vármegye, Ete
- Komárom-Esztergom vármegye, Kerékteleki
- Komárom-Esztergom vármegye, Kesztölc
- Komárom-Esztergom vármegye, Kisigmánd
- Komárom-Esztergom vármegye, Kocs
- Komárom-Esztergom vármegye, Kömlőd
- Komárom-Esztergom vármegye, Lábatlan
- Komárom-Esztergom vármegye, Máriahalom
- Komárom-Esztergom vármegye, Mocsa
- Komárom-Esztergom vármegye, Mogyorósbánya
- Komárom-Esztergom vármegye, Nagyigmánd
- Komárom-Esztergom vármegye, Nagysáp
- Komárom-Esztergom vármegye, Neszmély
- Komárom-Esztergom vármegye, Réde
- Komárom-Esztergom vármegye, Sárisáp
- Komárom-Esztergom vármegye, Súr
- Komárom-Esztergom vármegye, Süttő
- Komárom-Esztergom vármegye, Szákszend
- Komárom-Esztergom vármegye, Szomor
- Komárom-Esztergom vármegye, Tardos
- Komárom-Esztergom vármegye, Tarján
- Komárom-Esztergom vármegye, Tárkány
- Komárom-Esztergom vármegye, Tokod
- Komárom-Esztergom vármegye, Tokodaltáró
- Komárom-Esztergom vármegye, Úny
- Komárom-Esztergom vármegye, Vérteskethely
- Komárom-Esztergom vármegye, Vértestolna
Falusi CSOK települések Nógrád vármegyében:
- Nógrád vármegye, Alsópetény
- Nógrád vármegye, Alsótold
- Nógrád vármegye, Bánk
- Nógrád vármegye, Bárna
- Nógrád vármegye, Becske
- Nógrád vármegye, Bér
- Nógrád vármegye, Bercel
- Nógrád vármegye, Bokor
- Nógrád vármegye, Borsosberény
- Nógrád vármegye, Buják
- Nógrád vármegye, Cered
- Nógrád vármegye, Csécse
- Nógrád vármegye, Cserháthaláp
- Nógrád vármegye, Cserhátsurány
- Nógrád vármegye, Cserhátszentiván
- Nógrád vármegye, Csesztve
- Nógrád vármegye, Csitár
- Nógrád vármegye, Debercsény
- Nógrád vármegye, Dejtár
- Nógrád vármegye, Dorogháza
- Nógrád vármegye, Drégelypalánk
- Nógrád vármegye, Ecseg
- Nógrád vármegye, Egyházasdengeleg
- Nógrád vármegye, Egyházasgerge
- Nógrád vármegye, Endrefalva
- Nógrád vármegye, Erdőkürt
- Nógrád vármegye, Erdőtarcsa
- Nógrád vármegye, Érsekvadkert
- Nógrád vármegye, Etes
- Nógrád vármegye, Felsőpetény
- Nógrád vármegye, Felsőtold
- Nógrád vármegye, Galgaguta
- Nógrád vármegye, Garáb
- Nógrád vármegye, Héhalom
- Nógrád vármegye, Herencsény
- Nógrád vármegye, Hollókő
- Nógrád vármegye, Hont
- Nógrád vármegye, Horpács
- Nógrád vármegye, Hugyag
- Nógrád vármegye, Iliny
- Nógrád vármegye, Ipolyszög
- Nógrád vármegye, Ipolytarnóc
- Nógrád vármegye, Ipolyvece
- Nógrád vármegye, Jobbágyi
- Nógrád vármegye, Karancsalja
- Nógrád vármegye, Karancsberény
- Nógrád vármegye, Karancskeszi
- Nógrád vármegye, Karancslapujtő
- Nógrád vármegye, Kazár
- Nógrád vármegye, Keszeg
- Nógrád vármegye, Kétbodony
- Nógrád vármegye, Kisbágyon
- Nógrád vármegye, Kisbárkány
- Nógrád vármegye, Kisecset
- Nógrád vármegye, Kishartyán
- Nógrád vármegye, Kozárd
- Nógrád vármegye, Kutasó
- Nógrád vármegye, Legénd
- Nógrád vármegye, Litke
- Nógrád vármegye, Lucfalva
- Nógrád vármegye, Ludányhalászi
- Nógrád vármegye, Magyargéc
- Nógrád vármegye, Magyarnándor
- Nógrád vármegye, Márkháza
- Nógrád vármegye, Mátramindszent
- Nógrád vármegye, Mátranovák
- Nógrád vármegye, Mátraszele
- Nógrád vármegye, Mátraszőlős
- Nógrád vármegye, Mátraterenye
- Nógrád vármegye, Mátraverebély
- Nógrád vármegye, Mihálygerge
- Nógrád vármegye, Mohora
- Nógrád vármegye, Nagybárkány
- Nógrád vármegye, Nagykeresztúr
- Nógrád vármegye, Nagylóc
- Nógrád vármegye, Nagyoroszi
- Nógrád vármegye, Nemti
- Nógrád vármegye, Nógrád
- Nógrád vármegye, Nógrádkövesd
- Nógrád vármegye, Nógrádmarcal
- Nógrád vármegye, Nógrádmegyer
- Nógrád vármegye, Nógrádsáp
- Nógrád vármegye, Nógrádsipek
- Nógrád vármegye, Nógrádszakál
- Nógrád vármegye, Nőtincs
- Nógrád vármegye, Őrhalom
- Nógrád vármegye, Ősagárd
- Nógrád vármegye, Palotás
- Nógrád vármegye, Patak
- Nógrád vármegye, Patvarc
- Nógrád vármegye, Piliny
- Nógrád vármegye, Pusztaberki
- Nógrád vármegye, Rákóczibánya
- Nógrád vármegye, Rétság
- Nógrád vármegye, Rimóc
- Nógrád vármegye, Romhány
- Nógrád vármegye, Ságújfalu
- Nógrád vármegye, Sámsonháza
- Nógrád vármegye, Somoskőújfalu
- Nógrád vármegye, Sóshartyán
- Nógrád vármegye, Szalmatercs
- Nógrád vármegye, Szanda
- Nógrád vármegye, Szarvasgede
- Nógrád vármegye, Szátok
- Nógrád vármegye, Szécsénke
- Nógrád vármegye, Szécsényfelfalu
- Nógrád vármegye, Szente
- Nógrád vármegye, Szilaspogony
- Nógrád vármegye, Szirák
- Nógrád vármegye, Szuha
- Nógrád vármegye, Szurdokpüspöki
- Nógrád vármegye, Szügy
- Nógrád vármegye, Tar
- Nógrád vármegye, Terény
- Nógrád vármegye, Tereske
- Nógrád vármegye, Tolmács
- Nógrád vármegye, Vanyarc
- Nógrád vármegye, Varsány
- Nógrád vármegye, Vizslás
- Nógrád vármegye, Zabar
Falusi CSOK települések Pest vármegyében
- Pest vármegye, Acsa
- Pest vármegye, Apaj
- Pest vármegye, Áporka
- Pest vármegye, Bag
- Pest vármegye, Bénye
- Pest vármegye, Bernecebaráti
- Pest vármegye, Ceglédbercel
- Pest vármegye, Csővár
- Pest vármegye, Farmos
- Pest vármegye, Galgagyörk
- Pest vármegye, Galgahévíz
- Pest vármegye, Galgamácsa
- Pest vármegye, Iklad
- Pest vármegye, Ipolydamásd
- Pest vármegye, Ipolytölgyes
- Pest vármegye, Jászkarajenő
- Pest vármegye, Káva
- Pest vármegye, Kemence
- Pest vármegye, Kisnémedi
- Pest vármegye, Kocsér
- Pest vármegye, Kóspallag
- Pest vármegye, Kőröstetétlen
- Pest vármegye, Letkés
- Pest vármegye, Lórév
- Pest vármegye, Makád
- Pest vármegye, Márianosztra
- Pest vármegye, Mikebuda
- Pest vármegye, Nagybörzsöny
- Pest vármegye, Pánd
- Pest vármegye, Perbál
- Pest vármegye, Perőcsény
- Pest vármegye, Pilisszentkereszt
- Pest vármegye, Pusztavacs
- Pest vármegye, Püspökhatvan
- Pest vármegye, Püspökszilágy
- Pest vármegye, Szentlőrinckáta
- Pest vármegye, Szentmártonkáta
- Pest vármegye, Szigetbecse
- Pest vármegye, Szigetújfalu
- Pest vármegye, Szob
- Pest vármegye, Sződ
- Pest vármegye, Táborfalva
- Pest vármegye, Tápiógyörgye
- Pest vármegye, Tápióság
- Pest vármegye, Tápiószőlős
- Pest vármegye, Tatárszentgyörgy
- Pest vármegye, Tésa
- Pest vármegye, Törtel
- Pest vármegye, Újlengyel
- Pest vármegye, Újszilvás
- Pest vármegye, Úri
- Pest vármegye, Vácegres
- Pest vármegye, Váchartyán
- Pest vármegye, Váckisújfalu
- Pest vármegye, Vámosmikola
- Pest vármegye, Verseg
- Pest vármegye, Zsámbok
Falusi CSOK települések Somogy vármegyében
- Somogy vármegye, Ádánd
- Somogy vármegye, Alsóbogát
- Somogy vármegye, Andocs
- Somogy vármegye, Babócsa
- Somogy vármegye, Bábonymegyer
- Somogy vármegye, Bakháza
- Somogy vármegye, Balatonendréd
- Somogy vármegye, Balatonfenyves
- Somogy vármegye, Balatonőszöd
- Somogy vármegye, Balatonszárszó
- Somogy vármegye, Balatonszemes
- Somogy vármegye, Balatonszentgyörgy
- Somogy vármegye, Balatonújlak
- Somogy vármegye, Bálványos
- Somogy vármegye, Bárdudvarnok
- Somogy vármegye, Baté Kaposvári
- Somogy vármegye, Bedegkér
- Somogy vármegye, Bélavár
- Somogy vármegye, Beleg
- Somogy vármegye, Berzence
- Somogy vármegye, Bodrog
- Somogy vármegye, Bolhás
- Somogy vármegye, Bolhó
- Somogy vármegye, Bonnya
- Somogy vármegye, Böhönye
- Somogy vármegye, Bőszénfa
- Somogy vármegye, Buzsák
- Somogy vármegye, Büssü
- Somogy vármegye, Csákány
- Somogy vármegye, Cserénfa
- Somogy vármegye, Csokonyavisonta
- Somogy vármegye, Csoma
- Somogy vármegye, Csombárd
- Somogy vármegye, Csököly
- Somogy vármegye, Csömend
- Somogy vármegye, Csurgó
- Somogy vármegye, Csurgónagymarton
- Somogy vármegye, Darány
- Somogy vármegye, Drávagárdony
- Somogy vármegye, Drávatamási
- Somogy vármegye, Ecseny
- Somogy vármegye, Edde
- Somogy vármegye, Felsőmocsolád
- Somogy vármegye, Fiad
- Somogy vármegye, Fonó
- Somogy vármegye, Fonyód
- Somogy vármegye, Főnyed
- Somogy vármegye, Gadács
- Somogy vármegye, Gadány
- Somogy vármegye, Gálosfa
- Somogy vármegye, Gamás
- Somogy vármegye, Gige
- Somogy vármegye, Gölle
- Somogy vármegye, Görgeteg
- Somogy vármegye, Gyékényes
- Somogy vármegye, Gyugy
- Somogy vármegye, Hács
- Somogy vármegye, Hajmás
- Somogy vármegye, Háromfa
- Somogy vármegye, Hedrehely
- Somogy vármegye, Hencse
- Somogy vármegye, Heresznye
- Somogy vármegye, Hetes
- Somogy vármegye, Hollád
- Somogy vármegye, Homokszentgyörgy
- Somogy vármegye, Hosszúvíz
- Somogy vármegye, Igal
- Somogy vármegye, Iharos
- Somogy vármegye, Iharosberény
- Somogy vármegye, Inke
- Somogy vármegye, Istvándi
- Somogy vármegye, Jákó
- Somogy vármegye, Juta
- Somogy vármegye, Kadarkút
- Somogy vármegye, Kálmáncsa
- Somogy vármegye, Kánya
- Somogy vármegye, Kapoly
- Somogy vármegye, Kaposfő
- Somogy vármegye, Kaposgyarmat
- Somogy vármegye, Kaposhomok
- Somogy vármegye, Kaposkeresztúr
- Somogy vármegye, Kaposmérő
- Somogy vármegye, Kaposújlak
- Somogy vármegye, Kaposszerdahely
- Somogy vármegye, Kára
- Somogy vármegye, Karád
- Somogy vármegye, Kastélyosdombó
- Somogy vármegye, Kaszó
- Somogy vármegye, Kazsok
- Somogy vármegye, Kelevíz
- Somogy vármegye, Kercseliget
- Somogy vármegye, Kereki
- Somogy vármegye, Kéthely
- Somogy vármegye, Kisasszond
- Somogy vármegye, Kisbajom
- Somogy vármegye, Kisbárapáti
- Somogy vármegye, Kisberény
- Somogy vármegye, Kisgyalán
- Somogy vármegye, Kiskorpád
- Somogy vármegye, Komlósd
- Somogy vármegye, Kőkút
- Somogy vármegye, Kőröshegy
- Somogy vármegye, Kötcse
- Somogy vármegye, Kutas
- Somogy vármegye, Lábod
- Somogy vármegye, Lad
- Somogy vármegye, Lakócsa
- Somogy vármegye, Látrány
- Somogy vármegye, Lengyeltóti
- Somogy vármegye, Libickozma
- Somogy vármegye, Lulla
- Somogy vármegye, Magyaratád
- Somogy vármegye, Magyaregres
- Somogy vármegye, Mernye
- Somogy vármegye, Mesztegnyő
- Somogy vármegye, Mezőcsokonya
- Somogy vármegye, Mike
- Somogy vármegye, Miklósi
- Somogy vármegye, Mosdós
- Somogy vármegye, Nágocs
- Somogy vármegye, Nagybajom
- Somogy vármegye, Nagyberény
- Somogy vármegye, Nagyberki
- Somogy vármegye, Nagycsepely
- Somogy vármegye, Nagykorpád
- Somogy vármegye, Nagyszakácsi
- Somogy vármegye, Nemesdéd
- Somogy vármegye, Nemeskisfalud
- Somogy vármegye, Nemesvid
- Somogy vármegye, Nikla
- Somogy vármegye, Nyim
- Somogy vármegye, Orci
- Somogy vármegye, Ordacsehi
- Somogy vármegye, Osztopán
- Somogy vármegye, Öreglak
- Somogy vármegye, Őrtilos
- Somogy vármegye, Ötvöskónyi
- Somogy vármegye, Pálmajor
- Somogy vármegye, Pamuk
- Somogy vármegye, Patalom
- Somogy vármegye, Patca
- Somogy vármegye, Patosfa
- Somogy vármegye, Péterhida
- Somogy vármegye, Pogányszentpéter
- Somogy vármegye, Polány
- Somogy vármegye, Porrog
- Somogy vármegye, Porrogszentkirály
- Somogy vármegye, Porrogszentpál
- Somogy vármegye, Potony
- Somogy vármegye, Pusztakovácsi
- Somogy vármegye, Pusztaszemes s
- Somogy vármegye, Ráksi
- Somogy vármegye, Rinyabesenyő
- Somogy vármegye, Rinyakovácsi
- Somogy vármegye, Rinyaszentkirály
- Somogy vármegye, Rinyaújlak
- Somogy vármegye, Rinyaújnép
- Somogy vármegye, Sántos
- Somogy vármegye, Sávoly
- Somogy vármegye, Segesd
- Somogy vármegye, Sérsekszőlős
- Somogy vármegye, Simonfa
- Somogy vármegye, Siójut
- Somogy vármegye, Som
- Somogy vármegye, Somodor
- Somogy vármegye, Somogyacsa
- Somogy vármegye, Somogyaracs
- Somogy vármegye, Somogyaszaló
- Somogy vármegye, Somogybabod
- Somogy vármegye, Somogybükkösd
- Somogy vármegye, Somogycsicsó
- Somogy vármegye, Somogydöröcske
- Somogy vármegye, Somogyegres
- Somogy vármegye, Somogyfajsz
- Somogy vármegye, Somogygeszti
- Somogy vármegye, Somogyjád
- Somogy vármegye, Somogymeggyes
- Somogy vármegye, Somogysámson
- Somogy vármegye, Somogysárd
- Somogy vármegye, Somogysimonyi
- Somogy vármegye, Somogyszentpál
- Somogy vármegye, Somogyszil
- Somogy vármegye, Somogyszob
- Somogy vármegye, Somogytúr
- Somogy vármegye, Somogyudvarhely
- Somogy vármegye, Somogyvámos
- Somogy vármegye, Somogyvár
- Somogy vármegye, Somogyzsitfa
- Somogy vármegye, Szabadi
- Somogy vármegye, Szabás
- Somogy vármegye, Szegerdő
- Somogy vármegye, Szenna
- Somogy vármegye, Szenta
- Somogy vármegye, Szentbalázs
- Somogy vármegye, Szentborbás
- Somogy vármegye, Szentgáloskér
- Somogy vármegye, Szenyér
- Somogy vármegye, Szilvásszentmárton
- Somogy vármegye, Szólád
- Somogy vármegye, Szorosad
- Somogy vármegye, Szőkedencs
- Somogy vármegye, Szőlősgyörök
- Somogy vármegye, Szulok
- Somogy vármegye, Tab
- Somogy vármegye, Tapsony
- Somogy vármegye, Tarany
- Somogy vármegye, Táska
- Somogy vármegye, Taszár
- Somogy vármegye, Teleki
- Somogy vármegye, Tengőd
- Somogy vármegye, Tikos
- Somogy vármegye, Torvaj
- Somogy vármegye, Tótújfalu
- Somogy vármegye, Törökkoppány
- Somogy vármegye, Újvárfalva
- Somogy vármegye, Varászló
- Somogy vármegye, Várda
- Somogy vármegye, Vése
- Somogy vármegye, Visnye
- Somogy vármegye, Visz
- Somogy vármegye, Vízvár
- Somogy vármegye, Vörs
- Somogy vármegye, Zákány
- Somogy vármegye, Zákányfalu
- Somogy vármegye, Zala
- Somogy vármegye, Zics
- Somogy vármegye, Zimány
- Somogy vármegye, Zselickisfalud
- Somogy vármegye, Zselickislak
- Somogy vármegye, Zselicszentpál
Falusi CSOK települések Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ajak
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Anarcs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Apagy
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Aranyosapáti
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Baktalórántháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Balsa
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Barabás
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Bátorliget
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Benk Záhonyi járás
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Beregdaróc
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Beregsurány
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Berkesz
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Besenyőd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Beszterec
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Biri
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Botpalád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Bököny
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Buj
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Cégénydányád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csaholc
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csaroda
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Császló
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csegöld
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csenger
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csengersima
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Csengerújfalu
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Darnó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Demecser
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Dombrád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Döge K
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Encsencs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Eperjeske
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Érpatak
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Fábiánháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Fényeslitke
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Fülesd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Fülpösdaróc
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gacsály
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Garbolc
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gávavencsellő
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Géberjén
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gégény
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gelénes
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gemzse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Geszteréd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gulács
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Győröcske
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Győrtelek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gyulaháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gyügye
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Gyüre
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Hermánszeg
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Hetefejércse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Hodász
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ilk
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jánd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jánkmajtis
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jármi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Jéke
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kállósemjén
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kálmánháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kántorjánosi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kék
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kékcse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kemecse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kérsemjén
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kisar
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kishódos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kisléta
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kisnamény
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kispalád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kisvarsány
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kisszekeres
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kocsord
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Komlódtótfalu
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Komoró
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kótaj
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kölcse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Kömörő
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Laskod
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Levelek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Lónya
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Lövőpetri
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Magosliget
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Magy
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Mánd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Mándok
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Máriapócs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Márokpapi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Mátyus
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Méhtelek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Mérk
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Mezőladány
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Milota
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nábrád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagyar
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagycserkesz
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagydobos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagyhódos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagyszekeres
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nagyvarsány
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Napkor
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nemesborzova
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírbéltek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírbogát
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírbogdány
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírcsaholy
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírcsászári
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírderzs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírgelse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírgyulaj
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyíribrony
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírjákó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírkarász
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírkáta
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírkércs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírlövő
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírlugos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírmada
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírmeggyes
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírmihálydi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírparasznya
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírpilis
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírtass
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírtét
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírtura
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyírvasvári
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ófehértó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Olcsva
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Olcsvaapáti
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ópályi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ököritófülpös
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ömböly
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Őr
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Panyola
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Pap
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Papos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Paszab
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Pátroha
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Pátyod
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Penészlek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Penyige
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Petneháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Piricse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Pócspetri
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Porcsalma
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Pusztadobos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Rakamaz
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ramocsaháza
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Rápolt
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Rétközberencs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Rohod
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Rozsály
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Sényő
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Sonkád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szabolcs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szabolcsbáka
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szabolcsveresmart
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szakoly
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamosangyalos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamosbecs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamoskér
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamossályi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamostatárfalva
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamosújlak
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szamosszeg
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szatmárcseke
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Székely
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Szorgalmatos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tákos
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tarpa
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Terem
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiborszállás
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Timár
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszaadony
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszabecs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszabercel
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszabezdéd
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszacsécse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszadada
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszadob
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszaeszlár
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszakanyár
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszakerecseny
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszakóród
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszamogyorós
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszanagyfalu
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszarád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszaszalka
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszaszentmárton
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszatelek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tiszavid
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tisztaberek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tivadar
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tornyospálca
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tunyogmatolcs
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Túristvándi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Túrricse
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tuzsér
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Tyukod
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Újdombrád
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Újkenéz
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Ura
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Uszka
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vaja
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vállaj
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vámosatya
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vámosoroszi
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Vasmegyer
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Záhony
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Zajta
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Zsarolyán
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Zsurk
Falusi CSOK települések Tolna vármegyében
- Tolna vármegye, Alsónána
- Tolna vármegye, Alsónyék
- Tolna vármegye, Aparhant
- Tolna vármegye, Attala
- Tolna vármegye, Báta
- Tolna vármegye, Bátaapáti
- Tolna vármegye, Belecska
- Tolna vármegye, Bikács
- Tolna vármegye, Bogyiszló
- Tolna vármegye, Bonyhádvarasd
- Tolna vármegye, Bölcske
- Tolna vármegye, Cikó
- Tolna vármegye, Csibrák
- Tolna vármegye, Csikóstőttős
- Tolna vármegye, Dalmand
- Tolna vármegye, Decs
- Tolna vármegye, Diósberény
- Tolna vármegye, Döbrököz
- Tolna vármegye, Dunaszentgyörgy
- Tolna vármegye, Dúzs
- Tolna vármegye, Értény T
- Tolna vármegye, Fácánkert
- Tolna vármegye, Fadd
- Tolna vármegye, Felsőnána
- Tolna vármegye, Felsőnyék
- Tolna vármegye, Fürged
- Tolna vármegye, Gerjen
- Tolna vármegye, Grábóc
- Tolna vármegye, Gyönk
- Tolna vármegye, Györe
- Tolna vármegye, Györköny
- Tolna vármegye, Gyulaj
- Tolna vármegye, Harc
- Tolna vármegye, Hőgyész
- Tolna vármegye, Iregszemcse
- Tolna vármegye, Izmény
- Tolna vármegye, Jágónak
- Tolna vármegye, Kajdacs
- Tolna vármegye, Kakasd
- Tolna vármegye, Kalaznó
- Tolna vármegye, Kapospula
- Tolna vármegye, Keszőhidegkút
- Tolna vármegye, Kéty
- Tolna vármegye, Kisdorog
- Tolna vármegye, Kismányok
- Tolna vármegye, Kistormás
- Tolna vármegye, Kisvejke
- Tolna vármegye, Kisszékely
- Tolna vármegye, Kocsola
- Tolna vármegye, Koppányszántó
- Tolna vármegye, Kölesd
- Tolna vármegye, Kurd
- Tolna vármegye, Lápafő
- Tolna vármegye, Lengyel
- Tolna vármegye, Madocsa
- Tolna vármegye, Magyarkeszi
- Tolna vármegye, Medina
- Tolna vármegye, Miszla
- Tolna vármegye, Mórágy
- Tolna vármegye, Mőcsény
- Tolna vármegye, Mucsfa
- Tolna vármegye, Mucsi
- Tolna vármegye, Murga
- Tolna vármegye, Nagydorog
- Tolna vármegye, Nagykónyi
- Tolna vármegye, Nagymányok
- Tolna vármegye, Nagyszékely
- Tolna vármegye, Nagyszokoly
- Tolna vármegye, Nagyvejke
- Tolna vármegye, Nak
- Tolna vármegye, Németkér
- Tolna vármegye, Ozora
- Tolna vármegye, Őcsény
- Tolna vármegye, Pálfa
- Tolna vármegye, Pári
- Tolna vármegye, Pincehely
- Tolna vármegye, Pörböly
- Tolna vármegye, Pusztahencse
- Tolna vármegye, Regöly
- Tolna vármegye, Sárpilis
- Tolna vármegye, Sárszentlőrinc
- Tolna vármegye, Simontornya
- Tolna vármegye, Sióagárd
- Tolna vármegye, Szakadát
- Tolna vármegye, Szakály
- Tolna vármegye, Szakcs
- Tolna vármegye, Szálka
- Tolna vármegye, Szárazd
- Tolna vármegye, Szedres
- Tolna vármegye, Tengelic
- Tolna vármegye, Tevel
- Tolna vármegye, Tolnanémedi
- Tolna vármegye, Udvari
- Tolna vármegye, Újireg
- Tolna vármegye, Váralja
- Tolna vármegye, Várdomb
- Tolna vármegye, Várong
- Tolna vármegye, Varsád
- Tolna vármegye, Závod
- Tolna vármegye, Zomba
Falusi CSOK települések Vas vármegyében
- Vas vármegye, Acsád
- Vas vármegye, Alsószölnök
- Vas vármegye, Alsóújlak
- Vas vármegye, Andrásfa
- Vas vármegye, Apátistvánfalva
- Vas vármegye, Bajánsenye
- Vas vármegye, Balogunyom
- Vas vármegye, Bejcgyertyános
- Vas vármegye, Bérbaltavár
- Vas vármegye, Boba
- Vas vármegye, Borgáta
- Vas vármegye, Bozzai
- Vas vármegye, Bozsok
- Vas vármegye, Bő
- Vas vármegye, Bögöt
- Vas vármegye, Bögöte
- Vas vármegye, Bucsu
- Vas vármegye, Cák
- Vas vármegye, Chernelházadamonya
- Vas vármegye, Csákánydoroszló
- Vas vármegye, Csánig
- Vas vármegye, Csehi
- Vas vármegye, Csehimindszent
- Vas vármegye, Csempeszkopács
- Vas vármegye, Csénye
- Vas vármegye, Csepreg
- Vas vármegye, Csipkerek
- Vas vármegye, Csönge
- Vas vármegye, Csörötnek
- Vas vármegye, Daraboshegy
- Vas vármegye, Dozmat
- Vas vármegye, Döbörhegy
- Vas vármegye, Döröske
- Vas vármegye, Duka
- Vas vármegye, Egervölgy
- Vas vármegye, Egyházashetye
- Vas vármegye, Egyházashollós
- Vas vármegye, Egyházasrádóc
- Vas vármegye, Felsőcsatár
- Vas vármegye, Felsőjánosfa
- Vas vármegye, Felsőmarác
- Vas vármegye, Felsőszölnök
- Vas vármegye, Gasztony
- Vas vármegye, Gérce
- Vas vármegye, Gersekarát
- Vas vármegye, Gór
- Vas vármegye, Gyanógeregye
- Vas vármegye, Győrvár
- Vas vármegye, Halastó
- Vas vármegye, Halogy
- Vas vármegye, Harasztifalu
- Vas vármegye, Hegyfalu
- Vas vármegye, Hegyháthodász
- Vas vármegye, Hegyhátsál
- Vas vármegye, Hegyhátszentjakab
- Vas vármegye, Hegyhátszentmárton
- Vas vármegye, Hegyhátszentpéter
- Vas vármegye Horvátlövő
- Vas vármegye, Horvátzsidány
- Vas vármegye, Hosszúpereszteg
- Vas vármegye, Ikervár
- Vas vármegye, Iklanberény
- Vas vármegye, Ispánk
- Vas vármegye, Ivánc
- Vas vármegye, Jákfa
- Vas vármegye, Jánosháza
- Vas vármegye, Káld
- Vas vármegye, Kám
- Vas vármegye, Karakó
- Vas vármegye, Katafa
- Vas vármegye, Keléd
- Vas vármegye, Kemeneskápolna
- Vas vármegye, Kemenesmagasi
- Vas vármegye, Kemenesmihályfa
- Vas vármegye, Kemenespálfa
- Vas vármegye, Kemenessömjén
- Vas vármegye, Kemenesszentmárton
- Vas vármegye, Kemestaródfa
- Vas vármegye, Kenéz
- Vas vármegye, Kenyeri
- Vas vármegye, Kercaszomor
- Vas vármegye, Kerkáskápolna
- Vas vármegye, Kétvölgy
- Vas vármegye, Kisrákos
- Vas vármegye, Kissomlyó
- Vas vármegye, Kisunyom
- Vas vármegye, Kiszsidány
- Vas vármegye, Kondorfa
- Vas vármegye, Köcsk
- Vas vármegye, Kőszegdoroszló
- Vas vármegye, Kőszegpaty
- Vas vármegye, Kőszegszerdahely
- Vas vármegye, Lócs
- Vas vármegye, Magyarlak
- Vas vármegye, Magyarnádalja
- Vas vármegye, Magyarszecsőd
- Vas vármegye, Magyarszombatfa
- Vas vármegye, Megyehíd
- Vas vármegye, Meggyeskovácsi
- Vas vármegye, Mersevát
- Vas vármegye, Mesterháza
- Vas vármegye, Mesteri
- Vas vármegye, Meszlen
- Vas vármegye, Mikosszéplak
- Vas vármegye, Molnaszecsőd
- Vas vármegye, Nádasd
- Vas vármegye, Nagygeresd
- Vas vármegye, Nagykölked
- Vas vármegye, Nagymizdó
- Vas vármegye, Nagyrákos
- Vas vármegye, Nagysimonyi
- Vas vármegye, Nagytilaj
- Vas vármegye, Narda
- Vas vármegye, Nemesbőd
- Vas vármegye, Nemescsó
- Vas vármegye, Nemeskeresztúr
- Vas vármegye, Nemeskocs
- Vas vármegye, Nemeskolta
- Vas vármegye, Nemesládony
- Vas vármegye, Nemesmedves
- Vas vármegye, Nemesrempehollós
- Vas vármegye, Nick
- Vas vármegye, Nyőgér
- Vas vármegye, Olaszfa
- Vas vármegye, Ólmod
- Vas vármegye, Orfalu
- Vas vármegye, Ostffyasszonyfa
- Vas vármegye, Oszkó
- Vas vármegye, Ölbő
- Vas vármegye, Őrimagyarósd
- Vas vármegye, Őriszentpéter
- Vas vármegye, Pácsony
- Vas vármegye, Pankasz
- Vas vármegye, Pápoc
- Vas vármegye, Pecöl
- Vas vármegye, Perenye
- Vas vármegye, Peresznye
- Vas vármegye, Petőmihályfa
- Vas vármegye, Pinkamindszent
- Vas vármegye, Pornóapáti
- Vas vármegye, Porpác
- Vas vármegye, Pósfa
- Vas vármegye, Pusztacsó
- Vas vármegye, Püspökmolnári
- Vas vármegye, Rábagyarmat
- Vas vármegye, Rábahídvég
- Vas vármegye, Rábapaty
- Vas vármegye, Rábatöttös
- Vas vármegye, Rádóckölked
- Vas vármegye, Rátót
- Vas vármegye, Répcelak
- Vas vármegye, Répceszentgyörgy
- Vas vármegye, Rönök
- Vas vármegye, Rum
- Vas vármegye, Sajtoskál
- Vas vármegye, Salköveskút
- Vas vármegye, Sárfimizdó
- Vas vármegye, Simaság
- Vas vármegye, Sitke
- Vas vármegye, Sorkifalud
- Vas vármegye, Sorkikápolna
- Vas vármegye, Sorokpolány
- Vas vármegye, Sótony
- Vas vármegye, Söpte
- Vas vármegye, Szaknyér
- Vas vármegye, Szakonyfalu
- Vas vármegye, Szalafő
- Vas vármegye, Szarvaskend
- Vas vármegye, Szatta
- Vas vármegye, Szeleste
- Vas vármegye, Szemenye
- Vas vármegye, Szentpéterfa
- Vas vármegye, Szergény
- Vas vármegye, Szőce
- Vas vármegye, Tanakajd
- Vas vármegye, Telekes
- Vas vármegye, Tokorcs
- Vas vármegye, Tompaládony
- Vas vármegye, Tormásliget
- Vas vármegye, Tömörd
- Vas vármegye, Uraiújfalu
- Vas vármegye, Vámoscsalád
- Vas vármegye, Vasalja
- Vas vármegye, Vásárosmiske
- Vas vármegye, Vasasszonyfa
- Vas vármegye, Vasegerszeg
- Vas vármegye, Vashosszúfalu
- Vas vármegye, Vaskeresztes
- Vas vármegye, Vassurány
- Vas vármegye, Vasvár
- Vas vármegye, Vasszécseny
- Vas vármegye, Vasszentmihály
- Vas vármegye, Vasszilvágy
- Vas vármegye, Vát
- Vas vármegye, Velem
- Vas vármegye, Velemér
- Vas vármegye, Vép
- Vas vármegye, Viszák
- Vas vármegye, Vönöck
- Vas vármegye, Zsédeny
- Vas vármegye, Zsennye
Falusi CSOK települések Veszprém vármegyében
- Veszprém vármegye, Ábrahámhegy
- Veszprém vármegye, Adásztevel
- Veszprém vármegye, Adorjánháza
- Veszprém vármegye, Apácatorna
- Veszprém vármegye, Aszófő
- Veszprém vármegye, Badacsonytomaj
- Veszprém vármegye, Badacsonytördemic
- Veszprém vármegye, Bakonybél
- Veszprém vármegy, Bakonyjákó
- Veszprém vármegye, Bakonykoppány
- Veszprém vármegye, Bakonynána
- Veszprém vármegye, Bakonyoszlop
- Veszprém vármegye, Bakonypölöske
- Veszprém vármegye, Bakonyság
- Veszprém vármegye, Bakonyszentiván
- Veszprém vármegye, Bakonyszentkirály
- Veszprém vármegye, Bakonyszücs
- Veszprém vármegye, Bakonytamási
- Veszprém vármegye, Balatonakali
- Veszprém vármegye, Balatonakarattya
- Veszprém vármegye, Balatoncsicsó
- Veszprém vármegye, Balatonederics
- Veszprém vármegye, Balatonfőkajár
- Veszprém vármegye, Balatonhenye
- Veszprém vármegye, Balatonkenese
- Veszprém vármegye, Balatonrendes
- Veszprém vármegye, Balatonszepezd
- Veszprém vármegye, Balatonudvari
- Veszprém vármegye, Bánd
- Veszprém vármegye, Barnag
- Veszprém vármegye, Bazsi
- Veszprém vármegye, Béb
- Veszprém vármegye, Békás
- Veszprém vármegye, Bodorfa
- Veszprém vármegye, Borszörcsök
- Veszprém vármegye Borzavár
- Veszprém vármegye, Csabrendek
- Veszprém vármegye, Csajág
- Veszprém vármegye, Csehbánya
- Veszprém vármegye, Csesznek
- Veszprém vármegye, Csetény
- Veszprém vármegye, Csót
- Veszprém vármegye, Csögle
- Veszprém vármegye, Dabronc
- Veszprém vármegye, Dabrony
- Veszprém vármegye, Dáka
- Veszprém vármegye, Devecser
- Veszprém vármegye, Doba
- Veszprém vármegye, Döbrönte
- Veszprém vármegye, Dörgicse
- Veszprém vármegye, Dudar
- Veszprém vármegye, Egeralja
- Veszprém vármegye, Egyházaskesző
- Veszprém vármegye, Eplény
- Veszprém vármegye, Farkasgyepű
- Veszprém vármegye, Ganna
- Veszprém vármegye, Gecse
- Veszprém vármegye, Gic
- Veszprém vármegye, Gógánfa
- Veszprém vármegye, Gyepükaján
- Veszprém vármegye, Gyulakeszi
- Veszprém vármegye, Hajmáskér
- Veszprém vármegye, Halimba
- Veszprém vármegye, Hárskút
- Veszprém vármegye, Hegyesd
- Veszprém vármegye, Hegymagas
- Veszprém vármegye, Herend
- Veszprém vármegye, Hetyefő
- Veszprém vármegye, Hidegkút
- Veszprém vármegye, Homokbödöge
- Veszprém vármegye, Hosztót
- Veszprém vármegye, Iszkáz
- Veszprém vármegye, Jásd
- Veszprém vármegye, Kamond
- Veszprém vármegye, Kapolcs
- Veszprém vármegye, Káptalanfa
- Veszprém vármegye, Káptalantóti
- Veszprém vármegye, Karakószörcsök
- Veszprém vármegye, Kékkút
- Veszprém vármegye, Kemeneshőgyész
- Veszprém vármegye, Kemenesszentpéter
- Veszprém vármegye, Kerta
- Veszprém vármegye, Királyszentistván
- Veszprém vármegye, Kisapáti
- Veszprém vármegye, Kisberzseny
- Veszprém vármegye, Kiscsősz
- Veszprém vármegye, Kislőd
- Veszprém vármegye, Kispirit
- Veszprém vármegye, Kisszőlős
- Veszprém vármegye, Kolontár
- Veszprém vármegye, Kővágóörs
- Veszprém vármegye, Köveskál
- Veszprém vármegye, Kup
- Veszprém vármegye, Külsővat
- Veszprém vármegye, Küngös
- Veszprém vármegye, Lesencefalu
- Veszprém vármegye, Lesenceistvánd
- Veszprém vármegye, Lesencetomaj
- Veszprém vármegye, Lókút
- Veszprém vármegye, Lovas
- Veszprém vármegye, Lovászpatona
- Veszprém vármegye, Magyargencs
- Veszprém vármegye, Malomsok
- Veszprém vármegye, Marcalgergelyi
- Veszprém vármegye, Marcaltő
- Veszprém vármegye, Megyer
- Veszprém vármegye, Mencshely
- Veszprém vármegye, Mezőlak
- Veszprém vármegye, Mihályháza
- Veszprém vármegye, Mindszentkálla
- Veszprém vármegye, Monostorapáti
- Veszprém vármegye, Monoszló
- Veszprém vármegye, Nagyacsád
- Veszprém vármegye, Nagyalásony
- Veszprém vármegye, Nagydém
- Veszprém vármegye, Nagyesztergár
- Veszprém vármegye, Nagygyimót
- Veszprém vármegye, Nagypirit
- Veszprém vármegye, Nagytevel
- Veszprém vármegye, Nagyvázsony
- Veszprém vármegye, Nemesgörzsöny
- Veszprém vármegye, Nemesgulács
- Veszprém vármegye, Nemeshany
- Veszprém vármegye, Nemesvita
- Veszprém vármegye, Nemesszalók
- Veszprém vármegye, Németbánya
- Veszprém vármegye, Nóráp
- Veszprém vármegye, Noszlop
- Veszprém vármegye, Nyárád
- Veszprém vármegye, Nyirád
- Veszprém vármegye, Óbudavár
- Veszprém vármegye, Olaszfalu
- Veszprém vármegye, Oroszi
- Veszprém vármegye, Öcs
- Veszprém vármegye, Örvényes
- Veszprém vármegye, Ősi
- Veszprém vármegye, Öskü
- Veszprém vármegye, Paloznak
- Veszprém vármegye, Pápadereske
- Veszprém vármegye, Pápakovácsi
- Veszprém vármegye, Pápasalamon
- Veszprém vármegye, Pápateszér
- Veszprém vármegye, Papkeszi
- Veszprém vármegye, Pécsely
- Veszprém vármegye, Pénzesgyőr
- Veszprém vármegye, Pétfürdő
- Veszprém vármegye, Porva
- Veszprém vármegye, Pula
- Veszprém vármegye, Pusztamiske
- Veszprém vármegye, Raposka
- Veszprém vármegye, Rigács
- Veszprém vármegye, Salföld
- Veszprém vármegye, Sáska
- Veszprém vármegye, Sóly
- Veszprém vármegye, Somlójenő
- Veszprém vármegye, Somlószőlős
- Veszprém vármegye, Somlóvásárhely
- Veszprém vármegye, Somlóvecse
- Veszprém vármegye, Sümegprága
- Veszprém vármegye, Szápár
- Veszprém vármegye, Szentantalfa
- Veszprém vármegye, Szentbékkálla
- Veszprém vármegye, Szentgál
- Veszprém vármegye, Szentimrefalva
- Veszprém vármegye, Szentjakabfa
- Veszprém vármegye, Szentkirályszabadja
- Veszprém vármegye, Szigliget
- Veszprém vármegye, Szőc
- Veszprém vármegye, Tagyon
- Veszprém vármegye, Takácsi
- Veszprém vármegye, Taliándörögd
- Veszprém vármegye, Tés
- Veszprém vármegye, Tihany
- Veszprém vármegye, Tüskevár
- Veszprém vármegye, Ugod
- Veszprém vármegye, Ukk
- Veszprém vármegye, Úrkút
- Veszprém vármegye, Uzsa
- Veszprém vármegye, Vanyola
- Veszprém vármegye, Várkesző
- Veszprém vármegye, Városlőd
- Veszprém vármegye, Vaszar
- Veszprém vármegye, Vászoly
- Veszprém vármegye, Veszprémfajsz
- Veszprém vármegye, Veszprémgalsa
- Veszprém vármegye, Vid
- Veszprém vármegye, Vigántpetend
- Veszprém vármegye, Vilonya
- Veszprém vármegye, Vinár
- Veszprém vármegye, Vöröstó
- Veszprém vármegye, Zalaerdőd
- Veszprém vármegye, Zalagyömörő
- Veszprém vármegye, Zalameggyes
- Veszprém vármegye, Zalaszegvár
- Veszprém vármegye, Zánka
Falusi CSOK települések Zala vármegyében
- Zala vármegye, Alibánfa
- Zala vármegye, Almásháza
- Zala vármegye, Alsónemesapáti
- Zala vármegye, Alsórajk
- Zala vármegye, Alsószenterzsébet
- Zala vármegye, Babosdöbréte
- Zala vármegye, Baglad
- Zala vármegye, Bagod
- Zala vármegye, Bak
- Zala vármegye, Baktüttös
- Zala vármegye, Balatonmagyaród
- Zala vármegye, Bánokszentgyörgy
- Zala vármegye, Barlahida
- Zala vármegye, Batyk
- Zala vármegye, Bázakerettye
- Zala vármegye, Becsehely
- Zala vármegye, Becsvölgye
- Zala vármegye, Belezna
- Zala vármegye, Belsősárd
- Zala vármegye, Bezeréd
- Zala vármegye, Bocska
- Zala vármegye, Bókaháza
- Zala vármegye, Boncodfölde
- Zala vármegye, Borsfa
- Zala vármegye, Böde
- Zala vármegye, Bödeháza
- Zala vármegye, Börzönce
- Zala vármegye, Búcsúszentlászló
- Zala vármegye, Bucsuta
- Zala vármegye, Csapi
- Zala vármegye, Csatár
- Zala vármegye, Csertalakos
- Zala vármegye, Csesztreg
- Zala vármegye, Csonkahegyhát
- Zala vármegye, Csöde
- Zala vármegye, Csömödér
- Zala vármegye, Csörnyeföld
- Zala vármegye, Dióskál
- Zala vármegye, Dobri
- Zala vármegye, Dobronhegy
- Zala vármegye, Döbröce
- Zala vármegye, Dötk
- Zala vármegye, Egeraracsa
- Zala vármegye, Egervár
- Zala vármegye, Eszteregnye
- Zala vármegye, Esztergályhorváti
- Zala vármegye, Felsőrajk
- Zala vármegye, Felsőszenterzsébet
- Zala vármegye, Fityeház
- Zala vármegye, Fűzvölgy
- Zala vármegye, Gáborjánháza
- Zala vármegye, Galambok
- Zala vármegye, Garabonc
- Zala vármegye, Gellénháza
- Zala vármegye, Gelse
- Zala vármegye, Gelsesziget
- Zala vármegye, Gétye
- Zala vármegye, Gombosszeg
- Zala vármegye, Gosztola
- Zala vármegye, Gősfa
- Zala vármegye, Gutorfölde
- Zala vármegye, Gyűrűs
- Zala vármegye, Hagyárosbörönd
- Zala vármegye, Hahót
- Zala vármegye, Hernyék
- Zala vármegye, Homokkomárom
- Zala vármegye, Hosszúvölgy
- Zala vármegye, Hottó
- Zala vármegye, Iborfia
- Zala vármegye, Iklódbördőce
- Zala vármegye, Kacorlak
- Zala vármegye, Kallósd
- Zala vármegye, Kálócfa
- Zala vármegye, Kányavár
- Zala vármegye, Karmacs
- Zala vármegye, Kávás
- Zala vármegye, Kemendollár
- Zala vármegye, Keménfa
- Zala vármegye, Kerecseny
- Zala vármegye, Kerkabarabás s
- Zala vármegye, Kerkafalva
- Zala vármegye, Kerkakutas
- Zala vármegye, Kerkaszentkirály
- Zala vármegye, Kerkateskánd
- Zala vármegye, Kilimán
- Zala vármegye, Kisbucsa
- Zala vármegye, Kiscsehi
- Zala vármegye, Kisgörbő
- Zala vármegye, Kiskutas
- Zala vármegye, Kispáli
- Zala vármegye, Kisrécse
- Zala vármegye, Kistolmács
- Zala vármegye, Kisvásárhely
- Zala vármegye, Kissziget
- Zala vármegye, Kozmadombja
- Zala vármegye, Kustánszeg
- Zala vármegye, Külsősárd
- Zala vármegye, Lakhegy
- Zala vármegye, Lasztonya
- Zala vármegye, Lendvadedes
- Zala vármegye, Lendvajakabfa
- Zala vármegye, Letenye
- Zala vármegye, Lickóvadamos
- Zala vármegye, Ligetfalva
- Zala vármegye, Lispeszentadorján
- Zala vármegye, Liszó
- Zala vármegye, Lovászi
- Zala vármegye, Magyarföld
- Zala vármegye, Magyarszentmiklós
- Zala vármegye, Magyarszerdahely
- Zala vármegye, Maróc
- Zala vármegye, Márokföld
- Zala vármegye, Miháld
- Zala vármegye, Mihályfa
- Zala vármegye, Mikekarácsonyfa
- Zala vármegye, Milejszeg
- Zala vármegye, Misefa
- Zala vármegye, Molnári
- Zala vármegye, Murakeresztúr
- Zala vármegye, Murarátka
- Zala vármegye, Muraszemenye
- Zala vármegye, Nagybakónak
- Zala vármegye, Nagygörbő
- Zala vármegye, Nagykapornak
- Zala vármegye, Nagykutas
- Zala vármegye, Nagylengyel
- Zala vármegye, Nagypáli
- Zala vármegye, Nagyrada
- Zala vármegye, Nagyrécse
- Zala vármegye, Nemesapáti
- Zala vármegye, Nemeshetés
- Zala vármegye, Nemesnép
- Zala vármegye, Nemespátró
- Zala vármegye, Nemesrádó
- Zala vármegye, Nemessándorháza
- Zala vármegye, Nemesszentandrás
- Zala vármegye, Németfalu
- Zala vármegye, Nova
- Zala vármegye, Óhíd
- Zala vármegye, Oltárc
- Zala vármegye, Orbányosfa
- Zala vármegye, Ormándlak
- Zala vármegye, Orosztony
- Zala vármegye, Ortaháza
- Zala vármegye, Ozmánbük
- Zala vármegye, Pacsa
- Zala vármegye, Padár
- Zala vármegye, Páka
- Zala vármegye, Pakod
- Zala vármegye, Pálfiszeg
- Zala vármegye, Pat
- Zala vármegye, Pethőhenye
- Zala vármegye, Petrikeresztúr
- Zala vármegye, Petrivente
- Zala vármegye, Pókaszepetk
- Zala vármegye, Pórszombat
- Zala vármegye, Pölöske
- Zala vármegye, Pölöskefő
- Zala vármegye, Pördefölde
- Zala vármegye, Pötréte
- Zala vármegye, Pusztaapáti
- Zala vármegye, Pusztaederics
- Zala vármegye, Pusztamagyaród
- Zala vármegye, Pusztaszentlászló
- Zala vármegye, Ramocsa
- Zala vármegye, Rédics
- Zala vármegye, Resznek
- Zala vármegye, Rigyác
- Zala vármegye, Salomvár
- Zala vármegye, Sand
- Zala vármegye, Sárhida
- Zala vármegye, Sármellék
- Zala vármegye, Semjénháza
- Zala vármegye, Sénye
- Zala vármegye, Sormás
- Zala vármegye, Söjtör
- Zala vármegye, Surd
- Zala vármegye, Sümegcsehi
- Zala vármegye, Szalapa
- Zala vármegye, Szécsisziget
- Zala vármegye, Szentgyörgyvár
- Zala vármegye, Szentgyörgyvölgy
- Zala vármegye, Szentkozmadombja
- Zala vármegye, Szentliszló
- Zala vármegye, Szentmargitfalva
- Zala vármegye, Szentpéterfölde
- Zala vármegye, Szentpéterúr
- Zala vármegye, Szepetnek
- Zala vármegye, Szijártóháza
- Zala vármegye, Szilvágy
- Zala vármegye, Tekenye
- Zala vármegye, Tilaj
- Zala vármegye, Tófej
- Zala vármegye, Tormafölde
- Zala vármegye, Tornyiszentmiklós
- Zala vármegye, Tótszentmárton
- Zala vármegye, Tótszerdahely
- Zala vármegye, Türje
- Zala vármegye, Újudvar
- Zala vármegye, Valkonya
- Zala vármegye, Vállus
- Zala vármegye, Várfölde
- Zala vármegye, Várvölgy
- Zala vármegye, Vasboldogasszony
- Zala vármegye, Vaspör
- Zala vármegye, Vindornyafok
- Zala vármegye, Vindornyalak
- Zala vármegye, Vindornyaszőlős
- Zala vármegye, Vöckönd
- Zala vármegye, Zajk
- Zala vármegye, Zalaapáti
- Zala vármegye, Zalabaksa
- Zala vármegye, Zalabér
- Zala vármegye, Zalaboldogfa
- Zala vármegye, Zalacsány
- Zala vármegye, Zalacséb
- Zala vármegye, Zalaháshágy
- Zala vármegye, Zalaigrice
- Zala vármegye, Zalaistvánd
- Zala vármegye, Zalakomár
- Zala vármegye, Zalaköveskút
- Zala vármegye, Zalalövő
- Zala vármegye, Zalamerenye
- Zala vármegye, Zalasárszeg
- Zala vármegye, Zalaszabar
- Zala vármegye, Zalaszántó
- Zala vármegye, Zalaszentbalázs
- Zala vármegye, Zalaszentgyörgy
- Zala vármegye, Zalaszentiván
- Zala vármegye, Zalaszentjakab
- Zala vármegye, Zalaszentlászló
- Zala vármegye, Zalaszentlőrinc
- Zala vármegye, Zalaszentmárton
- Zala vármegye, Zalaszentmihály
- Zala vármegye, Zalaszombatfa
- Zala vármegye, Zalatárnok
- Zala vármegye, Zalaújlak
- Zala vármegye, Zalavár
- Zala vármegye, Zalavég
- Zala vármegye, Zebecke