Betöltés

Fél százalékot buktunk egyetlen nap alatt!

szerző: Bankmonitor.hu
2015-05-12

Fél százalékpontot buktak a kamatokból azok, akik nem vették meg időben a Prémium Magyar Államkötvényeiket. A mai nappal a 2020-as lejárat esetén ugyanis ennyivel csökkentették az állam által az infláció fölött fizetendő kamatprémiumot. Míg a 2020/I infláció felett 4%pontos kamatot ajánlott, a 2020/J már csak 3,5%pontot fizet az infláció felett, aminél már bizonyos esetben egy bankbetéttel is többet kaphatunk.

Megérkezett a Prémium Magyar Államkötvények új sorozata, és ezzel együtt fél %pontot buktak azok, akik a mai napig vártak állampapírjaik megvételével. Az állampapírok ennek a típusára jellemző, hogy az egy évvel korábbi infláció fölött fizet futamidőtől függően eddig 3-4%pontos kamatprémiumot. Ez viszont a mai nappal megváltozott, mert a legmagasabb, 4%-os esetben visszavágták a kamatprémiumot.

A 2018-ban lejáró kötvények között a mai nappal a 2018/K váltja a 2018/J Prémium Magyar Államkötvényt. A változás azonban a kamatozásban még jelentősebb, hiszen a 2018/K már csak 3%-os kamatot ad a korábbi 4,7%-os kamat helyett. Ne feledjük, hogy a 2018/K kamata a nyáron szintén 3%-ra esett volna, hiszen a kamatprémiumot érintetlenül meghagyták: infláció felett 3%pontot fizet mindkét sorozat.

Nagyobb változás érte a 2020-ban lejáró papírokat, hiszen nem elég, hogy itt a 2020/I helyett megérkezett a 2020/J, a befektetők szemszögéből nagyobb baj, hogy az új sorozat 4%pont helyett már csak 3,5%ponttal múlja felül az egy évvel korábbi inflációt. Így az új már csak 3,5%-ot ajánl. Ennél pedig bizonyos esetben egy 1 éves banki lekötéssel is többet kaphatunk.

Bankmonitor

Keress a legjobb
Befektetési alap
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

A hét folyamán ugyanis megvizsgáltuk, melyik a legnagyobb kamatot adó bankbetét, és megtudtuk, hogy a BNP Paribas 10 millió forintnál nagyobb összeg lekötése esetén 3,6%-ot ajánl (10 millió forint alatt 3,2%-ot). A lecsökkentett állampapír kamatok miatt megéri tehát ezeket is fontolóra venni.

Bankmonitor

Keress a legjobb
Bankbetét
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

Ha szeretnéd magad kockázatmentesen próbára tenni a befektetések világában, akkor használd a Tudatos befektetés – Portfólió és Tudatos befektetés – Befektetési szimulátor alkalmazásunkat is!

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

A legkeresettebb befektetés ma Magyarországon a lakossági állampapír, a Bankmonitor.hu Állampapír kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a hozzád illőt. Ingyenes szolgáltatásunkkal állunk a rendelkezésedre, bármilyen kérdésed is lenne, mi választ adunk és megkeressük a legolcsóbb szolgáltatót, biztosítjuk a legkényelmesebb szerződéskötést!

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Állampapír vonatkozásában:
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Címkék:

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

50 USD

Ide tedd a havonta megtakarított pénzedet!

2019. 01. 24.

Gondot okoz, hol helyezd el a hónap végén megmaradó pénzedet? Erre többféle megoldás létezik, erre mutatunk be most néhány példát. Olyan lehetőségek következnek, melyek kis összegű, rendszeres megtakarítást tesznek lehetővé....

Egytized százalékponton múlik 2,5 milliárd forint sorsa

2019. 01. 19.

A Központi Statisztikai Hivatal néhány napja tette közzé a 2018-ra vonatkozó inflációs adatokat. A havi adatok alapján 2,8 százalék átlagos inflációt állapítottak meg a 2018-as esztendőre. Vajon helyes-e az adat...

Rossz helyre tetted a pénzedet? Ki védhet meg?

2019. 01. 04.

Kis Hazánkban már sokszor előfordult, hogy a befektetők simliseknek és csalóknak adták a pénzüket. Mégis mit tehetsz, ha ez Veled is megtörténik? Ki mentheti meg a pénzedet? Mi jelenthet számodra...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.