Hogyan kaphatnak hitelt az élettársak? Mindkét félnek adóstársnak kell lennie?

Hogyan kaphatnak hitelt az élettársak? Mindkét félnek adóstársnak kell lennie?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-05-20
 

Bár Magyarország jelenleg élen áll Európában az egymillió lakosra jutó házasságkötések számát illetően, sok pár nem tervez házasságot, inkább élettársi kapcsolatban élnek. Ez különösen azokra jellemző, akik már túl vannak egy házasságon, de persze olyanok is vannak, akik a házasságot egyszerűen nem preferálják. Mi nem is ezzel szeretnénk foglalkozni, hiszen mindenkinek szíve joga megválasztani a számára kedves kapcsolati formát. Ám azzal tisztában kell lenni, hogy hiába nincs hivatalos egybekelés, egy lakáshitel felvételekor többnyire a pár mindkét tagja adós lesz, de személyi kölcsönnél sem lehet ezt minden esetben megúszni.

Sok pár él élettársi kapcsolatban, ami definíció szerint élet- és vagyonközösséget jelent, valamint természetesen azt, hogy a pár egyik tagja sem házas. Az előbbiek azért lényegesek, mert a kapcsolatok fajtája és mélysége nagyon különböző lehet, vannak, akik együtt élnek már egy ideje, ám mégis külön kasszán vannak, és persze az sem ritka, hogy a pár egyik vagy akár mindkét tagja hivatalosan még nem független.

Hirdetés

Hirdetés

Élettársak lakáshitel felvétele

Lakáshitel felvételénél a bankok nagyon hasonlóan kezelik a házasokat és az élettársakat, igényléskor pedig minden esetben nyilatkozni kell a családi állapotról. Itt mondhatjuk magunkat egyedülállónak, de nyilatkozhatunk úgy is, hogy élettársi kapcsolatban vagy házasságban élünk. Az, hogy együtt élünk valakivel, még nem jelenti feltétlenül, hogy élettársak vagyunk. Előfordulhat például, hogy nem élünk vagyonközösségben, ami egyben azt is jelenti, hogy szakítás esetén nem lesz olyan közös vagyonelem, amelyen osztoznunk kellene. Ilyenkor tulajdonképpen egyedülállók vagyunk.

Az egyedülállók esetében alapesetben a lakáshitel adósa kizárólag az igénylő maga, ami egyben azt is jelenti, hogy a fedezetként bevont ingatlanban más nem lehet tulajdonos. Ez egyaránt igaz a hitelből megvásárolt, valamint az esetlegesen pótfedezetként bevont ingatlanra egyaránt. Pótfedezetre akkor lehet szükség, ha a megvenni kívánt ingatlanra felvehető összegnél (a forgalmi érték max. 80%-a) többre van szükségünk, vagy akár teljes egészében önerő nélkül vágnánk bele a tranzakcióba. Ilyenkor ugyanis a bank az összes fedezet összértékének 80%-áig hitelezhet, ám a pontos arányról mindig az adott hitelbírálat során döntenek.

Mindez nem azt jelenti, hogy az egyedülállók mindig egyedül vesznek részt a hitelügyletben. Természetesen lehet olyan speciális eset, amikor az egyedülálló igénylő bevonja a hitelügyletbe valamelyik rokonát – például azért, hogy az adható hitelösszeg számításánál a bank az ő jövedelmével is számoljon -, de kötelező jelleggel nem kerül be jellemzően rajtuk kívül más a kölcsönszerződésbe.

Az élettárs a legtöbb esetben adóstárs lesz, kivéve akkor, ha közjegyző, ügyvéd előtt nyilatkoznak arról, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan kizárólag az egyik fél vagyonát gyarapítja majd, aki a hiteltörlesztést a saját jövedelméből teljesíti majd. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az élettárs az ingatlan előnyeiből és kötelezettségeiből nem részesül. Így persze nem tartozik majd bele az élettársi kapcsolat során keletkező „vagyonszaporulatba” sem, vagyis szakításnál nem lehet igényt formálni annak egy részére sem. Sőt, arra sem lehet majd hivatkozni, hogy az adós hiteltörlesztése miatt a másik fél nagyobb összeggel járult hozzá a közös kiadásokhoz, ezért pedig plusz követelésekkel állna elő.

Mi a helyzet a személyi kölcsönnel?

A személyi kölcsön egy fedezet nélküli hitelkonstrukció, aminél kizárólag az adós igazolt nettó jövedelme alapján hitelez a bank. Itt az úgynevezett JTM-korlát a mérvadó, eszerint 500 ezer forint nettó jövedelem alatt legfeljebb a kereset 50%-a fordítható hiteltörlesztésre, míg félmillió forinttól 60% a plafon. Mivel nincs fedezet, sokan azt gondolják, hogy az élettárstól független a hitelfelvétel, ám ez nem teljesen van így. A Bankok sokszor rákérdeznek, hogy kapcsolatban él-e az igénylő, és amennyiben a válasz igen, akkor kötelezően bevonják őt is adóstársként, abból kiindulva, hogy vagyonközösségben élnek. A bank számára az adóstárs persze nagyobb biztonságot jelent, hiszen kisebb az esély arra, hogy mindketten egyszerre veszítik el az állásukat, esetleg betegszenek meg, így valószínűbb a szerződés szerinti teljesítés.

Vannak azonban bankok, amelyek bizonyos összeghatár fölött eleve adóstársat kérnek, aki lehet közeli hozzátartozó vagy akár élettárs is, vagyis náluk sok esetben egyedüli adós nem is juthat finanszírozáshoz.

Mikor érdemes az adósnak adóstársat bevonni?

Az adóstárs bevonása egyébként akár még előnyös is lehet a párnak, ugyanis így kettejük összjövedelmét nézi majd a bank, a nagyobb igazolt jövedelem pedig magasabb hitelösszeget tesz lehetővé, illetve akár kamatkedvezményt is érhet. Ez utóbbi azt jelenti, hogy olcsóbban juthatnak hitelhez. Ugyanakkor problémát is okozhat akkor, ha az élettárs nem hitelezhető, például azért, mert rossz adósként szerepel KHR adatbázisban. Ilyen esetben a másik fél sem kapja meg majd a kölcsönt, vagyis az igénylést elutasítják.

Jó tudni: Babaváró hitelnél, valamint vállalt gyerekre igényelt csok támogatásnál és csok-hitelnél feltétel a házasság.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés