Így kaphatnak a cégek legkönnyebben hitelt 2021-ben  

Így kaphatnak a cégek legkönnyebben hitelt 2021-ben  
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-01-15 Frissítve: 2021-08-09
 

2021-ben is rengeteg, jobbnál jobb lehetőséggel találják szembe magukat azok a cégek, akik hitel szeretnének igényelni. A 0%-2,5% közötti kamatszint mellett elérhető támogatott hitelek igénybevétele már önmagukban nettó pénzügyi nyereséget jelentenek, ha figyelembe vesszük a jelenlegi 3,7% körül mozgó Inflációt. A csábító árazás ellenére azonban nem minden esetben egyszerű ezen hitelek megszerzése, a járvány sajnos a bankok kockázatvállaló hajlandóságára is rányomta bélyegét. Hogyan tudunk mégis hozzájutni ezekhez a hitelekhez?

A támogatott hitelekről fontos tudnunk, hogy hitelként és nem pedig támogatásként működnek. A támogatás a kamatszintet érinti, nem pedig magát a tőkét.  A támogatott hitelek kockázatát ugyanúgy a bankok viselik, mintha saját piaci alapú hiteleiket helyeznék ki. Hiszen, ha a meghitelezett ügyfél nem tudja törleszteni hitelét a veszteség náluk csapódik le.

A hitelezés általános szabályai tehát a 2021-es támogatott hitelek esetében is mérvadók a banki döntések során.

Hirdetés

Hirdetés

Minek kell megfelelnünk a hitelezhetőséghez?

1. Ne legyenek rendezettlen jogi ügyleteink. Felszámolás alatt álló kapcsolt vállalkozás, lejárt NAV-, vagy hiteltartozás, tulajdonosok, vezetők vezetéstől való eltiltása. Ezeket, amennyiben lehetséges, mindenképp rendezzük még mielőtt elindítanánk a hiteligényünket.

2. Legyen rendezett a könyvelésünk, tudj adatot szolgáltatni a banknak. Mik ezek?

  • Utolsó két lezárt éved beszámolói, főkönyvei álljanak rendelkezésre
  • Friss év végi számainkkal is sürgősen el kell készülnünk, nem fognak a bankok egy éves adatok alapján döntést hozni, pláne nem a mostani helyzetben.

3. Kell tudnunk árbevételt és profitot kimutatnunk, legyen szó akár az elmúlt nehéz évről, itt van annyi könnyítésünk, hogy ha az esetleges árbevétel vagy profit kiesésről be tudjuk bizonyítani, hogy a COVID miatti átmeneti kiesésről van szó, nem vagyunk elveszve. A jövőbeli eredményeinket azonban hathatósan kell tudnunk alátámasztani ebben az esetben.

4. Nekünk is kell kockázatot vállalnunk: nagy propagandája van a szintén ár támogatott állami kezességvállalásnak, ami valóban hathatós támogatást tud a hiteligénylő vállalkozásoknak nyújtani. Nem fogja azonban kiváltani saját vállalásainkat.

Legfőbb saját biztosítékok:

ingaltan fedezet: fontos, hogy terheletlen ingatlanról legyen szó, az azonban nem probléma, ha az ingaltan nem a cég tulajdonában van. Egy a lényeg, annak tulajdonosa vállalja a kötelezettséget, akár egy másik cég személyében, akár magánszemélyként.

Tulajdonosi kezességvállalás: amitől sok tulajdonos ódzkodik, valójában azonban a bankok ezzel azt „mérik”, hogy a tulajdonos mennyire hisz saját cégében, ezt bizonyítja azzal, hogy ő maga is vállalja a kockázatot.

5. A reálisan megkapható hitelnagyság erősen függ a cég árbevételétől. Legyen szó bármilyen jó üzleti lehetőségről is, árbevételünket sokszorosan meghaladó hiteligényünket biztosan nem fogják megadni cégünknek.

Add meg további adataidat és részletesen tájékoztatunk!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Nézd meg, hogy mennyi hitelt kaphat a céged!
NHP
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Jó hírünk van, az eddig megadott adatok alapján céged hitelképesnek bizonyult!

Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra:

  • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
  • Milyen futamidő mellett?
  • Mi a különbség a bankok között?
  • Hogyan kerüld el a buktatókat?
NHP
Nincs jó hírünk
  • Sajnáljuk, de céged nem alkalmas hitelfelvételre, több szempontból sem.

A mostani támogatott hiteleknek alapvetően két fajtája van

1. Az egyiknél a támogatás közvetlenül a banki kamatszintet támogatja (például a Széchenyi hitelek esetében), így a bank saját forrásából helyezi kis a hitelt, amit a „másik oldalon” magánszemélyek és vállalatoktól begyűjtött betétállományból biztosít.

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1.4 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

    2. A másik esetben a hitelkihelyező bankok eleve alacsonyabb forrásköltségen jutnak a hitelként kihelyezendő tőkéhez (így működnek a Növekedési Hitelek ), amit a bankoknak is vissza kell fizetni az MNBnek a futamidő lejártával.

    Széchenyi hitel
    Bankmonitor

    Finanszírozás ingaltan alapon

    A bankok mellett léteznek olyan – a pénzügyi hatóságok által szintén szigorúan ellenőrzött – pénzintézetek, ahol hitelhez juthat társaságunk. Ezeket működésükben az különbözteti meg a bankoktól, hogy míg a bankok hitelt helyezhetnek ki és betétet is gyűjthetnek, számlát vezethetnek, addig ezek a pénzintézetek csak hitelezést folytathatnak.

    Alapvető különbség van azonban a hitelezési elvekben a bankok és a pénzintézetek között. Itt ingaltan alapon is működhet a finanszírozás, ami sokkal gyorsabbá és rugalmasabbá tudja tenni a hitelkihelyezést ezen pénzügyi intézményeknél. Megfelelő ingaltanfedezet birtokában akár induló vállalkozások is hitelhez juthatnak, abban az esetben, ha a jövőbeli bevételi forrásukat – mely a hitel visszafizetést fedezni tudja – megfelelően bizonyítani tudják.

    Szerencsés helyzetben vannak tehát azok a vállalkozók, vállalkozások, akik magán, vagy céges tulajdonban lévő szabad – jelzáloggal nem terhelt – ingatlannal, esetleg ingaltanokkal rendelkeznek. Ebben az esetben az aktuális piaci érték 50-60%-áig tudnak hitelforráshoz jutni a felajánlott ingaltanfedezetért cserébe.

    Érdeklődj szakértőnknél
    Kérj ingyenes segítséget szakértőnktől!
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Bankmonitor
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
    Hirdetés
    Hirdetés