Betöltés

Kulcsfontosságú lesz 2020 a lakáshiteleseknek

szerző: Bankmonitor.hu
2018-04-29

A jegybank alelnöke szerint a lakáshitelesek számára leginkább követett BUBOR első megemelkedésére 2019 végén van először esély, ami azt jelenti, hogy másfél évig a törlesztők nem fognak nőni. Azt követően viszont nagy a bizonytalanság, bár a jegybank kommunikációja alapján arra gondolnánk, hogy lassú visszarendeződés indul meg.

Használd hitelkalkulátorunk az igényeidhez legjobban illő ajánlat megtalálásához!

A lakáshitelt felvevők nagyobb csoportja számára nagy jelentőséggel bír a BUBOR, hiszen ez határozza meg, hogy 3-6-12 havonta mennyivel is változik meg a havi törlesztőrészlet. Az éven belül változó kamatú hitelek ugyanis a BUBOR-hoz vannak kötve, és ha a BUBOR mértéke megváltozik, akkor az hónapok múlva a törlesztőkben is megjelenik.

Jó hír érkezett számukra, ugyanis a jegybank alelnöke, Nagy Márton megerősítette, hogy 2019 végéig a nulla százalék közelében fog maradni várhatóan a BUBOR. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a BUBOR első emelkedésére 2019 végén lehet számítani. Majd, ha ez megtörténik, akkor elkezdhetnek azon gondolkozni, miként is működtessék a jegybanki eszközöket, melyekkel a rövid és hosszú hozamokra hatnak.

Nagy Márton beszélt a jegybanki alapkamatról is, ami per pillanat 0,9%-on található, miközben a BUBOR gyakorlatilag 0%-on. Az alelnök szerint 2020 végén érkezhet el az idő arra, hogy megfontolják az alapkamat szintjét. Az esetleges kamatemelésre bő két és fél év múlva lehet csak számítani, ugyanis az eurózónában a laza kamatpolitika fennmarad. Sőt arra is utalást tett a jegybanki szakember, hogy míg az eurózónában nem történik kamatemelés, addig a hazai jegybankon sincs teher.

Mivel a hitelek kamata a BUBOR-hoz kapcsolt, ezért elsősorban a hiteleseknek annak szintjét kell figyelniük. Ilyen szempontból bő másfél évig biztonságban érezhetik magukat a hitelesek, mert nem várható a törlesztők megemelkedése. Ezt követően viszont nagyobb a bizonytalanság, az interjúból ugyanis nem derült ki, hogy pontosan milyen szintre emelkedhet vissza a BUBOR.

A felső korlát egészen biztosan maga a jegybanki alapkamat, ami 0,9%-on marad még 2020 végéig, így legrosszabb esetben is 0,9% körüli BUBOR emelkedésre van kilátás 2019 vége és 2020 vége között. Hüvelykujj szabály szerint, ha 1%-kal nő a kamat, akkor a törlesztő 8-9%-kal emelkedik meg, vagyis, ha például 60 ezer forintot fizettünk, akkor a kamatemelkedés után 4800-5400 forinttal fizethetünk többet.

Nézd meg lakáshitel kalkulátorunkkal, hogy melyik hitel felel meg az elképzeléseidnek!

Lakáshitel kalkulátor

step-1
Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
X Ft hitel Y év futamidőre:
Kategóriánként a legolcsóbbak:

Havi törlesztő

THM
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz. Az összes megtekintése
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken!
hitel futamidőre
havi -tól, THM-től.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Új hitelre vagy hitelkiváltásra van szükséged?

BM logo white
Milyen témakörben érdeklődsz?

Látogass el a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel foglalkozó oldalunkra, ahol rengeteg hasznos információt találsz. Kiszámolhatod, hogy a 2019. július 1-től érvényes szabályok szerint mennyi CSOK-ot kaphatsz. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a CSOK-kal kapcsolatos legfrissebb információkról!
Kérjük, vedd figyelembe, hogy a Bankmonitor elsősorban új pénzügyi termék igényléséhez nyújt teljes körű támogatást, és csak olyan meglévő szerződés kapcsán tud segítséget nyújtani, amelyet eredetileg is a Bankmonitor szakértői segítségével kötöttél meg!
Amennyiben nem akarsz új szerződést kötni, és tőlünk függetlenül megkötött szerződésedet, valamint egyéb pénzügyi helyzetedet érintő kérdésed merült fel, Jobb tudni rovatunkból tájékozódhatsz.
Bankmonitor TIPP: Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről, elemzéseinkről.
A hitelbírálat során a banknál azonnali kizáró feltételt jelent, ha valaki a negatív adóslistán szerepel, így nem kaphat hitelt. Miután megtörtént a tartozás rendezése és egy év eltelik, utána válhat valaki ismét hitelképessé. A témával részletesen foglalkozó írásainkat itt találod: KHR (BAR lista) Bankmonitor TIPP: Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről, elemzéseinkről.
Köszönjük, hogy regisztráltál hírlevelünkre
Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:
Ft
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

2 Hozzászólás

  1. Garay Zoltán

    Tisztelt Cím!
    A Bankmonitoron keresztül szerettem volna segítséget kérni lakáshitellel kapcsolatosan,de a valós lakcímem beírása után azt írta,hogy a “megadott település ne található.Valami nem stimmel a rendszefrrel,kérem ellenőrizni.Tisztelettel:Garay Zoltán

  2. anonim

    A cím leírása szerintem sokat lendítene az ügyön 🙂

Nem lehet hozzászólást írni.

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Szakértői cikkek

Befektetésekről érthetően

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Számít a futamidő kamatemelkedésnél? Nézzük meg!

2019. 06. 12.

Azt már mindannyian tudjuk, ha hosszabb időre veszünk fel hitelt, akkor többet is kell visszafizetnünk összességében a bank felé. Ez logikus, hiszen tovább használjuk a bank pénzét. Azt viszont már...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.