Betöltés

Lakásbörze olcsó hitellel

szerző: Bankmonitor.hu
2014-09-26

A hazai ingatlan piac újraéledésének egyik biztos jele, hogy öt év szünet után ismét megrendezik a Lakásbörzét. A szervezők szerint ugyanis idén megfordul a trend és egyre élénkül a piacon lévő lakások iránti kereslet, amely végül pozitív hatással lesz az árakra is. A Lakásbörze kiállítás és vásár szeptember 26-28-án tart nyitva. Sőt! Októberben a Lakásvásár is tárt kapukkal várja majd a látogatókat. A rendezvény tiszteletére pedig egy nagybank akcióval is várja a leendő ügyfeleit!

Banki akciók is várják a látogatókat

A 2014. szeptember 26-27-28. között megrendezett Lakásbörze kiállításon több bank is képviselteti magát. A CIB Bank az érdeklődő vásári résztvevők részére akciós kupont biztosít. A kuponnal rendelkező ügyfelek részére a hitelfelvételhez kapcsolódó költségekből jelentős kedvezményt biztosít.

  • Nem kell megfizetni az értékbecslés díját
  • Nincs folyósítási jutalék
  • Visszatérítik a közjegyzői okirat díját (az erre vonatkozó feltételek teljesítése esetén)
  • Nem kell megfizetni a jelzálog bejegyzéséért fizetendő földhivatali eljárási illetéket

Az akció igénybevételének feltétele, hogy 2014.12.31-ig a befogadott, hiánytalan kölcsönigénylés mellé az akció igénybevételére feljogosító kupon is benyújtásra kerüljön.Persze a kupon birtoklása nem azt jelenti, hogy aki ilyet kap, automatikusan át is megy a hitelbírálaton a banknál. Természetesen mind az igénylő(k)nek, mind az ingatlannak meg kell felelnie a banki előírásoknak.

Természetesen a bankok zöme a börzétől függetlenül is kínál
lakáshitel kedvezményeket.

Ha megnéznéd, hogy melyek ezek, töltsd ki az alábbi táblázatot és add le érdeklődésedet! Kollégáink hamarosan felveszik veled a kapcsolatot és segítenek!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Komoly fejtörést okozhat számukra, hogy a számtalan különböző kamatozású és feltételű hitel közül kiválasszuk a számukra megfelelőt. 

Alapvetően két típus közül választhatunk:

  • Kamattámogatott hitel 
  • Piaci kamatozású hitel 

Használt lakás vásárlására 5 évre kaphatunk állami kamattámogatást a hitelünkre. Így a futamidő elején kiszámítható ugyan a konstrukció, de sokakat aggaszthat, hogy mi történik, ha lejár a támogatott időszak. Az elmúlt időszakban kialakult hitelkamatoknak köszönhetően gyakran merül fel a kérdés, hogy miért is válasszuk a támogatott hitelt, ha jelenleg a piaci lakáshitelek sokszor kedvezőbb kondíciókkal érhetőek el. 

lakashitel20140926

Fontos megjegyezni, hogy a legkedvezőbb kamatozású hitelek jellemzően rövid (3, 6, 12 hónapos) kamatperiódus mellett igényelhető piaci kamatozású hitelek, így gyakrabban vagyunk kitéve az esetleges kamatváltozásnak. Ha hosszabb időre szeretnénk a törlesztőrészlettel tervezni, 3, 5, 10, de már 15 vagy 20 éves periódussal is vehetünk fel kölcsönt. Ennek árát meg is kérik a bankok. Ezeknél a hosszabb kamatperiódusú hitelekkel szemben (amik általában drágább konstrukciók) már méltó versenytárs az Otthonteremtési kamattámogatott hitel.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Ennyit kell adóznod az eladott ingatlanod után

2018. 11. 16.

Ha ingatlant adsz el, akkor egyáltalán nem mindegy, milyen költségekre számíthatsz. Különösen fontos ez akkor, ha a befolyt összegből másik lakást vásárolnál, esetleg még hitelt is vennél fel mellé. Megmutatjuk,...

Ennyi évet kell most dolgozni egy budapesti lakásért

Olyan mértékben nőttek Budapesten 2018-ban a lakásárak, hogy azzal a reálkeresetek sem voltak képesek lépést tartani. Míg 2013-ban 5,9 évnyi átlagkeresetből meg lehetett vásárolni egy 65 négyzetméteres átlagos lakást a...

Most indulhat csak be igazán a magyar hitelpiac

2018. 11. 14.

A 2008-as válságot követő 5 esztendőben átlagosan 5 százalékkal csökkent a vállalati hitelállomány évente, ami ennek következtében 2013-ra a válság előtti szint 72 százalékára zsugorodott. A lakossági hitelezést is zuhanórepülés...

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.