Megtörtént a lehetetlen: 6% alatt a támogatott lakáshitel kamata!

szerző: Bankmonitor.hu
2014. 08. 04.

Nem csalás, nem ámítás, az új lakás vásárlására, építésére, vagy korszerűsítésre igényelhető államilag támogatott lakáshitel kamata 6%-os szint alá érkezett. De hogyan lehetséges ez, hiszen az érvényes szabályozás szerint ügyfél által fizetendő minimum a kamattámogatás levonása után nem lehet kevesebb, mint az a bizonyos 6%?

Hogyan is működik a kamattámogatott hitel?

Jelenleg két féle államilag támogatott hitel érhető el. A Fiatalok és többgyermekesek kamattámogatott hitelét – ez esetben maximum a futamidő első 20 évében jár a kamattámogatás – kizárólag új lakás vásárlására, építésére, vagy korszerűsítésre igényelhetjük, míg az Otthonteremtési kamattámogatás – ennél a konstrukciónál pedig 5 évig jár a támogatás – az előbbieken kívül akár használt lakás vásárlására, valamint bővítésére is felhasználható. Senkit nem akarunk a kamat kiszámításának képletével fárasztani, a lényeg a következő:

A jogszabály szerint megállapított, úgynevezett bruttó kamatból az ügyfél állami kamattámogatást kap, amellyel csökkentik a bruttó kamatot, ez lesz az ügyfél által fizetendő kamat. A szabály szerint a kamattámogatással, valamint egyéb, a bank által adott kamatkedvezménnyel csökkentett kamat esetén sem lehet az ügyfél által fizetendő ellenszolgáltatás (azaz az egyéb díjjal, például kezelési költséggel együtt fizetendő ellenszolgáltatás) kevesebb, mint 6%.

Akkor hogyan csökkenhetett 6% alá, és mely hiteleket érinti?

A jelenlegi kamatkörnyezet hatására kialakult az a helyzet, hogy a fentebb említett új lakás vásárlására, építésére és korszerűsítésre igényelhető, 20 évig támogatott hitel kamatából bizonyos konstrukciók esetén már nincs miből kamattámogatást adni, mert a bruttó kamat is 5,85%. Ez bizonyos 1 éves kamatperiódusú hiteleknél következett be, amelyeknél évente módosulhat a kamat mértéke.

Akkor most ezt a hitelt érdemes választanom?

Ha jogosultak vagyunk erre a típusú kamattámogatott hitelre, nem kérdéses, hogy érdemes-e ezt választani. Főként azért, mert a támogatás 20 évig jár. Az 1 éves kamatperiódusú piaci hitelek kamata bár jelenleg még valamivel kedvezőbb lehet, mint 5,85% (az ilyen-olyan kamatkedvezményeknek köszönhetően is), de minden bizonnyal nem fognak 20 évig ezen a szinten tartózkodni. Így a futamidő alatt bekövetkező kamatemelkedés esetén a támogatott hitellel hosszú távon előnyre tehetünk szert a piaci hitelekkel szemben.

1 éves kamatperiódusú piaci és államilag támogatott lakáshitelek kamata

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található “Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókban. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Kapcsolódó tartalmak

Hogyan hat rád az MNB hitelpiaci szigorítása?

2018. 06. 19.

Októbertől változik a lakáshitelezés szabálya Magyarországon. Az MNB tegnapi bejelentése értelmében az igazolt jövedelem csak kisebb mértékben terhelhető majd meg hiteltörlesztéssel. Mit jelent mindez az átlagos hitelfelvevő számára? Mennyivel csökken...

Elszálltak a hozamok, mi lesz a hitelemmel?

Joggal vetődik fel a lakáshitelesekben a kérdés, és mivel sok tévhit kering a témáról, gyorsan összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a hozamemelkedés hatásairól. A legfőbb megállapítás, hogy aki fix kamatú hitelt...

Kevesebb lakáshitelt vehetsz fel októbertől

2018. 06. 18.

Az MNB átalakítja a lakáshitelezési szabályokat, melynek egyenes következménye, hogy októbertől kevesebb hitelt vehet fel a magyar lakosság. Ez alól csak egy kivétel lesz: ha legalább 10 éves kamatrögzítést választasz,...

Óvatosan a hitelekkel, nehogy ismét csapdába essünk!

Az ingatlanárak megemelkedése egyre többeket késztet hitelfelvételre, de nem mindegy, hogy miként járunk el. A legrosszabb forgatókönyv, ha gyorsan változó hitelt veszünk fel és túl sok időre. Elemzésünkben többek között...

Blogajánló

  • alapblog

    Hétvégi cikkajánló

    Emelkedő ingatlanárak, Bitcoin és robotok e heti ajánlónkban, valamint arról is megnézhet egy videót, hogy nem is azt látjuk a világból, ami a valóság… Jó...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.