Milliók jöhetnek össze megtakarítással, ha erre odafigyelsz

Milliók jöhetnek össze megtakarítással, ha erre odafigyelsz
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-01-16 Frissítve: 2021-07-01
 

Azt hihetnénk, hogy millió fölötti megtakarítással csak a kivételezettek rendelkezhetnek, pedig önmérséklettel és rendszeres félrerakással akár 3 év alatt is elérhető a kívánt cél. Persze nem lesz fáklyásmenet, de nem is egy lehetetlen küldetés, sőt, meghatározott felhasználás esetén állami segítséggel még meg is gyorsíthatjuk a folyamatot.

Különös cikkre lettünk figyelmesek a közelmúltban, a CNN Money hozott le egy tanulságos esetet, hogy miként tudott egy átlagos amerikai 3 év leforgása alatt 30 000 dollárt (közel 10 millió forintot) megtakarítani anélkül, hogy nyert volna.

Következetességgel meg lehet csinálni

Utánajártunk, hogy ha mindezt a magyar valóságban próbálnánk megvalósítani, akkor miként tehetnénk ezt meg. A kiindulási alaphoz megnéztük, hogy mekkorák lehetnek a jövedelemi különbségek a két ország között. Az OECD adatai alapján 5,5-szöröse a magyar átlagbérnek az amerikai, vagyis a 10 millió forint helyett nálunk a reális elvárás körülbelül 1,5 millió forint hároméves időtávon.

Az itthoni havi nettó minimálbért és átlagkeresetet nézve ez igencsak nagy összegnek számít, főleg akkor, ha ezt viszonylag rövid idő alatt, mindössze 3 év alatt kellene összekuporgatni. A számításaink szerint havi 40 ezer forint félrerakása mellett érhető el a 1,5 milliós cél. Amennyiben feltételezzük, hogy a jövedelmünk 20%-át meg tudjuk takarítani áldozatok árán, akkor ehhez 200 ezer forintos havi nettó kereset mellett van lehetőség.

Persze rugalmasan változtathatjuk a feltételeket, így az említett összeg magasabb havi megtakarítást feltételezve kisebb jövedelem mellett is összegyűjthető. De akár azt is elképzelhetőnek tartjuk, ha egy kétkeresős család gondol egyet, ilyen esetben akár kisebb nadrágszíj meghúzás esetén is befutók lehetünk.

Kellően hosszú időtávon keresztül a kamatos kamatnak óriási előnye tud lenni, viszont néhány év alatt igazából sokat nem tud hozzáadni a megtakarított összeghez. Megnéztük, hogy ha a kamatozó kincstárjegy hozamának kétszeresét, vagyis 4,5%-os hozamot érünk el évente, akkor mi lesz, de érdemben nem csökken a havi összeg (40 ezer helyett 39 ezer forint szükséges).

Akkor tudunk ehhez képest előre lépni, ha olyan megtakarítási lehetőséget nézünk, amihez állami támogatás vagy adó-visszatérítés társul. Előbbire kiváló példa lakáscél esetén a lakástakarékpénztár, ami igaz legalább négy éves megtakarítási időt feltételez, de a 30%-os állami hozzájárulás miatt kisebb pénzügyi áldozattal is ugyanazt elérhetjük.

Hasonlóan komoly előnnyel jár, ha nyugdíjcélú megtakarítást kötünk, például az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében az állam a befizetéseinket 20%-kal toldja meg. Ezeket az összeget hagyományosan a nyugdíjunk kiegészítésére használhatjuk, de bizonyos szankciók mellett korábban is felvehetők.

Arányaiban a legnagyobb előnnyel a lakástakarék jár. Kalkulátorunkkal megnézheted, hogy céljaidhoz melyik megoldás illik leginkább!

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatba és az Online Lakástakarék Pénztár promóciós szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

    Hirdetés

    Hirdetés

    Néhány egyszerű dolgot tartsunk észben

    Az amerikai példában a kulcs a célok eléréséhez az volt, hogy főszereplőnk folyamatosan nyomon követte a kiadásait, például naponta ötször ellenőrizte, miként is áll a családi büdzsé. Mivel otthonosan mozgott a számítástechnika világában, ezért külön programban vezette a kiadásait. Ráadásul eltérő színekkel emelte ki a különböző tételeket és rendre frissítette, mit kell még tennie az áhított cél eléréséhez.

    Szegény családban nőtt fel, így már viszonylag korán megtanulta, hogy mennyire fontos is a pénz. És itt nem arra gondolt, hogy a pénz jelent mindent, inkább arra, hogy annak hiánya mennyi nehézséget tud okozni. Pontosan ezért, mindig is kétszer meggondolta mire költ, hitelt sem vett fel, beállt inkább a seregbe, majd olyan álláslehetőségek után nézett, ami mellett azért jutott megtakarításra is.

    Természetesen nagy segítséget jelentett, hogy felnőtt fejjel is néhány évig a szüleinél élt, de emellett az 50/20/30-as szabályt is következetesen végigvitte. Ez utóbbi lényege, hogy a jövedelme felét költi el a létszükségletre, 20%-ot megtakarításra és pénzügyi céljaira, míg a maradék 30%-ot a változó költségekre. Viszont a takarékosságnak meglett a böjtje, megfelelő önerő mellett lakást tudott venni magának hitelből.

    Hirdetés
    Hirdetés