Mit töltsünk, hogyan töltsünk? Hitelkérelem kisokos vállalkozásoknak (I. rész)

Mit töltsünk, hogyan töltsünk? Hitelkérelem kisokos vállalkozásoknak (I. rész)
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-02-05 Frissítve: 2021-08-09
 

Minden hitelfelvétel a jól megfogalmazott hitelkérelemmel kezdődik és jó esetben az igényelt összeg folyósításával végződik. Nincs ez másként a Széchenyi Kártya hitelkonstrukciók esetében sem, amelyeknél ráadásul két intézmény számára is be kell nyújtanunk bizonyos dokumentumokat: egyfelől a Széchenyi Kártya konstrukciókat kezelő Kavosz, másfelől pedig a hitelt nyújtó kereskedelmi bank részére. Ez a kettősség érthető módon nem igazán könnyíti meg a hiteligénylést, ezért szeretnénk néhány gondolattal ebben is segíteni az olvasóknak.

Egy hitelhez két kérelem

Először is érdemes megvilágítani, hogy miért is kell két helyen ügyet intéznünk, ha a Széchenyi Kártya hitelkonstrukciók valamelyikét szeretnénk igénybe venni. Leginkább azért, mert a konstrukciók gazdája a Kavosz, s ezen a szervezeten keresztül jut hozzá minden igénylő azokhoz a kedvezményekhez, amelyeket az állam biztosít: vagyis például a kamattámogatáshoz és a garanciadíj-támogatáshoz, amelyek eredményeképpen a Széchenyi Kártya hitelekhez igen olcsón tudnak hozzájutni a vállalkozások.

Másfelől viszont a Kavosz maga nem hitelintézet, tehát kölcsönöket sem folyósít – azokat a vele szerződésben álló kereskedelmi bankok nyújtják az ügyfeleknek. Ráadásul a Széchenyi Kártya hitelek kondíciói ugyan minden pénzintézetnél egyformák, ám az már az egyes bankok kockázatvállalási hajlandóságára van bízva, hogy ugyanazon hitelt igénylő vállalkozástól milyen adatokat kér be, és azokat milyen módon értékeli – összességében tehát az egyik bank valószínűleg nem ugyanannyi hitelt hajlandó nyújtani ugyanannak a cégnek, mint a másik. (Többek között ezért is célszerű felkeresni a Bankmonitor szakértőit, hiszen ők több bankkal állnak kapcsolatban, ezért van némi rálátásuk arra, hogy hol mennyi hitel felvételére van esélyünk ugyanazzal a  vállalkozással.)

Mennyi széchenyi hiteltkaphat a céged?
  • hitelösszeg:
    max. 1.4 milliárd Ft
  • kamat:
    max. 5% fix
  • futamidő:
    max. 10 év
Több mint egy kalkulátor,
adható hitelösszeg és termékajánlat, hitelezési
tapasztalatok, buktatók és tudnivalók
Bankmonitor
Ha nem tudod a pontosan a napot, add meg a hónap első napját!
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Válassz hitelcélt!
Sajnos nem vagy jogosult támogatás igénybevételére.
Az adatok alapján az új Széchenyi Kártya Program MAX+ feltételeinek megfelelsz!
A választott hitelcélnak ajánlott kedvezményes termékkonstrukció:
    Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra
    • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
    • Milyen futamidő mellett?
    • Mi a különbség a bankok között?
    • Hogyan kerüld el a buktatókat?
    A Bankmonitor szakértője teljeskörű támogatást nyújt hiteligényedhez!
    Add meg adataidat, segítünk!
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

    Hirdetés

    Hirdetés

    Mindenki másként csinálja

    A Kavosz honlapján ennek megfelelően kétféle hiteligénylési dokumentációt találunk: egyfelől csak a Kavosz számára kitöltendő és benyújtandó dokumentumokat, másfelől pedig az ún. bankspecifikus igénylőlapokat. Utóbbiak közül nyilván csak azokat érdemes kitöltenünk, amelyeket az általunk kiválasztott pénzintézet neve mellett találunk.

    Arra is figyeljünk azonban oda, hogy nem mindegy, cégként, vagy egyéni vállalkozóként pályázunk a hitelre. A Széchenyi Kártya konstrukcióinak igénybevételéhez ugyanis más és más paksamétát kell kitöltenünk akkor, ha egyéni vállalkozók (esetleg őstermelők, családi gazdálkodók), vagy pedig céges hitelfelvevők vagyunk. Ebből a szempontból egyébként a Kavosz honlapján nagyon jó eligazítást találhatunk, ezért nem olyan nehéz kiválasztani a nekünk szóló hiteligénylő csomagot.

    Szakember töltse ki a hiteligénylő kérdőívet!

    Egy fokkal nehezebb feladat viszont a hiteligénylő kérdőívek kitöltése. Ezért jól tesszük, ha szakember segítségét kérjük. Egyfelől úgyis vannak olyan adatok, amelyeket jó eséllyel csak a könyvelőnkön keresztül tudunk majd produkálni a kitöltéshez. Ilyen például az előző évi bérköltség összege, vagy néhány olyan számviteli adat, amelyet legjobb, ha a hitelt felvenni szándékozó a könyvelését-adóbevallását intéző szolgáltatótól kér meg, s nem saját kútfőből próbál elővarázsolni. Amúgy is, a bankok szinte kivétel nélkül bekérik a Széchenyi Kártya hitelt igénylő vállalkozások főkönyvi kivonatait, ehhez pedig mindenképpen a könyvelőtől kell majd segítséget kérnünk.

    A hitelkérelem mellékletei sem mellékesek!

    A Kavosz-os hitelkérelem utolsó oldala nem más, mint egy hosszú lista azokról a dokumentumokról, amelyeket a kérelmünkhöz mellékelnünk kell. Ezek egy része szintén olyan, amelynek összegyűjtéséhez jobb, ha szakember segítségét kérjük. Például a nullás NAV-igazoláshoz a könyvelőt, míg a különböző céges jogi alapdokumentumok (társasági szerződés, cégkivonat, aláírási címpéldány) összegyűjtéséhez – különösen a legfrissebb verziók elővarázslásához – legjobb, ha az azokat elkészítő ügyvéd közreműködését vesszük igénybe. Sok energiát és időt spórolhatunk vele – az idő pedig jelen esetben tényleg pénzt ér!

    Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Vállalati hitel vonatkozásában:
    Ft
    Ft
    Ft
    Ft
    A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
    Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
    Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
    Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
    Hirdetés
    Hirdetés