Betöltés

Öveket bekapcsolni – Milliók élete lehet könnyebb 2017-ben

szerző: Bankmonitor.hu
2017-01-03

A szilveszteri fogadalmakat nem könnyű megtartani, viszont az elemzők szerint minden okunk megvan az optimizmusra. A bérek rég nem látott mértékben nőnek, ami még azt is elfeledteti velünk, hogy többet kell fizetni az infláció miatt. A hitelek sem jelentenek problémát, bár az alacsony kamatok igencsak feladták a leckét, ha megtakarításon törjük a fejünket. Megoldás viszont itt is van, sőt kétszámjegyű hozamokat is levadászhatunk.

A 2017-es év tartogat számunkra minden bizonnyal izgalmakat, de azért van némi kapaszkodónk, amihez nyúlhatunk, ha a kilátások felől érdeklődnénk. A következőkben sorra vesszük azokat a fontosabb tényezőket, melyek a mindennapi életünk is befolyásolhatják, így:

  • a bérek
  • az infláció
  • a kamatok és
  • a gazdasági növekedés várt alakulását.

Eljön a Kánaán?

Nagyobb összegben mernénk arra fogadni, hogy az emberek többsége azt szeretné, ha minden évben – nem kis összeggel – nőne a fizetése. A 2017-es év ilyen szempontból sokak számára igazán kedvező lesz. Például alsó hangon is 1 millió embert érint a 15 százalékos minimálbér és a 25 százalékos garantált bérminimum emelés. Előbbi csoport havonta 11 ezer forinttal, míg utóbbi havi 21,5 ezer forinttal vihet többet haza.

Mivel a kormány még tavaly év végén megállapodott a munkáltatókkal, hogy csökken a foglalkoztatók terhe (a szociális hozzájárulási adó 27 százalékról 22 százalékra esik le) 2017-ben, ezért van tere máshol is a béremelésnek. A jegybank a bruttó bérek 9 százalékos növekedését várja ebben az évben az országban, vagyis bő 15 ezer forint lehet a havi plusz a pénztárcában. És akkor még nem is beszéltünk 2018-ról, amikor ha kisebb ütemben, de további kedvező fejlemények érkeznek.

Igen ám, de az árak is megindulnak

Nagyon szép lenne, ha a béremelés teljes egészében nálunk maradna és azt mondhatnánk, hogy egy év alatt közel 10 százalékkal gazdagodtunk. A valóságban viszont ez nincs így, mert egy egészséges gazdaságban az árak is fokozatosan emelkednek. Persze nem őrült ütemben, de a központi bank számításai szerint a legutóbb ismert 1,1 százalékról 3 százalék fölé nő az infláció az év során. Az átlag 2,4 százalék körül lesz, majd 2018-ban érjük el a 3 százalékos átlagot éves alapon.

Mindent egybevéve még így sem jövünk ki rosszul az üzletből, a bérnövekedés felét viszont „elveszítjük”, reál értelemben 4,6 százalék maradhat meg. Mindez úgy jön ki, hogy egyfelől a bérünk emelkedik, másfelől viszont drágábban tudunk csak vásárolni, de a két tényező nem tudja egymást kioltani. Persze lesznek ehhez képest nyertesek és vesztesek, viszont összességében ezzel együtt is kimagasló évet tudhatunk magunk mögött.

Nézd meg kalkulátorunkkal, hogy álmaid lakásához a hitelt milyen feltételekkel kaphatnád meg!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Felejtsük el a kamatemelést

Tagadhatatlan, hogy az árak emelkedő pályára állnak, ez viszont nem jelenti egy az egyben azt, hogy a kamatoknak itthon emelkednie kellene. Jól mutatja mindezt, hogy az elemzők többsége nem vár kamatemelést az év során. Teszik ezt a kijelentést azért, mert az infláció bőven a tolerálható szintek között marad és más, nem hagyományos megoldásokkal is befolyásolni tudja a kamatokat az MNB.

A saját bőrünkön érezhetjük ennek előnyeit és hátrányait. Jobban járhatunk, mert a felvett hitelek a rövid kamatokhoz vannak kötve (például BUBOR), ami leesett 0,9 százalékos alapkamathoz képest 0,4 százalékra, vagyis csökkentek a hitel törlesztő-részletek. Korábban hihetetlennek tűnt, de most már 3 százalék körül is tudunk lakásra hitelt felvenni, de a legkedvezőbb személyi kölcsön kamata a 7 százalékhoz közelít.

Másfelől viszont bosszankodhatunk is, mert a korábban említett értékhez képest sokkal többet a betéteinkre sem kaphatunk. A betéti kamatok, ha nem tartós befektetési számlára tesszük őket, akkor a 2 százalékot nem haladják meg az átlag pedig valahol 0,5 százaléknál van.

Ezt kivédendő a lakossági állampapírok jelenthetik a menekülési utat, mint oly sokszor korábban. Egyelőre egy évre 2,25 százalékot kaphatunk, de nagy kérdés, hogy mi várható a közeljövőben, mert a kamatok emelése és csökkentése mellett is tudunk érveket hozni. Lakáscél esetén még ehhez képest is kiemelkedő kamatozásban lehet részünk, ha lakástakarékot nyitunk, akkor futamidőtől függően akár kétszámjegyű hozamot is elérhetünk.

A gazdaság szekere gyorsulóban

Az előzőekben felsorolt tényezők közül egy sem valósulhatna meg, ha a magyar gazdaság nem állna szilárd talajon és ne tudna növekedni. Márpedig az optimista vélemények szerint 2017-ben ismét akár 4 százalék fölött bővülhet a magyar gazdaság, amire bő 10 éve nem volt példa.

Persze vannak kockázatok, de így is számos okot hozhatunk fel az ígéretes várakozások mellett. Az adócsökkentést lehet hozni azonnal érvként, ami jótékonyan hat a lakosságra és a vállalkozásokra is, egyben a fogyasztás növekedésére is. Az európai uniós támogatások is felpöröghetnek, ami a beruházások szintjét emelheti. Mindehhez, ha hozzávesszük, hogy Európában is beindul a gazdasági felvirágzás korszaka, akkor már nem is tűnik olyan elérhetetlennek a cél.

2 Hozzászólás

  1. Pityu

    Hurrá!!
    22,800 a nyugdíjam vagyis nem is az mert ez nem változik!!!!
    Mi a búbánatnak örüljek 15 évet nem talál??? a nyugdíjintézet.
    A barátomnak “csak” nyolcat!!
    Biztos,hogy megyek választani,ha majd kell.
    Eddig nem mentem.
    Csak így tovább, vagy eszek, vagy megfagyok, vagy megdöglök, mert a gyógyszer több.
    Hurrá

  2. Cossagor

    Jó is az a fekete munka….

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Így hallgatnak a jegybankok

2018. 10. 13.

A fogyasztói árinfláció a jegybankok szerint rendben van. Vagyis talán ennek köszönhető, hogy ölbe tett kézzel nézik, ahogy az árak emelkednek. A 2000-es évek közepén, még a 2008-as válság előtt...

Ez a jövő vár a magyarokra

2018. 10. 06.

A 2008-ban megtapasztalt nagy egyensúlytalanságok megszűntek Magyarországon és egy hirtelen összeomlás réme elég elképzelhetetlennek látszik. Azonban a gazdasági növekedés mértékének fennmaradását sokan egyre kevésbé tudják elképzelni. Köztük van a Citadella...

A világ és benne Hazánk egy hitelminősítő szemével

2018. 09. 29.

A Fitch a 3 legnagyobb és legismertebb hitelminősítő egyike. A cég Nyugat-Európa osztályán dolgozó, a portugál és a francia hitelbesorolásért felelő vezető elemzője, Kiss Gergely Balásy Zsoltnak adott interjút. Így...

Blogajánló

  • alapblog

    Előre a venezuelai úton!

    Miután az infláció 25%-ra ugrott szeptemberben, a török diktatúra feltalálta a csodafegyvert az áremelkedés ellen: helyi rendőrök csekkolják a boltokban a budipapír-, pelenka- meg fogkrémárakat,...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.