Hirdetés

Sietned kell, ha extra Babaváró kedvezményre hajtasz, de nem csak az összeg számít!

szerző: |
 

A bankoknál óriási a verseny a hiteligénylők kegyeiért, idén még minden pénzintézet kínál valamekkora bónuszt a sikeres Babaváró szerződéskötés mellé. Az extra kedvezmény összege azonban bankonként eltérő, mint ahogy az is, hogy milyen hamar kapható meg a pénz, illetve mit kell teljesíteni érte. Utánajártunk a részleteknek.

A Babaváró hitel 2019 júliusa óta áll a gyermekvállalást tervező fiatal házasok rendelkezésre. Az akár 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsön a gyermeknevelést és -vállalást támogatja, a hitel pedig 5 évig (illetve, ha ezen idő alatt gyermek születik, a futamidő végéig) garantáltan kamatmentes

A gyermekek számától függő kedvezmények sora itt nem ér véget. A kamatmentességen túl már az első baba érkezésekor kérhető a törlesztés felfüggesztése 3 évre, ezen idő alatt pedig egyetlen forintot sem kell visszafizetni. A második gyermek érkezésével újabb 3 évre felfüggeszthető a törlesztés, valamint a tartozás 30%-a is elengedésre kerül. Ha pedig harmadik babát is vállal a család, akkor a teljes fennálló adósság elengedésre kerül. 

Ügyes időzítéssel tehát a három gyermeket tervező házaspárok számára a Babaváró akár egy 10 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. 

A konstrukció vitathatatlan előnye, hogy bármire felhasználható, ennek ellenére a legtöbb család ingatlanvásárlásra, lakásfelújításra vagy egy lakáshitelhez szükséges önerő megfinanszírozására használja az igényelt összeget.

Minden bank beszállt a versenybe, egymásra licitálnak a Babaváró mellé adott kedvezmény összegében. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői mindenkit óva intenek attól, hogy kizárólag a legmagasabb kedvezmény miatt tegyék le a voksukat egy adott bank mellett, ugyanis mind a Babaváró hitel, mind az extra bónusz részletei tekintetében óriási különbségek vannak a pénzintézetek között. 

Előfordulhat például, hogy valaki az egyik banknál kevesebb hitelre jogosult, mint egy másiknál, vagy a a bónusz csak hónapok múlva érkezik meg a számlára, míg máshol szinte azonnal érkezik a pénz.

Nézd meg összehasonításunkat és tudj meg további bennfentes részleteket az elérhető, egyszeri bónuszok kapcsán.

Hirdetés

Hirdetés

Mikor kaphatod kézhez a Babaváró bónuszt?

Nem mellékes, hogy melyik bank mikor biztosítja az extra kedvezményt a Babaváró folyósításához képest. Alábbi táblázatunkban összegyűjtöttük, hogy mikor kapható meg az összeg az egyes bankoknál.

Mikor kaphatom meg a bónuszt a Babaváró hiteligénylés mellé?

Az Erste tehát a leggyorsabb, itt közvetlenül a folyósításkor, vagy legkésőbb az ezt követő 24 órán belül megérkezik a bónusz az igénylők bankszámlájára. A legtöbb pénzintézet 15 napon túl, de 30 napot nem meghaladóan küldi a kedvezményt. Viszont, ha fontos, hogy az extra összeg kiutalása ne vegyen igénybe több mint egy hónapot, akkor lehet, hogy nem az UniCredit vagy a K&H Bank lesz az ideális választás.

Kell-e számlát nyitni az extra kedvezményért cserébe?

A legtöbb pénzintézetnél elvárás a bónuszért cserébe, hogy az igénylők rendelkezzenek összesen, vagy fejenként egy bankszámlával, vagy nyissanak új számlát, számlákat az adott banknál. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a számlanyitási igényeket, alább pedig az ehhez kapcsolódó részletekre is kitérünk.

Kell számlát nyitnom az adott banknál a Babaváró bónuszhoz?

Látható tehát, hogy egyetlen banknál működhet meglévő számla, vagy bankszámlanyitás nélkül a bónusz kiutalása, ez pedig a Raiffeisen Bank. Itt ráadásul lehetőség van arra, hogy az alap kedvezményt növeljük: 30 ezer forint plusz jóváírás érhető el egy új vagy egy meglévő bankszámlával, illetve az alap kedvezményhez képest plusz 60 ezer forint kérhető 2 db új bankszámla nyitása esetén.

Ezen kívül a CIB Banknál találhatunk olyan egyedi kedvezményt, amellyel plusz 50 ezer forint zsebelhető be egy meglévő vagy új számla megléte esetén akkor, ha az igénylők nyilatkoznak arról, hogy a kapott összeget otthonuk energiahatékonysági felújítására költik. 

Meddig érhető el az extra kedvezmény?

Szintén fontos, hogy mennyi idő áll rendelkezésünkre az egyes bankoknál, ha ki szeretnénk használni a bónuszt. A Babaváró hitel jelenlegi formájában 2022. december 31-ig érhető el, a bankok a kedvezményes időszakot is legfeljebb eddig tudják tervezni. Nézzük, hol mennyi idő van még a szerződéskötésre.

Meddig érhető el bónusz a Babaváró hitel mellé?

Mekkora kedvezmény kapható az egyes bankoknál és milyen áron?

A Babaváró bónusz összege jelentősen eltér az egyes bankoknál, jellemzően 120 és 180 ezer forint között mozoghat. A kedvezmények különböző feltételekhez kötöttek, illetve több olyan pénzintézet is van, ahol többletfeltételek vállalásával növelhető a bónusz összege. 

A kedvezmények feltételei lehetnek például:

  • meglévő bankszámla, vagy számlanyitás a banknál,
  • aktív számlahasználat,
  • egy meghatározott, minimum Babaváró hitel igénylési összeg, 
  • egyidejű lakáshitel szerződés a bankkal,
  • illetve egyes pénzintézeteknél a Bankmonitoron keresztüli, online igényléssel további kedvezmények érhetők el.

A jóváírások tehát nem csak a kedvezmény összegében, de a teljesítendő feltételekben is eltérőek lehetnek. Emellett a bankok hitelbírálati feltételei is eleve jelentősen különbözőek, ami miatt érdemes egy bankfüggetlen szakértővel mielőbb átbeszélni a lehetőségeket.

A Bankmonitor Babaváró szakértői naprakész ismeretekkel rendelkeznek a banki gyakorlat, a feltételek, az extra kedvezmények részletei és pontos összegei kapcsán. 

Nem árt sietni!

A Babaváró hitel jelen állás szerint 2023-ban is elérhető marad, ugyanakkor a támogatási feltételek változhatnak, az erről szóló rendelet még nem látott napvilágot. Emellett az akciók határideje miatt is érdemes lehet mielőbb lépni, mert egyáltalán nem biztos, hogy a kiemelkedő kedvezmények sora a jövő évben is változatlanul velünk marad. 

Kalkulálj
Használd a Babaváró hitel kalkulátort, tudd meg, hogy mekkora összeget igényelhetsz és add le érdeklődésed. Szakértőink a lehető leghamarabb felveszik veled a kapcsolatot és végigvezetnek a folyamaton, hogy a lehető legkényelmesebb, leggyorsabb és legjövedelmezőbb lehessen az igénylés.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Ha 2022. November végéig igényled, akkor akár 130 ezer forint jóváírást
kaphatsz a hitel mellé.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsítsd fel igénylésed!
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés