5 ok, ami miatt sokan buknak a lakástakarékon

5 ok, ami miatt sokan buknak a lakástakarékon
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2018-11-24 Frissítve: 2024-06-11
 

Ha valaki azon 140 ezer ember közé tartozik, akiknek még éppen sikerült megcsípniük állami támogatással egy vagy több lakás-takarékpénztári szerződést, akkor szerencsésnek érezheti magát! És igaza is van, mert a (maximális) havi 20 ezer Ft befizetése mellé járó évenkénti 72 ezer forint állami támogatás valóban rendkívül gáláns. Sokan azonban elveszítik ezt a pénzt, időnként egészen bagatell hibák miatt.

Csak a mihez tartás végett, a hasonló lakáscélú megtakarításokhoz a cseheknél 10 százalékkal, a szlovákoknál 8,5 százalékkal, a németeknél 8,8 százalékkal járul hozzá a költségvetés, de például Ausztriában csak 1,5 százalék ugyanez. A gáláns állami támogatással – különösen több szerződés esetén – egészen szép summa gyűlhet össze 4-10 év alatt, ami akár egy lakáshitel önerős részeként is felhasználható, de akár a meglévő lakáshitel elő- és végtörlesztésére is jó lehetőséget jelent. Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatod, mennyi lakáshitelt kaphat valaki a rendelkezésére álló önerő mellé, tanácsadóink pedig segítenek a megfelelő bank kiválasztásában is.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy 4 éves LTP-nél, ha a maximális havi 20 ezer Ft megtakarítást fizeti be valaki, akkor a 900-960 ezer Ft saját befizetésre 288 ezer Ft körüli állami támogatást zsebelhet be, miközben a betéti kamat csak 2-3 ezer Ft! Ezért a lakás-takarékpénztári szerződéssel rendelkezőknek elemi érdeke, hogy ne veszítsék el az állami 30 %-ot!

Az utolsó pillanatban szerződők tapasztalataink szerint egyre többször szembesülnek pár olyan dologgal, ami keresztül húzhatja eredeti számításaikat az állami támogatást illetően. Az egyik ilyen, hogy sokan bár alacsony összegű, 5 ezer Ft-os szerződéseket kötöttek, ezt a számlanyitási díj miatt tették, később a befizetéseiket növelni akarták, hogy végül több megtakarításuk és hitelük legyen. Erre azonban nincs már mód, ugyanis az október 17-től a nem szerződés szerinti plusz befizetések után nem jár állami támogatás. Ez az új és a korábbi szerződésekre egyaránt vonatkozik, mint ahogy az is, hogy a szerződés lejárata után sem érdemes tovább fizetni a megtakarítást, mert erre sem jár már állami hozzájárulás.

Hirdetés

Hirdetés

Ezek miatt úszik el leggyakrabban az állami támogatás:

1. Rendszertelenül fizetjük a megtakarításokat

Amennyiben valaki nem szerződés szerint fizeti a megtakarításait, akkor is eleshet az állami támogatások egy részétől, ha a teljes évre vetítve egyébként a megfelelő összeg kerül a számlára. Ez az úgynevezett 25 %-os szabály miatt van így, mert rendszertelen fizetés esetén az adott megtakarítási év harmadik és negyedik negyedévében nem lehet több a jóváírt állami támogatás összege az egyébként járó támogatás 25-25%-ánál. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy az emiatt könnyen elbukhat valaki 18-36 ezer Ft-ot. Mégpedig évente!

LTP állami támogatás

Egyvalami azonban nem látszik a táblázatból, pedig sokan ezen a pár száz forintos tételen buknak évente tízezreket. Arról van szó, hogy valaki hiába fizeti rendesen a megtakarítási összegeket, ha a 150 Ft-os számlavezetési díjról megfeledkezik. Ezt ugyanis előbb levonják, és csak a fennmaradó összeget írják jóvá.

2. Nem lakáscélra költenénk a pénzt

Rendesen fizeti valaki a havi penzumot egészen a szerződés lejártáig, ám akkor rájön, hogy neki bizony nem lakáscélra (lakáshitel elő- vagy végtörlesztése, felújítás, építés, lakásvásárlás, bővítés stb.) kell a pénz. Ebben az esetben az állami támogatásokat és azok kamatait levonják, és a fennmaradó összeget kapja meg a takarékoskodó. Ekkor legnagyobb a veszteség, hiszen a szerződő egy mozdulattal lemond 900-960 ezer Ft-ról!

És persze bukja a számlanyitás költségét is, ami alapesetbe a szerződéses összeg 1 százaléka, vagyis minimum 28-30 ezer Ft. (Kivételt jelentenek a 2009. június 30-ig kötött legalább 8 év megtakarítási idejű LTP-k, mert ezeknél bármire felhasználható a teljes megtakarítás.)

Ilyen esetben érdemes szétnézni a család közeli hozzátartozói között, hogy valaki nem tervez-e éppen lakásfelújítást vagy vásárlást, aminél felhasználható az összeg. De ha éppen nincs ilyen, akkor is érdemes lehet a számlán parkoltatni a megtakarításokat, és inkább személyi hitelt felvenni, ha nagyon kell másra a pénz. (A lakáscél nagyon tág fogalom, és bármikor kellhet egy beépített konyhai berendezés, egy új konyhabútor stb.) Személyi kölcsönt pedig már 7 százalék körüli kamattal is kapni, míg az LTP-megtakarítás akár 10 százalék felett is fialhat éves szinten. Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a legjobb személyi kölcsön ajánlatokat, hogy lásd, mire is gondoltunk.

3. Pénzzavarba kerültünk, ezért idő előtt kell a pénz

Ha lejárat előtt szembesül valaki azzal, hogy szüksége van az addig LTP-n összegyűjtött pénzére, akkor bármikor megszüntetheti a szerződését. A kiutalási idő a 2017. július 1-jén vagy ezt követően megkötött LTP-k esetében 2 hónap, míg a korábbi szerződéseknél 3 hónap után lehet pénzhez jutni.

Ebben az esetben két lehetőség van:

    • A szerződést 4 év után szeretné valaki felmondani, akkor az állami támogatással és kamatokkal növelt összeghez hozzájuthat, vagyis nincs veszteség. Erre akkor is van mód, ha egyébként hosszabb lakástakarékot kötött valaki.
    • Ha még nem telt el 4 év, akkor az állami támogatás és annak kamatai elvesznek, vagyis a pénzügyi kár annál nagyobb, minél régebbi a szerződés. De LTP felszámolásánál ugyancsak jobb megoldás lehet egy kedvező személyi kölcsön felvétele. Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod az aktuális személyi kölcsön ajánlatokat.

4. Megkapjuk a pénzt, de nem lakáscélra költöttük

Ha a szerződési idő lejártát követően felveszi valaki a teljes megtakarítását (állami támogatással együtt), ám a megadott határidőn belül nem igazolja a lakáscélú felhasználást, akkor egy fizetési felszólítást követően adóként hajtják be az állami támogatást és annak kamatait. A lakáscélú felhasználást felújítás, korszerűsítés, közművesítés esetén 120 napon belül, míg építés és bővítés esetén 18 hónapon belül kell igazolni.

5. Nem tudjuk tovább fizetni a havi összeget

Gyakori, hogy megváltozik az élethelyzet, ezért egy idő után nem tudja valaki fizetni a vállalt havi megtakarítási összege. Ha kisebb összeget még ki tud gazdálkodni, akkor érdemes lehet lecsökkenteni a fizetnivalót, amire szerződésmódosítással jelenleg is van mód. A kisebb összegű befizetések miatt persze csökken az állami támogatás és a végül felvehető  lakáshitel nagysága, de így stabilizálhatod a pénzügyi helyzeted. A Fundamenta ügyfelei számára van egy másik lehetőség is, ha átmeneti pénzzavarba kerülnének. Ők a megtakarítási időn belül egy alkalommal, maximálisan egy évre kérhetik szerződésük szüneteltetését, így amikor a jövedelmi helyzetük rendeződik, a megtakarítás a korábbi feltételekkel folytatódhat.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés