Versenyeznek a bankok: akár 200 ezer forintot is kaphatnak a Babavárót igénylő fiatalok!

Versenyeznek a bankok: akár 200 ezer forintot is kaphatnak a Babavárót igénylő fiatalok!
Hirdetés
Hirdetés

2023-07-03 Frissítve: 2023-07-04
 

Mind nagyobb kedvezményekkel csábítják magukhoz a Babavárót igénylő fiatal házaspárokat a bankok, akik jelen állás szerint 140 000 – 200 000 forint jóváírásra számíthatnak attól függően, hogy hol kötnek szerződést. A Bankmonitor szakértői szerint azonban érdemes a kisbetűs részeket is elolvasni, mert az elvárt feltételek eltérőek. 

A bankok láthatóan ráerősítettek az év hátralévő részére, hiszen azon házasok, ahol a feleség elmúlt 30 éves csak 2023. végéig igényelhetik a kedvezményes, szabad felhasználású, fedezet bevonása nélkül igényelhető kölcsönt. (Annyi könnyítés van 2024. december 31-ig, hogy amennyiben a feleség várandós a hitel igénylésekor, akkor addig még 40 év lesz a felső korhatár.) Egyedül az OTP Bank választott más stratégiát, ugyanis a pénzintézet 100 000 forint jóváírása csak június 30-ig volt elérhető, az aktuális hirdetmény szerint jelenleg nem jár „ajándék” a náluk Babavárót igénylő fiataloknak.

A CSOK-kal és a Babaváróval kapcsolatos változásokról itt olvashatsz részletesen. 

A bankok jelentős kedvezményekkel igyekeznek magukhoz csábítani az igénylőket, amit a sikeres folyósítást követően írnak jóvá részükre. Az „ajándék” összege azonban változó, mint ahogy az is, hogy kell-e az adott banknál bankszámlát nyitni cserébe, illetve van-e minimális elvárt hitelösszeg.

Hirdetés

Hirdetés

Gránit Bank: 200 000 Ft

A 2023.07.01 és 2023.08.31 közötti időszakban befogadott Babaváró kölcsönigénylések esetén 200 000 forint ajándék jóváírást ad, amennyiben a folyósítás 2023.09.30-ig megtörténik. A jóváírásnak nem feltétele a Gránit Banknál vezetett bankszámla.

CIB Bank: 180 000 Ft

A CIB Bank 180 000 forintot ír jóvá a Babaváró hitelt igénylő párok CIB Banknál vezetett bankszámláján, amennyiben a folyósítás legkésőbb 2023. szeptember 15-ig megtörténik. Az összeget a bank a Babaváró folyósítását követő 15. munkanapig utalja el.

K&H Bank: 160 000 Ft

A K&H Bank 160 000 forint jóváírást teljesít a hitel törlesztőszámláján, amennyiben a bank által 2023. május 22-től befogadott, hiánytalan hitelkérelem alapján megtörténik a folyósítás. Az akció további feltétele, hogy a hitel összege elérje a 10 millió forintot. A jóváírásra a hitel folyósításának naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

UniCredit Bank: 150 000 Ft

A UniCredit Bank 150 000 forintot ír jóvá azon párok hitelszerződésben szereplő bankszámlájára, akik hiteligénylése 2023.07.01. és az akció visszavonása, de legkésőbb 2023.09.30. közötti időszakban befogadásra kerül. Fontos, hogy a folyósításnak 2023.10.31-ig meg kell történnie.

Magyar Bankholding: 150 000 Ft

Az MBH Bank a 2023.09.30-ig hiánytalanul befogadott Babaváró kölcsönkérelmekre 150 000 forint jóváírást teljesít a folyósításra/törlesztésre megjelölt lakossági forint fizetési számlán a hitel folyósítását követő hónap végéig. Fontos feltétel, hogy a Babaváró hitel összege elérje a 9 millió forintot.

Ezen kívül, amennyiben a pár a Babaváró folyósítását követő 30-180 napban az MBH Banknál piaci feltételű lakáshitelt igényel, akkor a hitelszerződés egyoldalú közjegyzői okiratba foglalásának költségét is visszatérítik maximum 50 000 forint értékben.

Erste Bank: 150 000 Ft

Az Erste Bank 150 000 forint kedvezményt ad a 2023. 06. 01. után igényelt Babaváró hitelek folyósítását követően. A 150 000 forint egyösszegű kedvezmény kizárólag egyszeri alkalommal, egy igénylő által érvényesíthető és más, Babaváró hitelt érintő egyösszegű kedvezménnyel nem összevonható.

Raiffeisen Bank: 140 000 + 60 000 Ft

A párok 140 000 forint jóváírást kapnak feltétel nélkül a Babaváró hitel folyósítását követően, vagyis nem feltétel a Raiffeisen Banknál vezetett bankszámla. Amennyiben egyikük vagy mindkettőjük új ügyfélként lakossági forint bankszámlát is nyit a pénzintézetnél hűségidővel, akkor további 30 000, illetve 60 000 forint jóváírást kaphatnak, így a teljes összeg elérheti a 200 000 forintot. A jóváírást a kölcsönösszeg kifizetését követő 30 napon belül utalja át a bank a pár által megadott bankszámlára.

Új ügyfél, aki 2023.01.05-től a 2023.06.04-ét követő bankszámlanyitásig nem rendelkezett Raiffeisen lakossági vagy premium bankszámlával. Amennyiben csak hitelkártyája vagy értékpapírszámlája van valakinek, akkor új ügyfélnek minősül és részt vehet az akcióban.

A 140 000 forintos Babaváró promóció a 2023. július 1. és 2023. szeptember 30. között igényelt, 2023. november 30-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósított Babaváró kölcsönszerződésekre érvényes. A 30 000 forint jóváírás akció a 2023.06.05. és a 2023.07.14. között (online 2023.07.14. 12:00 óráig) megnyitott promóciós forint lakossági bankszámlákra vonatkozik.

Fontos
Ne rohanjatok fejvesztve a legtöbb kedvezményt kínáló pénzintézethez, hanem kérdezzetek meg egy független pénzügyi szakértőt a részletekről, ugyanis ahogy a kedvezmények összege, úgy a hitelbírálat feltétele is más és más bankonként. Ezzel a lépéssel időt és pénzt is spórolhattok! A Bankmonitor Babaváró kalkulátorával nem csak azt ellenőrizhetitek pillanatok alatt, hogy jogosultak vagytok-e a támogatott hitelre, hanem akár bankfüggetlen hitelszakértő segítségét is kérhetitek, ami számotokra nem jelent kiadást. A szakértő segít a megfelelő bank kiválasztásában, az igényléshez szükséges dokumentumok összegyűjtésében, ha pedig mellé lakáshitelt is igényelnétek, akkor ebben is támogat majd benneteket.
Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
Hirdetés