2023. májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg áprilishoz képest 0,4 százalékpontos csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal. A Bankmonitor szakértőinek vizsgálata szerint ennél kisebb mértékben drágultak a lakáshitelek: éves alapon átlagosan 17,95 százalékkal emelkedett a fix kamatú lakáshitelek havi törlesztője 20 millió forint hitelösszeg, 20 éves futamidő és 450 ezer forint igazolt nettó jövedelem esetén. Pozitív hír ugyanakkor, hogy bár áprilisról májusra tovább emelkedett az átlagos hiteltörlesztő, a legkedvezőbb ajánlat olcsóbb lett.
A lakáshitelek drágulása elmaradt az átlagos éves infláció mértékétől, hiszen míg 2023. májusban 21,5 százalékos pénzromlást mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Bankmonitor hitelkalkulátorának adatai alapján a fix kamatú lakáshitelek havi törlesztője átlagosan 17,95 százalékkel emelkedett egy év alatt, míg az átlagos kamat 2,25 százalékponttal lett magasabb. (A szakértők hét hazai nagybank 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú lakáshiteleinek költségváltozását vizsgálták.)
Ez alapján míg a vizsgált paraméterű lakáshitelek átlagos törlesztője 157 810 forint volt 2022 májusában, addig egy évvel később már 186 134 forint volt az átlagos havi költség, ami 28 324 forint plusz költséget jelent. A drágulás teljes visszafizetésben 6,8 millió forint többletkiadással járt, ami azért tudható előre, mert a végig fix lakáshitelek kamata és havi törlesztője a futamidő alatt nem módosulhat.
Áprilisról májusra az átlagos havi törlesztő 2,19 százalékkal emelkedett – ez 3 994 forint plusz kiadást jelent -, az átlagos kamat pedig 0,31 százalékponttal lett magasabb.
Némileg más eredményt kapunk akkor, ha nem az átlagos hitelkamatokat és havi törlesztőket, hanem a mindenkori legjobb ajánlatokat hasonlítjuk össze. Ebben az esetben egy év alatt 1,71 százalékpont kamatemelkedést mértek a szakértők, ami 15 százalékos törlesztőrészlet emelkedést eredményezett 2022 és 2023 májusa között, összegszerűen 22 548 forint plusz kiadást eredményezve.
Az előző hónaphoz képest 2023. májusban azonban már csökkenést mértek a Bankmonitor szakértői: a példában szereplő 20 millió forintos lakáshitel kamata 0,19 százalékponttal, míg havi törlesztője 1,24 százalékkal csökkent, ami 2 156 forinttal alacsonyabb kiadást jelent havonta.