Két hitel, amiért kapkodni fognak 2021-ben!

Két hitel, amiért kapkodni fognak 2021-ben!

Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-11-02 Frissítve: 2022-04-26
 

A 2021-től bevezetésre kerülő új otthonteremtési kedvezmények egy része utólagos támogatást jelent, vagyis ahhoz, hogy valaki ki tudja használni a bennük rejlő lehetőségeket, ahhoz bizony előre meg kell finanszíroznia a lakásvásárlást vagy a felújítást. Ha nincs saját megtakarítás, akkor akár érdemes lehet hitelből megelőlegezni ezeket, majd az állami támogatásból a kölcsönt részben vagy egészben visszafizetni. De vajon melyik hitel lehet erre ideális megoldás, illetve milyen költségekkel jár mindez?

Szinte felsorolni is nehéz a most elérhető és a 2021-től bevezetésre kerülő otthonteremtési támogatásokat, amelyek egy része előzetes, míg más része utólagos segítséget jelent.

Utólagos támogatások:

Vagyis ahhoz, hogy valaki maximálisan kihasználhassa a lakásfelújítási támogatás lehetőségét, legalább 6 millió Ft saját forrással kell rendelkeznie. Az újépítésű lakást vásárlóknak pedig ki kell tudniuk fizetni az 5%-os áfát, mert ezt csak utólag igényelhetik vissza. Ez például egy nettó 50 millió Ft-os ingatlan esetében 2,5 millió forintot jelent.

A kérdés természetesen az, hogy mit tehet az, akinek nem áll rendelkezésre a fent említett összeg?

Újépítésű ingatlan vásárlásakor viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen a többség eleve lakáshitellel vásárol, amiből az áfatartalom is megfinanszírozható. Ha pedig sikerül azt visszaigényelni, akkor el lehet dönteni, hogy azt a család elkölti másra, vagy előtörleszti belőle a lakáshitelét.

Példa: tegyük fel, hogy egy egygyerekes család újépítésű ingatlant vásárol 52,5 millió Ft-ért (50 millió Ft+2,5 millió Ft áfa), amire 40 millió forint lakáshitelt vesz fel 10 éves kamatperiódussal és 20 éves futamidővel.  Ennek a hitelnek a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint 500 ezer Ft igazolt nettó családi jövedelem esetén 230 ezer Ft-nál kezdődik a havi törlesztője, aminek 54,6 millió Ft a teljes visszafizetése (összes költség + havi törlesztők 20 év alatt). Amennyiben a visszaigényelt áfa összegét (2,5 millió Ft) a család azonnal előtörlesztésre fordítja – várhatóan egy-két hónap alatt visszakapható lehet az összeg –, akkor a havi törlesztő 214 ezer Ft-ra, a teljes visszafizetés pedig 51,2 millió Ft-ra csökken, amennyiben a futamidő változatlan marad. Ez nem jár szerződésmódosítással sem, mindössze az 1%-os előtörlesztési díjat kell felvállalni, ami esetünkben 25 ezer Ft.

A lakásfelújítási támogatással már egészen más a helyzet, itt ugyanis önerő híján a teljes munkálatot hitelből kell megfinanszírozni, aminek azután a felét azonnal előtörleszthetjük az állami támogatásból. (Vagy nem, ez természetesen egyéni döntés kérdése!)

Ilyenkor két lehetősége van a gyermeket nevelő családoknak:

  • személyi kölcsönt vesznek fel;
  • szabad felhasználású jelzáloghitelt igényelnek.

Hirdetés

Hirdetés

A személyi kölcsön vs szabad felhasználású jelzáloghitel

Átfutási idő

  • Személyi kölcsön: az átfutási idő itt 5-6 nap is lehet attól számítva, hogy sikerült minden szükséges dokumentumot összegyűjteni.
  • Jelzáloghitel: 1-1,5 hónap is letelhet a folyósításig.

Fedezet:

  • Személyi kölcsön: nincs szükség ingatlanfedezetre, a banki kizárólag az igazolt jövedelem alapján határozza meg, hogy mekkora összeget hitelez valakinek.
  • Jelzáloghitel: megfelelő, a bank által elfogadott ingatlanfedezetre van szükség, a hitelösszeg pedig nem haladhatja meg a fedezet becsült forgalmi értékének 80%-át. (Ez csak elméleti maximum, a bankok általában 50-80% között hiteleznek függően az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől.)
Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban és az Online személyi kölcsön promóciós szabályzatban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

Induló költségek:

  • Személyi kölcsön: mindenképpen pozitívum az alacsony induló költség is, ami egy 6 millió Ft-os kölcsönnél nagyjából 60 ezer Ft körüli összeg lehet.
  • Jelzáloghitel: egy 10 millió forintos hitelnél az egyszeri költség akár 200 ezer Ft is lehet (ügyvédi és közjegyzői díj, folyósítási díj, értékbecslés, földhivatali ügyintézés díjai).

Maximális futamidő:

  • Személyi kölcsön: legfeljebb 10 év lehet, ám ez inkább elméleti maximum, ugyanis szabad felhasználásra a bankok mostanság inkább 8 évnél húzták meg a felső határt.
  • Jelzáloghitel: a bankok akár 30 éves futamidőre is adnak jelzáloghitelt, vagyis a havi törlesztők összege a futamidő elnyújtásával jelentősen csökkenthető. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy a minimálisan szükséges jövedelem is alacsonyabb lesz, hiszen 500 ezer Ft nettó jövedelem alatt legfeljebb annak 50%-a fordítható hiteltörlesztésre, ami komoly gátat jelent sokaknak.

Maximális hitelösszeg:

  • Személyi kölcsön: a maximális hitelösszeg itt 10 millió Ft, ez azonban csak elméleti maximum, a Bankmonitor szakértőinek tapasztalatai szerint jelenleg legfeljebb 8 millió Ft-ot hiteleznek a bankok szabad felhasználásra.
  • Jelzáloghitel: változó, hogy melyik bank mekkora összegű jelzáloghitelt ad legfeljebb, van ahol 40 millió forintnál, míg másutt 100 millió forintnál húzzák meg a határt. Persze egy szabad felhasználású hitelnél a bankok valamelyest mindig óvatosabbak, hiába van ott biztosítékként a megfelelő értékű ingatlanfedezet.

Milyen költséggel jár az előtörlesztés?

  • Személyi kölcsön: általában az előtörlesztett összeg 1%-át számolják fel költségként. Jó tudni azonban, hogy évente 200 ezer forintot minden személyi kölcsön esetében díjmentesen lehet előtörleszteni.
  • Jelzáloghitel: az előtörlesztett összeg 1-2%-a szokott lenni a költség. Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy idejekorán visszafizetjük a hitel egy részét vagy egészét, akkor érdemes ezzel a költséggel is előre számolni.

Melyik az olcsóbb?

  • Személyi kölcsön: a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor szerint a legkedvezőbb ajánlat kamata 5,53% – 6 millió Ft-os hitelösszeg, 8 éves futamidő és 300 ezer Ft nettó jövedelem igazolásakor –, ami ebben az esetben 77 500 Ft havi törlesztőt eredményez. Ez azonban csak az idei évre lenne érvényes, jövőre a törlesztőrészlet megemelkedne 82 ezer forintra.
  • Jelzáloghitel: a hitelkalkulátor szerint egy az előbbivel azonos paraméterű szabad felhasználású jelzáloghitel kamata 5,15%-nál kezdődik, így a havi törlesztő 77 300 Ft-tól indul. Látható, hogy így nézve az induló részletek között nincs nagy különbség, a jövő évtől azonban már 5 ezer forint lenne az eltérés. (Ez egyébként 8 év alatt 500 ezer Ft előnyt jelent a jeltáloghitel javára.). Ráadásul a jelzáloghitel futamideje akár 30 évre is kitolható, amivel a havi fizetnivaló jelentősen lefaragható. Persze a hosszabb futamidő azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy mivel tovább használjuk a bank pénzét, tovább is kell rá kamatot fizetni, így a teljes visszafizetés is nagyobb lesz.

Kalkulátorok, amelyek segíthetnek neked:

Bankmonitor tipp:

  • Nagyobb hitelösszeg esetén felértékelődik a szabad felhasználású jelzáloghitel kamatelőnye.
  • Amennyiben a jövedelmünk nem bírja el a szükséges hitelösszeget, akkor lehet próbálkozni a futamidő kitolásával. (Ha elbírná jövedelmünk a havi fizetnivalót, ám úgy látjuk, hogy egyéb kiadásaink mellett ez túl nagy terhet jelentene, akkor is érdemes megfontolni a futamidő-hosszabbítást.)
  • Ha 8 évnél hosszabb futamidőt szeretnénk, akkor már csak egy jelzáloghitel jöhet szóba.
  • Amennyiben rendelkezünk fedezetként felajánlható ingatlannal, ám ezt félünk bevonni amiatt, hogy mi lesz, ha esetleg nem tudjuk majd fizetni a törlesztőket, akkor jobb, ha egyáltalán nem veszünk fel hitelt. Fontos ugyanis, hogy biztosak legyünk abban, a vállalt törlesztőket hosszú távon is teljesíteni tudjuk, akár a jövedelmünk ideiglenes csökkenése esetén is.
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés