Így készülj fel előre a hitelfelvételre, hogy ne igényléskor fuss bele egy pofonba!

Így készülj fel előre a hitelfelvételre, hogy ne igényléskor fuss bele egy pofonba!
Hirdetés
Hirdetés

A hitelfelvételre érdemes időben elkezdeni a felkészülést, hiszen számos olyan feltétele van a bankoknak, amit nem lehet egyik napról a másikra teljesíteni. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték ezek közül a legfontosabbakat.  

Ne szerepelj negatív státusszal a KHR adatbázisban

A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) – amit sokan még mindig BAR-listaként ismernek, pedig a kettő nem ugyanaz -, minden olyan adós negatív státusszal szerepel, aki az aktuális minimálbért meghaladó összeggel 90 napon túli késedelemben van egy vagy több hitelével. Lehet ez áruhitel, lakáshitel, személyi kölcsön, autóhitel, Babaváró hitel vagy éppen CSOK hitel, így aztán előfordulhat, hogy valaki több mulasztással is bekerül ide.

Azok, akik még nem rendezték az elmaradásukat úgynevezett aktív KHR-esnek számítanak, őket a bankok természetesen nem hitelezik, hiszen miért is tennék, ha a korábbi adósságaikat sem tudják törleszteni. Fontos ugyanakkor, hogy az elmaradás rendezését követően még egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy valaki ismét hitelképessé váljon. Amennyiben viszont a bank az elmaradás rendezéséhez valamilyen kedvezményt nyújtott, akkor az adós ezt követően még öt évig nem lesz hitelképes, ha pedig visszafizetés nélkül szűnt meg a hitelszerződés, akkor legalább tíz évnek kell eltelnie a következő igénylésig.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés

Hirdetés

Legyen megfelelő összegű igazolt nettó jövedelmed

A hitelfelvételhez minden esetben szükséged lesz megfelelő összegű igazolt jövedelemre. Azt, hogy a jövedelmed alapján mekkora hiteltörlesztőt vállalhatsz be, azt az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató – határozza meg. A JTM alkalmazásánál a bankoknak figyelembe kell venniük az igénylő minden meglévő tartozását, ez alól a hitelkártya és a folyószámla hitelkeret sem kivétel, akkor sem, ha nincsenek kihasználva.

A fedezetet nem igénylő kölcsönök – ilyen például a személyi hitel és Babaváró kölcsön is – és a legalább 10 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek esetében a jövedelmed legfeljebb 50 százaléka fordítható törlesztésre akkor, ha az kevesebb 600 000 forintnál. Ezt elérő jövedelemnél pedig 60 százaléknál „ránt be” az adósságfék.

Fontos tudnod, hogy az MNB által meghatározott JTM-értékeknél óvatosabban is eljárhatnak a bankok, ráadásul a nettó jövedelmet előbb csökkentik valamekkora megélhetési költséggel, és csak ezt követően számolnak JTM-et. (A becsült megélhetési költség összege ráadásul bankonként nagyon eltérő lehet.)

Bonyolítja a dolgot, hogy a különböző jövedelemtípusokat nem azonos módon fogadják el a pénzintézetek, így előfordulhat, hogy egy készpénzes vagy külföldi jövedelemmel rendelkező igénylőt az egyik bank könnyedén hitelez, míg egy másik kikosaraz, vagy ha ad is számára kölcsönt, csak kisebb összeget.

Azzal is tisztában kell lenned, hogy a bankok mindegyike meghatároz egy minimális jövedelmet, ami alatt nem hitelez. Ez többnyire az aktuális minimálbér összege, de itt is lehetnek eltérések. Ha nincs meg az elvárt minimális jövedelem, akkor még segíthet egy vagy több adóstárs bevonása, ilyenkor ugyanis a jövedelmek összeadódnak.

Dolgozz már legalább három hónapja a jelenlegi munkahelyeden

Ha hitelt igényelnél, akkor ehhez általában minimum 3 hónapja az adott munkahelyen kell dolgoznod akkor, ha határozatlan időre szól a munkaszerződésed. A 3 hónap itt teljes hónapokat jelent, vagyis, ha például augusztus közepén kezdtél, akkor legkorábban decemberben igényelhetsz hitelt a bankoknál. Persze a pénzintézetek között jelentős különbségek vannak, így van olyan, ahol csak akkor elég a 3 hónapos munkaviszony, ha ezt megelőzően legalább 1 évet lehúztál az előző munkahelyén, máskülönben fél év a limit.

Ne légy próbaidő vagy felmondási idő alatt

Érdemes arra is figyelned, hogy kizárólag a véglegesítést követően, vagyis a próbaidő lejárta után leszel hitelképes. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a felmondásukat töltők nem hitelképesek.

Jelzáloghitelnél legyen megfelelő értékű ingatlanfedezet

A lakáshitel egy úgynevezett jelzáloghitel, ami mögött minden esetben egy vagy több ingatlanfedezet a biztosíték, ami garanciát jelent a bank számára, hogy mindenképpen hozzá fog jutni az általa kihelyezett hitelösszeghez.

Fedezetként csak Magyarország területén lévő, magánszemély tulajdonában levő per-, teher- és igénymentes, önállóan forgalomképes ingatlan szolgálhat, melynek műszaki állapota végleges és tulajdonviszonyai rendezettek. Nagyon fontos, hogy a hitel mögé felajánlott ingatlannak lakhatásra alkalmasnak kell lennie. Nem kell mérnöknek lenni ahhoz, hogy meg tudja valaki állapítani egy lakásról, hogy lakható-e, vagy sem. Van működő fürdő és WC? Van konyha és abban vízvételi lehetőség? Van ablak a szobán? Van állandó fűtés? Ha ezek valamelyike nincs, akkor az ingatlan lakhatatlannak számít.

A felvehető lakáshitel összegét az ingatlanfedezet úgynevezett becsült forgalmi értéke határozza majd meg, ugyanis ennek legfeljebb 80 százalékáig hitelezhetnek a bankok. Hogy a gyakorlatban meddig mennek el, az függ az ingatlan típusától, minőségétől és elhelyezkedésétől, valamint magától a kiválasztott banktól is.

Jelzáloghitelnél rendelkezz elegendő önerővel

Az előző pontban már írtunk arról, hogy a bankok legfeljebb a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értékének 80 százalékáig hiteleznek, vagyis legalább 20 százalékot önerőből kell tudnod előteremteni. Ennél nagyobb összegre is szükséged lehet azonban, ugyanis a 80 százalékos hitelfedezeti arány csak a jogszabályi maximum, reálisabb 50-70 százalékkal kalkulálnod.

Önerő nélkül is vásárolhatsz ugyanakkor ingatlant hitelből, amennyiben egy vagy több pótfedezetet is felajánlasz a banknak, ebben az esetben ugyanis a fedezetek összértékének 80 százaléka lesz a felvehető összeg maximuma.

Az önerő előteremtésében segítséget jelenthetnek még az otthonteremtési támogatások, ugyanis a meglévő gyerekre igényelt CSOK támogatás teljes mértékben önerőnek minősül, míg a lakáshitellel együtt igényelt Babaváró hitelnek a 75 százalékát veszik önerőként figyelembe a bankok.

Legyen bankszámlád, és ne légy mínuszban a hónap végén

Hitelfelvételnél szinte minden esetben elvárás a legalább 3 hónapos bankszámlamúlt, a banknak pedig a számlakivonaton látnia kell a beérkező jövedelmeket és kiadásokat. Itt lényeges, hogy ne legyél a hónap végén rendszeresen mínuszban, hiszen, ha nem jössz ki már most sem a jövedelmedből, akkor vajon miként fogod majd fizetni a felvenni kívánt hitel havi törlesztőit.

Hasznos tippek a Babaváró hitelhez

A Babaváró igénylést ellehetetlenítő okok közül a legtöbb rövid időn belül orvosolható, ám nem minden esetben ilyen egyszerű a helyzet. Egy házasságkötés például viszonylag rövid idő alatt lebonyolítható, mint ahogy egy fennálló NAV tartozás is gyorsan rendezhető, ám például a KHR adatbázisból kikerülni legkorábban a fennálló adósság kifizetését követően 1 évvel lehet. (Ezért első körben mindenképpen célszerű ellenőrizni, hogy nem vagyunk-e esetleg negatív státusszal a KHR adatbázisban, ami szerencsére díjmentesen megtehető.) A folyamatos TB jogviszonyt illetően pedig az a kulcskérdés, hogy mennyi idő van még hátra a minimálisan elvárt 3 évből, hiszen nagyon nem mindegy, hogy hetekről, hónapokról, esetleg évekről van-e szó.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

1
Hirdetés