2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok idén márciusban, ami 40,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. Miközben a hitelfelvételi kedv nőtt, a lakásárak növekedése mellett a bérek is emelkedtek. Hol a legkedvezőbb most a lakáshitel? Mekkora előny lehet a legjobb kölcsön kiválasztása? Mire érdemes figyelni az indulásnál?
A hazai hitelpiac lendületesen indította az évet. 2025 márciusában a bankok 137,78 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, szemben az egy évvel korábbi 97,84 milliárd forintos volumennel – ez jelentős, közel 40 milliárd forintos növekedést jelent. Ráadásul a februári, szintén erős, 120,33 milliárd forintos kihelyezéshez képest is látványos az emelkedés, ami azt mutatja: a vevők visszatértek a piacra, sokan már nem akarnak tovább várni a vásárlással, és élnek a relatív kedvező kamatkörnyezet adta lehetőségekkel.
A verseny újraéledt a bankok között is – áprilisban még több pénzintézet kínált 6% alatti THM-mel lakáshitelt, akár 10 évig fix, akár végig fix konstrukciókban. Ugyanakkor májusra több bank emelt a kamatokon, és a legkedvezőbb ajánlatok köre szűkült, vagy éppen átalakult a bankok sorrendje. Ez a fordulat még élesebben rámutat arra, hogy mennyire fontos a pontos összehasonlítás és a megfelelő hitelkiválasztás.
Miközben a hitelfelvételi kedv nőtt, a 2024-es lakásárak drasztikus emelkedése már más képet fest. A KSH adatai alapján tavaly 12,8%-kal emelkedtek a lakásárak országosan, míg a IV. negyedévben éves alapon 13%-os növekedést mértek. Ez alapján jogos lehetne a következtetés, hogy a lakásvásárlók helyzete egyre nehezebb. Mégis a Bankmonitor friss számításai szerint a jelenlegi helyzet kedvezőbb lehet, mint 2022-ben vagy akár 2023-ban.
Hirdetés
Hirdetés
Több milliós előnyt jelenthet a legjobb lakáshitel kiválasztása
2025 márciusában az egy szerződésre jutó átlagos lakáshitelösszeg elérte a 19,9 millió forintot, míg egy évvel korábban ez még csak 17,96 millió forint volt. Soha korábban nem volt ilyen magas az egy szerződésre jutó összeg, ami jól mutatja: a magyar lakásvásárlók egyre nagyobb hitelösszegre szorulnak, hogy fedezni tudják az emelkedő ingatlanárakat.
A Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján az átlagos hitelösszeggel, 20 millió forinttal számoltunk, és megnéztük, hogy 20 éves futamidőre, havi 600 ezer forintos nettó összjövedelemmel mekkora különbségek lehetnek a piacon elérhető ajánlatok között.
10 éves kamatperiódus esetén ugyan az előző hónaphoz képest minimális kamatemelkedést láthatunk az UniCredit Banknál, hiszen 2025. áprilisában a 10 éves kamatperiódusú Minősített Fogyasztóbarát lakáshitel kamata 5,99%-on, THM-e 6,26%-on állt. A banki ajánlatok éléről ugyanakkor ez a változás sem volt képes elmozdítani a pénzintézetet, ráadásul a végig fix kamatozású konstrukciónál is ugyanez a helyzet tapasztalható.
Más a helyzet a dobogó 2. fokán a 10 éves kamatperiódus esetén, hiszen a MagNet Bank promóciós ajánlata harmadik helyre szorította vissza az előző hónapban még második CIB Banki ajánlatot. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a CIB-nél is történt kamatváltozás azonos hitelösszeg és jövedelemszint esetén az előző hónaphoz képest. 2025. áprilisában a CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel még 6,49%-os kamattal és 6,82%-os THM-mel volt elérhető a bírálati feltételeket teljesítő igénylők számára.
20 milliós hitelösszegnél tehát a legelőnyösebb és legelőnytelenebb konstrukciót összevetve:
- 10 éves kamatperiódust figyelembe véve a legjobb ajánlat választásával 13 570 forintot spórolhatunk havonta és 3 373 193 forinttal lehetünk kedvezőbb anyagi helyzetben a teljes futamidő alatt.
- Végig fix kamatozással a legkedvezőbb ajánlattal havi 24 162 forinttal, összességében pedig 5 382 393 forinttal kell kevesebbet visszafizetnünk.
Hogy alakul a helyzet ha egy kereső van a családban, vagyis alacsonyabb havi jövedelemmel számolunk?
A Bankmonitor kalkulátora szerint egy 20 millió forintos, legalább 10 évig fix kamatozású lakáshitel már 450 ezer forintos nettó jövedelemmel is jelentős, több, mint 3 milliós megtakarítás érhető el.
A legkedvezőbb konstrukció 6,93%-os THM-mel és 6,59%-os kamattal érhető el, de akár 8,03%-os THM-et és ezzel együtt a legrosszabb ajánlat esetén 7,69%-os kamatot is kérhetnek érte egy másik banknál. 20 éves futamidő mellett ez havi 151 260 Ft és 163 450 Ft törlesztőrészletet jelent, amely miatt havonta 12 190 Ft-os különbség érhető el. Vagyis egy jól megválasztott hitel érdemben javíthatja a családi költségvetést rövid és hosszú távon egyaránt.
Mi a helyzet az 5%-os lakáshitelekkel?
Ma már bizonyára mindenki hallott az 5%-os THM-plafonnal elérhető lakáshitelekről, és sokan ennek kapcsán azt gondolhatják, hogy ez alanyi jogon jár – de a valóság ennél árnyaltabb. A Bankmonitor elemzése szerint két bank kínál jelenleg többek számára is elérhető 5%-os kamatozású lakáshitelt a gyakorlatban is.
Az Erste Bank és Raiffeisen Bank ajánlatáról van szó, amelyek 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleket nyújtanak 5% körüli THM-mel, de kizárólag kiemelkedő jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek. Az Erste például 750 ezer forintos havi jövedelmet vár el, míg a Raiffeisennél legalább egy adósnak prémium kategóriás ügyfélnek kell lennie. Ezek az ajánlatok tehát valósak, de nem tömegesen elérhetők.
A banki verseny új szakaszba lépett – nem csak az ár számít
A jelenlegi környezetben a piaci verseny nem szűnt meg, csak átalakult. Több bank a gyorsaságra, digitális hiteligénylésre, ügyfélélményre vagy éppen extra szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, míg mások továbbra is agresszívan áraznak a prémium ügyfelek megszerzéséért.
A jelenlegi piaci helyzetben már nem elég csak annyit nézni, hogy mekkora a THM, fontos az is, hogy:
- Milyen gyorsan történik az előbírálat?
- Lehet-e online indítani az igénylést, vagy személyes megjelenés szükséges?
- Van-e lehetőség egyedi kamatkedvezményre, például független banki közvetítő vagy más szolgáltatás, pl. biztosítás kötése révén?
A lakáshitelezés lendületben van, de egyáltalán nincs könnyű helyzetben, aki azon morfondírozik, hogy most, vagy később csapjon le egy jó ajánlatra. A szakértők szerint az árak drágulásának üteme visszaeshet és ha csökkenést nem is, de stagnálást várnak. Aki most kér lakáshitelt, annak több szempontot is mérlegelnie kell: ár, gyorsaság, rugalmasság és jogosultság – ezek mind meghatározzák, milyen konstrukciót kaphatunk.
A Bankmonitor kalkulátora segítséget nyújt abban, hogy bárki pillanatok alatt megtalálja a számára elérhető legjobb ajánlatokat, szakértői segítséggel pontos képet kapjon a lehetőségeiről, és adott esetben egyedi, máshol nem elérhető kamatkedvezményekhez is hozzájusson.