Leállt a hitelezéssel egy magyar bank!

Leállt a hitelezéssel egy magyar bank!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-10-27
 

A mai naptól kezdődően a MagNet Magyar Közösségi Banknál felfüggesztették a magánszemély ügyfelek által igényelhető hitelek befogadását. Ez érinti mind a piaci kamatozású, mind pedig az állami kamattámogatott hiteleket, valamint a bankszámlához igényelhető folyószámla hitelkeretet, illetve a betét fedezete mellett nyújtott hitelt is. A Bank a következőkkel indokolja döntését.

Megújult hitelekkel fognak megjelenni jövőre

A MagNet Bank a közeljövőben felülvizsgálja és átalakítja a magánszemély ügyfelek számára elérhető hiteleit. A Bank honlapján közzétett tájékoztatás szerint az új lakossági hitelek várhatóan 2015. első felében lesznek elérhetőek. A pénzintézet célja, hogy a 2015. év elején megújuló fogyasztóvédelmi előírások betartása mellett is egyszerű, a lakosság számára könnyen elérhető finanszírozási megoldást kínáljanak.

Ha valakinek már fennálló hitele van a banknál, természetesen ne gondolja, hogy bármilyen módon érinti a közzétett változás. Azokat továbbra is fizetni kell, ahogyan eddig is, a hitelezés felfüggesztése, az újonnan felvett hitelekre vonatkozik.

Ha hitelt tervezel felvenni, szerencsére még van bőven ajánlat, amelyek közül válogathatsz. Ha segítségre van szükséged, add meg adataidat és visszahívunk!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés