Mely bankoknál lehet igényelni 10% önerővel zöld lakáshitelt?

Mely bankoknál lehet igényelni 10% önerővel zöld lakáshitelt?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2025-01-22
 

2024. óta már 10% önerő is elegendő lehet az első lakásukat vásárló fiatal pároknak. 2025. januárjától ezt a lehetőséget az MNB kiterjesztette, így már azon igénylők számára is elérhető ez a lehetőség, akik zöld – azaz energiatakarékos – céllal szeretnék megvalósítani az otthonteremtést. Ez utóbbi konstrukció azonban még nem mindegyik banknál elérhető.

Ahhoz, hogy vásárlóként az ingatlanpiacra tudjon valaki lépni, nem kevés saját megtakarításra, azaz önerőre van szüksége. Alapvetően minimum a vételár 20 százaléka az elvárt összeg, de sok esetben ennél magasabb – 30-40 százalékos – saját megtakarítás meglétét várják el a bankok az igénylőktől.  Ennek megteremtése a nulláról nem könnyű feladat, de főként a fiatal, első lakást vásárlók ütköznek még nagyobb nehézségekbe, ha az önerőről van szó. Azonban bármilyen korosztály számára nagy segítséget jelenthet az alacsonyabb önerő ahhoz, hogy megteremthessék a vágyott otthont. Mindehhez az ingatlancélnak meg kell felelnie az előírt feltételeknek és megfelelő nagyságú, leigazolható jövedelemmel kell rendelkezni.

Hirdetés

Hirdetés

Milyen feltételek kapcsolódnak a 10%-os önerőhöz?

Első lakást vásárló fiatalok

A tavaly bevezetett jogszabály szerint azok kaphatnak ilyen feltételekkel kölcsönt, akik az igénylés időpontjában még nem töltötték be a 41. életévüket, nincs más lakástulajdonuk, illetve nincs 50 százalékot elérő tulajdonrészük sem más ingatlanban – kivéve, ha azt jogszabályon alapuló haszonélvezeti jog terheli. Emellett, ha az ügyletben adóstárs is szerepel – például házaspároknál ez mindig szükséges –, akkor mindkét félnek meg kell felelnie ezeknek a feltételeknek.

Energiahatékony, „zöld” lakások vásárlása, építése és felújítása

Az év eleji módosításokat követően már azok az igénylők is élhetnek a 10%-os önerő adta lehetőséggel, akik zöld ingatlancél megvalósulását tűzték ki. A rendelet az ingatlan energiahatékonyságára vonatkozó paramétereket is meghatározta, melyek a következők:

  1. Lakásvásárlás, építés esetén akkor felel meg az ingatlan, ha az összesített energetikai jellemzőjének számított értéke nem haladja meg a 68 kWh/m2/évet. Emellett az épületnek legalább „A+” energetikai minőség szerinti besorolással kell rendelkeznie. A két elvárásnak együttesen kell teljesülnie.
  2. A lakás energiamegtakarítási célú felújítása esetében kétféle lehetőséget is megfogalmaztak:
    • Az ingatlan felújítás előtti energetikai minőség szerinti besorolása rosszabb az „A” kategóriánál. A felújítási munkálatok befejezését követően pedig ez a besorolás az „A” kategóriának megfelelő, vagy még kedvezőbb lesz. Emellett az épület összesített energetikai jellemzőjének számított értéke nem haladhatja meg a 76 kWh/m2/év értéket.
    • VAGY az épület összesített energetikai jellemzőjének számított értéke alapján a primer-energiaigény a felújítási munkálatok következtében legalább 30%-kal csökken.

A jogszabályi feltételeken túl a bankok azonban szigorúbb feltételeket is elvárhatnak, és a zöld lakáscélra elfogadható 10%-os önerőt még nem is minden pénzintézet vezette be. Nézzük, mely bankoknál érhető el jelenleg ez a lehetőség.

Melyik bankoknál elegendő 10 százalékos önerő?

A tavaly év elején bevezetett, fiatal, első lakásvásárlók már szinte bármelyik banknál igényelhetnek 10%-os önerővel ingatlanhitelt. A 2025. január 1. óta hatályos rendelet alapján, energiahatékony ingatlanra igényelhető jelzáloghitelek esetében viszont még nem minden pénzintézetnél járhatnak sikerrel az igénylők.

CIB Bank

Január 16-án vezette be a CIB Bank is a zöld hitelcéllal rendelkező ingatlanok esetében a 10%-os önerő elfogadhatóságát az MNB rendeletben meghatározottak alapján.

Erste Bank

Az Erste Banknál zöld hitelcélnak számít mind a minősített fogyasztóbarát lakáshitel, mind a piaci termék esetében a következők: zöld új lakás vásárlása, zöld új lakás építése, valamint zöld felújítás. Fontos kiemelni, hogy 10% önerő mellett csak akkor lehetséges ingatlan vásárlása vagy felújítása, ha az adott ingatlan a hitel fedezete, és a hitelügylethez nem kapcsolódik pótfedezet.

K&H Bank

Jó eséllyel a K&H Banknál is indulhatnak a vásárlók 10 százalékos önerővel is lakáshitelt igényelni, amennyiben a rendeletben meghatározott céloknak megfelelő energiahatékony ingatlan a fedezet.

MBH Bank

Az MBH Bank január 1-től vezette be a változást: a jogszabály szerint a fedezetként szolgáló ingatlan forgalmi értéke legfeljebb 90%-ban terhelhető, ha a hitel célja energetikailag hatékony lakás vásárlása, építése, vagy a fedezetként megjelölt ingatlan energiamegtakarítást célzó felújítása.

OTP Bank

Szintén az ingatlan forgalmi értékének 90 százalékáig ad hitelt az OTP Bank, amennyiben megfelel a rendeletben megfogalmazottaknak és megvalósul a zöld cél.

A Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank is úgy nyilatkozott, tervezi a jogszabály alapján nyújtható kedvezmény bevezetését, azonban cikkünk írásakor még nem jelentek meg az újítások.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor

Milyen egyéb feltételekkel hitelezhető 90%-ban az ingatlan?

Azon felül, hogy nem mindegyik pénzintézet ad lehetőséget arra, hogy a vételár 10 százalékának megfelelő megtakarítással igényeljenek az ügyfelek jelzáloghitelt, még számos szempontnak kell megfelelni.

  • szigorúbb szabályok az ingatlanfedezetre vonatkozóan: több bank esetében más ingatlanfedezet nem vonható be, azaz a célingatlannek kell elbírnia a hitel összegét
  • milyen értékűnek tekineti a bank az ingatlant: a bank nem felételenül a piaci ár 90 százalékát hitelezi meg. Általában a forgalmi érték 65-80%-áig nyújtanak hitelt, zöld cél esetén 90%-ig. És itt jön még be a számításba a hitelbiztosítási érték, ami gyakran alacsonyabb lehet az ingatlan forgalmi értékénél.
  • nem minden településen elérhető: szorosan összefügg az előző ponttal, azaz a hitelbiztosítási értékkel, hogy hol található az ingatlan. Ugyanis nem minden településen azonos a megítélés. Például egy megyeszékhely vagy a főváros esetében nagyobb eséllyel található olyan ingatlan, ami a bank szempontjából elegendő biztosítékot jelent, azaz a hitelbiztosítéki érték és a forgalmi érték azonos.
  • jövedelem és hitelkitettség: mivel a nagyobb arányú a hitel összege, így magasabb jövedelem is szükséges ahhoz, hogy sikerrel járjanak az igénylők. Fontos szempont, hogy mennyi meglévő hitellel rendelkeznek és azok törlesztői milyen mértékben terhelik a jövedelmet.
Jó tudni
A jogszabály az energiahatékony lakóingatlanok esetén a jövedelemarányos törlesztési mutató, azaz a JTM, esetében is módosított. Azok számára akik ilyen célú ingatlant terveznek vásárolni a jövedelmük nagyobb arányban terhelhető. Ez alapján az igénylők a nettó jövedelemtől függetlenül keresetük 60 százalékát fordíthatják hiteltörlesztésre.

Összetett folyamat, egyszerűbb megoldás

Az ingatlanvásárlás összetett és bonyoltult folyamat. Számos feltételnek kell megfelelni, de ugyanígy sokféle lehetőség áll az otthonteremtők rendelkezésére. A piaci kínálatban és bírálati rendszerben is jelentősek az eltérések, ezért nem biztos, hogy a kiszemelt pénzintézet, az elképzelt feltételekkel megadja elsőre a hitelt. Ahhoz, hogy egyszerűbb legyen az igénylési folyamat és átláthatóbb legyen a kép, érdemes független szakértő segítségét kérni, aki naprakész mind a banki bírálati folyamat, mind a jogszabályok tekintetében, és nagy tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megvalósulhasson az otthonteremtés.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés