Nagy különbségek lehetnek majd a „csökkentett árú” személyi kölcsönök között

Nagy különbségek lehetnek majd a „csökkentett árú” személyi kölcsönök között
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-03-20 Frissítve: 2024-07-24
 

Hamarosan jönnek a maximum 5,9%-os THM-ű személyi kölcsönök. Vajon akkor majd mindegy lesz, hogy melyik bankhoz fordulunk, vagy lesznek köztük különbségek? Megítélésünk szerint mindenképp, ezeken a különbségeken pedig akár az is múlhat, hogy megkapjuk-e az igényelt hitelösszeget!

A kormány rendeletben rögzítette, hogy március 19-től a bankok kizárólag jegybanki alapkamat +5%-os, vagyis 5,9%-os THM-mel kínálhatnak személyi hitelt. Ha a kedvezményes, maximum 3%-os kamatú csok-hitelekből indulunk ki, akkor nagy valószínűséggel a bankok itt is elmennek majd a „falig”, vagyis a plafont jelentő 5,9%-os hiteldíjmutóval kínálják majd az új kölcsöneiket.  A bankok hitelbírálati gyakorlata azonban már most is nagyon különböző, és várhatóan ez így lesz az új hitelek esetében is. Ezért előfordulhat, hogy míg az egyik pénzintézetnél simán megkapja valaki a kért kölcsönt, egy másiknál elutasítják.

Hirdetés

Hirdetés

A felvehető személyi kölcsön maximális összege

Eltérő a bankoknál, hogy maximálisan mekkora összegű személyi kölcsönt hajlandók megadni. Vannak, ahol bármekkora is az igazolt havi nettó jövedelem, legfeljebb 7 millió forintot adnak, míg máshol 10 millió forint a felső plafon. Ezért, ha valaki nagyobb hitelösszeget igényelne, okosan kell pénzintézetet választania.

A felvehető kölcsön maximális futamideje

Hiába lehet akár 10 év is elméletileg egy személyi kölcsön maximális futamideje, sok bank csak 7-8 évig engedi elnyújtani a fizetést. Ez akkor lehet érdekes, ha az igénylő jövedelme rövidebb futamidőnél nem bírja el a kért hitelösszeghez tartozó törlesztőt.

Eltérően számítják a katás adózók jövedelmét

A bankok különbözőképpen számítják a katás adózók jövedelmét, emiatt valahol több, míg másutt kevesebb hitelt kaphatnak. Vannak bankok, amelyek a NAV igazoláson szereplő teljes jövedelmet (vagyis a számlázott bevétel 60%-át)  elfogadják, és ez alapján határozzák meg a felvehető hitel maximális törlesztőjét.

Más bankok szigorúbbak: a havi kata adó befizetések összegével – havi 25 ezer, 50 ezer vagy 75 ezer forinttal – csökkentik a NAV igazoláson szereplő jövedelmet, majd ez alapján számítják ki a maximális havi törlesztő nagyságát. Olyannal is találkozni azonban, amikor a bank nem csökkenti a kata adó összegével a NAV igazoláson szereplő jövedelmet, viszont annak 80%-ával számol csak.

A jövedelem számítása azért lényeges, mert az igazolt jövedelem nagysága határozza meg, hogy valaki mekkora havi törlesztőt vállalhat be. Ezt az úgynevezett JTM-szabály (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) rögzíti, amiről itt olvashatsz részletesen. 

Eltérő a minimálisan elvárt jövedelem nagysága

Az aktuális minimálbért (családi kedvezmények nélkül nettó 107 000 forint) el nem érő jövedelemmel nem fogsz személyi kölcsönt kapni, sőt, egyes bankoknál még ez sem feltétlenül elegendő, így a kis jövedelműeknek ezt is figyelembe kell venniük, amikor bankot választanak. Ráadásul várható, hogy az új, maximum 5,9%-os THM-ű hiteleknél a bankok még óvatosabbak lesznek!

Nem minden bank fogadja el a külföldi jövedelmet

Sok bank esetében most is kizáró ok, ha az igénylő külföldi jövedelemmel rendelkezik, különösen, ha az még külföldi bankszámlára is érkezik. Szerencsére azonban ez nem minden esetben van így, ám ilyenkor azt javasoljuk, hogy kérd hitelszakértő segítségét, aki megkeresi számodra azokat a bankokat, amelyeknél érdemes próbálkoznod, és abban is segít, hogy közülük a legjobb ajánlatát választhasd.

Különbözőek az átfutási idők

A személyi kölcsönök átlagos átfutási ideje a koronavírus miatti válsághelyzet előtt 3-5 nap volt, amennyiben minden szükséges dokumentum (bankszámlakivonat, jövedelemigazolás vagy munkáltatói igazolás) rendelkezésre állt. Az átfutási idő azonban bankonként eltérő, így ha gyorsan szükség van pénzre, ezzel is érdemes számolni.

Eltérő a hitelezhetőség alsó és a felső korhatára

Általános feltétel, hogy az igénylőnek legalább 18 évesnek kell lennie, és a hitel futamideje alatt az adós nem töltheti be a 70 éves kort. A minimális életkor meghatározásában ugyanakkor eltérő banki gyakorlattal találkozhatunk, ezért jól jöhet egy hitelszakértő, aki ismeri a bankok feltételeit. A bankok többsége 20-23 éves alsó korhatárt köt ki.

Napidíjas jövedelem – minden 3. bank fogadja csak el

Léteznek olyan „jövedelemtípusok”, melyek esetében személyi kölcsönt nem kaphatunk, de szerencsére a napidíj nem tartozik ezek közé. A hazai bankok 30%-a megfelelően tudja kezelni ezt a jövedelmet, így van rá esély, hogy ezek a pénzintézetek a jövőben is így járnak majd el.

Hitel felvétele egyedülállóként

Általánosan elmondható, hogy a bankok jobban szeretik a családos adósokat, mint a szingliket. Ez nem azért van, mert a bankok családbarát intézmények, esetleg nem értenek egyet a szingliséggel, egyszerűen ezt diktálja a józan ész. Van olyan pénzintézet, amelyik például biztosan elutasít egy 3 millió Ft-os személyi hitelt felvenni szándékozó, 200 ezer Ft nettó jövedelmet igazolni tudó igénylőt, miközben egy ugyanennyit kereső családosnak simán kölcsönöz. Másoknál nem ennyire szigorúak a szabályok, de az ügyfélértékelésben náluk is mínusznak számít a szingliség, ám ha egy egyedülálló szülő maga neveli egy vagy két gyermekét, akkor még nagyobb az esélye a kikosarazásnak.

Valahol kötelező a számlanyitás

Vannak bankok, ahol a személyi kölcsön feltétele, hogy számlát nyissunk náluk, de olyat is találni, ahol ez és az erre történő jövedelemérkeztetés a kedvező kamat feltétele. Mivel a kedvező kamat a jövőben „kötelező” lesz, ezen majd akár a hiteligénylés sikere is múlhat. Ezzel csak az a gond, hogy nagyon sok olyan lakáshiteles van, aki a hitelt nyújtó bankjánál nyitott számlát, és ide vállalt jövedelemérkeztetést a kedvező kamat reményében. Ők most egy személyi kölcsön miatt pedig aligha fognak váltani, hiszen többet veszíthetnek a lakáshitelen, mint amit a személyi kölcsönön így nyerhetnek. Ezt mindenképp vedd figyelembe, amikor bankot választasz.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés

A Bankmonitor.hu Személyi Kölcsön kalkulátorával 13 bank ajánlatát hasonlíthatod össze másodpercek alatt, a saját igényeidre szabva. Azon kívül, hogy forintosítható hasznot jelent a legjobb hitel kiválasztása, a Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors szerződéskötésben lehet részed.

Hirdetés