Százezreket bukhat, aki kivár a Babaváró hitel igénylésével, mégis sokan megteszik!

Százezreket bukhat, aki kivár a Babaváró hitel igénylésével, mégis sokan megteszik!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-05-08 Frissítve: 2023-05-09
 

A kiugróan erős tavaly decembert követően idén januárban padlót fogott a Babaváró hitelezés: mindössze 7 milliárd forint összegben igényeltek belőle a fiatal párok. Bár a február és a március emelkedést hozott, már látható, az új szerződések értéke lassan éri majd el a korábbi időszak 50 milliárd Ft körüli átlagát. A konstrukció háromnegyedét lakáscélra fordítják a fiatalok, így azért is csökkenhetett az érdeklődés iránta, mert sokan kivárnak a lakásvásárlással. Pénzügyi szempontból azonban a Babaváró igénylés halogatása nem feltétlenül jó döntés.  

A Babaváró támogatás 2019. júliusi indulását követő első hónapok rendkívül erősek voltak, augusztusban, szeptemberben és októberben 114 milliárd, 99,6 milliárd, illetve 74,7 milliárd forint értékben igényeltek belőle az erre jogosult fiatal párok. Az új szerződések havi értéke ezt követően átlagosan 45 milliárd forint körüli szintre állt be, amiből a tavaly decemberi, 70,4 milliárd forint folyósítási szerződéses összeg emelkedik ki toronymagasan. A váratlan felfutás oka az volt, hogy sokáig nem lehetett tudni, 2022. december 31. után elérhető lesz-e a támogatás a jelenlegi feltételekkel, ezért, aki csak tudta, a végső határidő lejárta előtt igyekezett beadni az igénylését. Utolsó pillanatban azonban hosszabbított a kormány, mégpedig 2024. december 31-ig, így az időkényszer már nem fűti a keresletet.

Babaváró hitelek havi átlagos hitelköltség mutatója és az új szerződések értéke

Az előrehozott kereslet és az időkényszer megszűnése miatt 2023. januárban drámaian zuhant a kereslet a Babaváró hitelre, az előző havi 70,4 milliárd forint kevesebb mint tizede, 7 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések értéke. Hiába nőtt februárban és márciusban hónapról hónapra 73, illetve 51%-kal az újonnan kötött szerződések értéke, a márciusi 18,3 milliárd forint még mindig bőven alatta van a korábbi hónapok átlagának.

A Bankmonitor elemzői szerint az újonnan kötött Babaváró szerződések értéke legkorábban a második félévben érheti el ismét a korábbi évek átlagát. A jövőt azonban befolyásolja az ingatlanpiac alakulása, ugyanis az MNB statisztikái szerint a Babavárót igénylők háromnegyede lakáscélra fordítja a felvett összeget. A lakásvásárlók közül sokan azonban inkább jelenleg kivárnak, a magas hitelkamatok és lakásárak csökkenésére apellálva, elodázva a Babaváró igénylését is. (A Duna House Barométer adatai szerint 2023. márciusban mindössze 7 787 darab használt lakás cserélt gazdát, míg 2021-ben 15 630, 2022-ben pedig 14 548 adásvételt mértek.)

A Babaváró hitel igénylésének elhalasztása – amennyiben a pár minden jogosultsági és hiteligénylési feltételnek megfelel – azonban nem feltétlenül jó pénzügyi döntés. Ugyanis a Babaváró hitel maximálisan igényelhető összege (10 millió Ft) a 2019. júniusi indulás óta nem változott, miközben az infláció jelentősen erodálta a vásárlóértékét. Elég csak arra gondolni, hogy 2023. márciusban 25,2% volt éves alapon a KSH által mért infláció, ami azt jelenti, hogy negyedével kevesebb termék vásárolható most ugyanakkora összegből, mint egy éve. Az ingatlanok többsége az elmúlt egy évben-  bár infláció alatti mértékben – , de drágult, így mivel a Babaváró hitel maximális összege változatlan maradt, lakásra is kevésbé futja belőle.

A Babaváró hitelt emiatt pénzügyileg célszerű minél hamarabb igényelni, ám arra figyelni kell, hogy a konstrukció bár az első 5 évben kamatmentes, akkor marad a futamidő végéig az, ha ezen idő alatt gyerek születik. Amennyiben nem születik gyerek, akkor egyösszegben vissza kell fizetni az addig igénybe vett támogatási összeget, a hitelre pedig a jövőben piaci kamatot kell fizetni.

A felvett, ám fel nem használt Babaváró hitel infláció miatti értékvesztése részben kivédhető, például bankbetéttel vagy állampapírvásárlással. Az évente kamatot fizető, inflációkövető, 7 éves futamidejű Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) első éves kamata például 16%, míg a 3 hónapos futamidejű Diszkont Kincstárjegy aukciós hozamától függő Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) a következő negyedévre 15,90% kamatot fizet. Bankbetétekre jelenleg a Gránit Bank és a Cetelem Bank kínál értelmezhető kamatot: ezek egy éves lekötéssel 10,25%-ot, illetve 10,5%-ot fizetnek. A látra szóló kamat a Cetelemnél 8% jelenleg, ami azt jelenti, hogy bármikor veszteség nélkül hozzá lehet férni a Babaváró összegéhez.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Február végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
Hirdetés