A legutolsó statisztikák szerint a magánnyugdíjpénztárakban kicsivel több, mint 57 ezer tag van, számukra viszont folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy mit tegyenek: fizessék a tagi adományt és maradjanak tagok vagy lépjenek vissza az állami rendszerbe és vegyék fel a reálhozamukat. A következőkben megpróbálkozunk azzal, hogy fogódzót találjunk a dilemma eldöntéséhez.
Mivel jár a tagság fenntartása?
Mindenekelőtt el kell fogadni, hogy a jogszabályok szerint a tagi befizetésekből levonható költség (2,5%) a pénztártagok által jelenleg fizetett alacsony tagdíjjak mellett nem elégséges a magánnyugdíjpénztárak működésének fenntárásához. Ezért is várják el a pénztárak, hogy működési célú adományt fizessenek be a tagok, aminek mértéke pénztártól függően 5000-12000 forint között mozog évente.
A jegybank egyébként megköveteli azt is, hogy a tagok rendszeresen fizessék a tagdíjat (évente 2400-12000 Ft-ot), hiszen ha havi szinten a tagok kevesebb mint 70%-a fizeti csak be a tagdíjat, akkor egy idő után végelszámolásra kerül a pénztár(ezért is várnak el mindössze minimális tagdíjat, hogy meglegyen a kellő nagyságú befizetés). A piacon megmaradó 4 pénztárnál (Budapest, Horizont, MKB, Szövetség) ez biztosítva van, így a működés a tagi aktivitáshoz kötötten jelenleg biztosítva van.
A magánnyugdíjpénztári számla egyenlegét csak úgy lehet növelni, ha a tag saját befizetést teljesít, a járulékok ugyanis az államhoz folynak be teljes egészében. Korábban a járulékokból 8% jóváírásra került az egyéni számlákon, 2010 októbere óta a pénztárak már nem jogosultak erre. Ráadásul attól még, hogy valaki befizet a pénztárába, attól még nem lesz jogosult a 20%-os adó-visszatérítésre, mint amilyen az önkéntes nyugdíjpénztáraknál elérhető.
A pénztárak befektetései nagyon hasonlóak ahhoz, mint amit az önkéntes nyugdíjpénztáraknál láthatnak, azonban van egy fontos különbség. A rendszer évekkel ezelőtti átalakításakor szigorúbb feltételeket határoztak meg a magánnyugdíjpénztáraknál, ahol a befektetésre felszámítható költségek a vagyon 0,2%-ban maximalizáltak (az önkéntes pénztáraknál a felső korlát 0,8%, de a valós költségterhelés 0,5%-on van).
Ilyen formában a potenciálisan elérhető hozamból több maradhat a pénztártagok számláján. Egyelőre úgy tűnik, hogy a költségplafon is jótékonyan hatott a befektetésekre (2012 májusa és 2017 októbere között az átlagos éves hozam 10-11% volt a növekedési portfólióknál), a nagy kérdés, hogy ha a részvénypiacok nem fognak ilyen jól teljesíteni, és felértékelődik a befektetések aktív kiválasztása, akkor ilyen költségek mellett is képesek lesznek tartani a jó formát a pénztárak.
Hirdetés
Hirdetés
Mire számíthat egy pénztártag a nyugdíjban?
A hatályos törvények szerint a magánnyugdíjpénztár tagja teljes állami nyugdíjra csak 2010.09.30-tól jogosult, az azt megelőző időszakban csak a 75%-át kapja meg a megszerezhető állami nyugdíjnak. Ezt úgy érzékeli majd a tag, hogy a nyugdíjazáskor az állami nyugdíj kezdő összegét egy 1-nél kisebb szorzószámmal fogják megszorozni.
Tegyük fel, hogy valaki 1998 elején lépett be egy magánnyugdíjpénztárba, és ekkor volt 35 éves. A rá irányadó korhatár 65 éves és így 2028-ban mehet nyugdíjba. 25 évesen kezdett el dolgozni a példában szereplő munkavállaló, vagyis 2010 előtt körülbelül 23 évet gyűjtött össze, utána pedig bő 17 évet. A szorzószám nála majdnem 86% lesz, vagyis 14%-kal csökken az állami kezdőnyugdíj. Ezt az értéket kellene a pénztárból származó nyugdíj-kiegészítésnek pótolnia.
Annak idején a magánnyugdíjpénztári rendszer létrehozásakor azt mondták, hogy egy pályakezdő számára, aki az állami nyugdíj 75%-ára lesz csak jogosult, annak akkor lehet meg a kellő nyugdíj-kiegészítése, ha az alábbi két tétel teljesül:
- folyamatos munkaviszonya van és rendre fizetik utána a 8%-os járulékot a pénztárba,
- a pénztár teljesítménye az infláció felett éves alapon 3-3,5% tud lenni.
A teljesítménykritériumnak most meg tudnak felelni a pénztárak, azonban a 2010 végétől elapadó befizetések miatt (nem igazán lehet belépni az ilyen típusú pénztárba) úgy néz ki, hogy a pénztárakból várható járandóság sok esetben nem lesz elegendő az állami nyugdíjból elveszthető összeg fedezésére. Persze egyedi élethelyzettől függ, hogy a mérleg nyelve merre billen, de nagy a bizonytalanság. Az idősebbeknél az állami nyugdíj túlságosan nagy kiesése, míg a fiatalabbaknál a befizetések elmaradása vet fel kérdéseket. De például mi történik a magánnyugdíjpénztárakkal, ha el kell kezdeni nyugdíj jellegű kifizetéseket teljesíteniük? Megérik-e egyáltalán ezt az időszakot?
Számoljon utána, hogy felkészült-e megfelelően a nyugdíjas korra!
Mi indokolhatja a maradást?
Azt ki kell mondani, hogy a magánnyugdíjpénztárakban főként azok maradtak, akik már nagyobb átlagegyenleggel rendelkeztek, vagyis régóta tagjai voltak a pénztárnak, és/vagy az átlagnál magasabb jövedelmen voltak bejelentve. Esetükben akkor érheti meg a maradás, ha pesszimisták az állami nyugdíjrendszer jövőjét illetően és arra számítanak, hogy:
- komoly nyugdíjcsökkentés várható (esetleg nem is lesz állami nyugdíj), vagy
- korlátozzák a jövőben a felvehető maximális állami nyugdíj mértékét, ezáltal a magas jövedelemmel bejelentett személyek nem kapnák meg a járulékfizetésük alapján járó nyugdíjat.
Nem garantált ilyen várakozás mellett sem az, hogy a tisztán állami nyugdíjnál jobb lesz a vegyes (állami nyugdíj + magánpénztár) rendszerből kapott nyugdíj, azonban ilyen esetben lehet az állami nyugdíj egy részének elvesztéséből származó „károkat” minimalizálni. Másként fogalmazva, Így nagyobb esély van rá, hogy a pénztár képes legyen felvenni vele a versenyt.
Ekkor is javasolt viszont az, hogy mindenképpen indítsanak egy olyan nyugdíj-megtakarítási formát, amihez jár a befizetésekre 20%-os állami adó-visszatérítés. A magánnyugdíjpénztárban a tagságukat a minimális feltételek teljesítésével fenntarthatják az emberek, viszont például egy önkéntes nyugdíjpénztárnál a befizetéseket az állam kiegészíti, ami előnyt jelent.
Ezek után nem véletlen, hogy több pénztárnál is azt olvassák, hogy a visszalépést akkor mindenképpen érdemes megfontolni, ha alacsony a számlaegyenleg és/vagy a kötelező tagdíjbefizetésnek nem kíván eleget tenni. A visszalépéskor pedig ugyanúgy jogosultak lesznek a volt tagok a reálhozam felvételére, mint korábban.
Ez utóbbi mértéke meglehetősen nagy tud lenni. Gondoljanak csak bele, 2012-2017 között alacsony volt az infláció, az átlagos hozam viszont elérhette a 11%-ot. Ha befizetéssel nem is számolunk, akkor egy 2012 májusában 4 millió forintot érő egyéni számla a növekedési portfólióval mára 7 millióra is nőhetett. A különbség döntő része pedig infláció feletti hozam, ami kivehető.
