A bankok versengenek a kedvezményes Otthon Start iránt érdeklődőkért. A kamatkedvezmény mellett áprilisban is több százezer forint ajándékpénzt is kínálnak a bankok. Sőt van, ahol még emelkedett is a hitel mellé járó bónusz összege, bár olyan bank is akad, ahol a plusz jóváírást március közepén kivezették.
Az Otthon Start nélkül nincs lakáshitel: februárban a statisztikák alapján nagyságrendileg 178 milliárd forint Otthon Start hitelre kötöttek szerződést a magyarok, a többi lakáscélú jelzáloghitel teljes volumene pedig valahol 66 milliárd forint körül alakult.
Kijelenthető tehát, hogy az a bank, amelyik nem próbálja magához kötni az Otthon Start iránt érdeklődőket lemaradhat a hitelezési versenyben.
Több százezer forint ajándékpénz a hitel mellé
Ezt persze a bankok is tudják és csábító akciókkal csalogatják magukhoz a hiteligénylőket. Az egyik ilyen a kölcsön mellé kínált ajándékpénz, jóváírás. Ez egyáltalán nem elhanyagolható, bizonyos esetekben az ajándék elérheti akár a 380 ezer forintot is.
A legtöbb banknál legalább 200 ezer forint jóváírás ütheti a markát azoknak, akik ott igényelnek Otthon Start hitelt. Nézzük részletesen az egyes banki ajánlatokat:
UniCredit Bank
Az UniCredit Bank 250 ezer forintot kínál a támogatott hitel mellé mindenféle egyéb feltétel nélkül, ez ebből a szempontból mindenképpen egy vonzó ajánlat.
Raiffeisen Bank
A Raiffeisen Bank 200 ezer forintot ad ajándékba a kölcsön mellé. Itt ügyelni kell az előtörlesztésre is: ha 3 éven belül úgy előtörlesztik a hitelt, hogy a fennálló tartozás a felvett összeg fele alá mérséklődik, akkor vissza kell fizetni a kapott jóváírást. Kivéve, ha lakástakarék-pénzátri szerződésből történne meg az előtörlesztés.
OTP Bank
Az OTP Banknál jelenleg nincs jóváírási akció.
MBH Bank
Az MBH Banknál többféle akció is elérhető. 10 millió forintot elérő és 30 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén 230 ezer forint jóváírás jár. Míg legalább 30 millió forint igénylése esetén már 330 ezer forint ütheti az igénylő markát.
Mindkét esetben elvárás, hogy legalább havi 250 ezer forint jóváírás érkezzen az igénylő MBH Banknál vezetett bankszámlájára. Illetve MBH Prémium Számlacsomaggal, MBH Kiemelt Partner Számlacsomaggal, MBH Partner Plusz Számlacsomaggal, MBH Kedvezmény Plusz Számlacsomaggal vagy MBH Kedvezmény Számlacsomaggal kell rendelkeznie, vagy azt kell nyitnia az igénylőnek.
E mellé 20 ezer forint jóváírást kínál a bank azok számára, akik Fundamenta Lakáskassza Zrt-ltp szerződést kötnek a kölcsön befogadása és folyósítása között.
Illetve április 7-től még további 30 ezer forint ütheti azok markát, akik a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-nél az MBH Bank által elvárt feltételeknek megfelelő lakásbiztosítást kötnek.
Az MBH Banknál tehát akár 380 ezer forint ajándékpénz is elérhető, de számos feltételt kell teljesíteni hozzá.
MagNet Bank
200 ezer forint jóváírás jár azoknak, akik legalább 10 millió forint összegben vesznek fel a banktól Otthon Start hitelt.
K&H Bank
Szintén 200 ezer forint jóváírást kaphatnak azok, akik a K&H Banktól vesznek fel ilyen támogatott hitelt. Feltétel, hogy az igénylő hozzájáruljon adatainak a K&H Márkacsoporton belüli átadásához. Illetve szükséges K&H otthonbiztosítás megkötése, melyet legalább 3 évig rendben fizetni kell.
Gránit Bank
A Gránit Bank 200 ezer forint ajándékpénzt kínál az érdeklődőknek. Itt elvárás, hogy havonta 250 ezer forint jóváírás érkezzen az adós Gránit Banknál vezetett hitelhez kapcsolódó bankszámlájára.
Erste Bank
Az Erste Bank is 200 ezer forint jóváírást kínál a támogatott hitel iránt érdeklődőknek. A kapott összeget vissza kell fizetni, amennyiben a folyósítást követő 3 éven belül olyan előtörlesztést hajt végre az adós, amelynek következtében a fennálló tartozás az eredeti kölcsönösszeg 50 százalékát nem éri el.
További 40 ezer forint jóváírást kap az adós, ha Erste Védelem Jelzáloghitel Törlesztési Biztosítást köt és azt 3 évig fenntartja. Újabb 40 ezer forint ütheti a markát az igénylőknek, ha Erste netbank, vagy mobilapplikáción keresztül UNION lakásbiztosítást köt a fedezeti ingatlanra.
Így összességében 280 ezer forint jóváírás érhető el az Erste Banknál.
CIB Bank
200 ezer forint ajándékpénzt kínál a CIB Bank is az Otthon Start hitel mellé. Jelen esetben vissza kell fizetnie az adósnak a kapott összeget abban az esetben, ha 3 éven belül végtörlesztené a felvett Otthon Start hitelt.
Hirdetés
Hirdetés
Összegzés
A jóváírások összegében is komoly különbségeket lehet látni: az OTP Banknál például nincs jóváírás, míg az MBH Bank ügyfeleinek akár 380 ezer forint is ütheti a markát.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a legtöbb esetben a magasabb összeg további kiegészítő szolgáltatások igénylése, extra feltételek teljesülése mellett érhető el. Márpedig nem mindenki akar lakástakarék szerződést kötni, nagyobb hitelösszeget felvenni, vagy épp egy bizonyos lakásbiztosítást kötni a bankon keresztül.
Azoknak külön figyelniük kell, akik a kölcsön idő előtti visszafizetését, előtörlesztését tervezik. Egyes bankoknál ugyanis az előtörlesztés bizonyos esetekben a kapott jóváírás visszafizetésével jár együtt.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az új számlanyitásért cserébe egyes bankok további több tízezer forint jóváírást kínálnak. Ha adós és adóstárs is nyit új számlát, akkor ez a plusz ajándék is meghaladhatja a százezer forintot.
Persze a jóváírás mellett más szempontok is vannak: például a 3 százalékos éves kamat alá is bement több bank a maga ajánlatánál. Ezt is figyelembe kell venni a döntés során.
